REKAMIÉ – Regionális Kamaraszínházi Fesztivál a Kisszínházban

Új tematikával és névvel indul útjára a Szegedi Nemzeti Színház Regionális Kamaraszínházi Fesztiválja, a REKAMIÉ. Határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait láthatja a szegedi közönség április 8-13-ig a Kisszínházban.

Barnák László főigazgató, a program válogatója elmondta, a fesztivállal szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani a határon túli magyar alkotókkal, színészekkel, intézményekkel. A REKAMIÉ új színfoltként tűnik fel a magyar fesztiválpalettán, a hosszú távú cél pedig, hogy rangos szintre emelkedjen. A rendezvény kiemelt vendége Závada Pál lesz, akinek Az utolsó üzlet című darabja, színházunk egyik ősbemutatója a programsorozat része.

Az Újvidéki Színház művészeti vezetője, Lénárd Róbert hangsúlyozta, örömmel fogadták a felkérést, büszkén vesznek részt többszörös díjnyertes előadásukkal a programsorozatban.

Jászay Tamás, a Revizor kritikusa szerint változatos és merész a fesztivál első kiadásának programja. „Mindegyik előadásban van valami, amit nagyon lehet várni, amire nagyon kíváncsinak lehet lenni.”

A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel, együtt beszélik meg a látottakat Proics Lilla és Jászay Tamás moderálásával.

A REKAMIÉ programja:

2019. április 8. (hétfő) 19:00

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat

Az ördög próbája

Az ördög próbája – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Rendező: Radu Afrim

2019. április 9. (kedd) 19:00

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

EXIT

EXIT – Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Rendező: Schilling Árpád

2019. április 10. (szerda) 19:00

Újvidéki Színház

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke (Újvidéki Színház)

Rendező: Alekszandar Popovszki

2019. április 11. (csütörtök) 19:00

Zentai Kamaraszínház

Molnár Ferenc: Liliom

Molnár Ferenc: Liliom – Zentai Magyar Kamaraszínház

Rendező: Mészáros Tibor

2019. április 12. (péntek) 19:00

Szegedi Nemzeti Színház

Závada Pál: Az utolsó üzlet

Závada Pál: Az utolsó üzlet – Szegedi Nemzeti Színház

Rendező: Lukáts Andor

2019. április 13. (szombat) 19:00

Nagyváradi Szigligeti Színház

Heltai Jenő: Naftalin

Heltai Jenő: Naftalin – Nagyváradi Szigligeti Színház

Rendező: Novák Eszter

Az előadásokra mától válthatók jegyek a színház jegyirodájában (Stefánia 6.) és a szinhaz.szeged.hu weboldalon.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház