Tóth Judit Nikoletta interjúja
Nem ez az első önálló kiállításod, amivel most jelentkezel, de ezt szülővárosodban, Esztergomban rendeztétek meg. Mennyire volt tudatos ez a választás? A hely, a tér, és akár az időpont is.
Hosszú ideig nem szívesen látogattam Esztergomba, több fájó emlék idéződött fel bennem a város láttán, amihez idő kellett, hogy enyhüljön. Fiatalabbik bátyám, Bandi 20 évvel ezelőtt ment el búcsú nélkül, váratlanul. Talán ez a kerek évszám nem véletlen. Most adódott egy lehetőség, és úgy éreztem már képes vagyok újra megmutatni magam szülővárosomban: én ÉLEK. Sőt miatta mélyebben, intenzívebben,életre érzékenyebben. Neki, magamnak és mindenkinek fotóimmal szeretném közvetíteni a hétköznapok kis semmiségének szépségét.
A kiállítás sorozata és annak tematikája tudatos megfigyelés eredménye. Honnan ered ez? Megfigyelsz és vissza is akarod adni, amit tapasztalsz…
Családunkban ötödik gyermekként születettem. Mint legfiatalabb, szüleim példáján kívül, testvéreim szemén és érzelmein keresztül is tapasztaltam a világot. Lányaim születésének és felnevelésének élménye teljesítette ki életemet. Állandóan tervező, gondolkodó, „fejnehéz” nő vagyok, tele érzelmekkel. Életemnek örömei és tragédiái formálták fényérzékeny stílusomat. Úgy gondolom ezek együttes hatásának köszönhetően lett szemem és érzéseim egyre élesebbek, finomabbak. Belső építészet felől érkező látásmódom is biztosan sokaknak feltűnik, a több mint 10 éves kreatív tevékenység is nagyban hozzájárult képi világom kialakulásához.
Mikor készültek ennek a sorozatnak a képei?
ÉLEK című kiállításom fotói az elmúlt 4 évben készültek, a „normál”életem napjainak megélése közben. Élem az életem, dolgozom és közben, ami szemet szúr, megérint, digitális fotótechnikával megörökítem. Így készült az Everyday Beauty, Hétköznapi szépség című fényképem is, amivel a múlt évben megnyertem a PH21 Galéria egyik nemzetközi fotópályázatát is. Egy belsőépítészeti tervem megvalósításakor miután megtörténtek a bontási munkálatok, kedves megbízómmal és a kivitelezővel egyeztettünk éppen a szétbombázott lakásban, mikor annyira vonzott a falhoz támasztott partvisra vetülő napfény látványa, hogy mint egy megszállott otthagytam pár percre a beszélgetést. Gyönyörű, kész kompozíció találtam, nekem csak el kellett kapnom a pillanatot. Azóta ez a fotó ott lóg a falon az elkészült új otthonban, nagyon jó érzés.
https://www.ph21gallery.com/
A zárt terek, rendszerek foglalkoztatnak,amelyekhez összefüggéseket kapcsolsz. Mesélnél erről?
Képeim összeállítását, témáját visszanézve nemrégiben értettem csak meg, hogyan fér össze gyermekkorom kedvenc tantárgyainak, a matematikának és a rajz művészetének szeretete, párosítása.
Kiállításom képei a címükkel és a főcímmel együtt alkotnak egységet, keltenek érzéseket, gondolatokat. Szinte mindegyik címben fellelhető egy a matematikából vagy az építészetből érkező szó, kifejezés, melyek jól harmonizálnak, érdekes összefüggést hoznak létre emberi érzésekkel és a fotókkal. Geometrikus, konstruktív kompozícióim elemei leginkább utcán talált témák, épületrészletek. Vonalakat követve, szinte vonzanak az árnyékok, formák, fénysugarak, ÉLEK.
Mit gondolsz arról, hogy a technikai fejlődés, amely egész életünkre kihat, mennyire határozhatja meg azt, hogy befogadni is tudjuk-e ezt a rengeteg élményt, ingert. Hiszen maga a kiállítási anyagod ÉLEK megnevezésének kettős jelentése is hordozza magában a „megélni valamit”, mint jelentést.
Az új technikai találmányok, az egymást követő új életstílusok, divatirányzatok mindig is nagy port kavartak, ha visszanézünk az időben. Gondoljunk csak a 20. században megjelenő televízióra, hippi korszakra vagy zenében a Beatlesre! Én szeretem megélni a körülöttem lévő világot itt és most. Például a sokat kritizált okostelefon az, ami kimentett az otthoni női szerepből, hozzásegített ahhoz, hogy gyereket nevelő anyaként és háztartást vezető nőként dolgozni is tudjak bárhol, bármikor. Így válaszolhatok most a feltett kérdésekre is. Ha a mobil és az internet adta lehetőségek nem lennének, az elmúlt 1 évben nem ez lenne a fotográfiai pályafutásom hatodik állomása. Talán ez a fotókiállítás sem jött volna létre, vagy csak sokkal több idő és energia befektetésével. Az Instagram használatát lányaimtól lestem el és úgy használom, hogy annak értelme, haszna is legyen számomra. Az a közeg nekem való, mert képekben kommunikálhatok, szavak nélkül. Úgy alakítottam ki, mint egy önálló saját online kiállítótermet.
https://www.instagram.com/
Képekben kommunikálsz, szavak nélkül. Merítesz-e inspirációt más művészeti ágból?
A pillanatnyi érzés, látvány megörökítése fontos nekem. Megmutatni, én hogyan látok, érzek, élek.
Gyerekkorom óta filmfogyasztó vagyok. Férjemmel, akivel szerencsére ebben is egy húron pendülünk, imádjuk a vizuálisan színvonalas alkotásokat. A semmitmondó limonádék és ócska akciófilmek feldühítenek. Az a megállapodás közöttünk, hogy a filmeknek 10 perces bizonyítási idejük van, ha az után egyikünk stopot mond,nem nézzük tovább, időpazarlás lenne. Az értékes filmek képi világából azonban sokat tanulok, merítek. Ez igaz sok más művészeti ágra is. Érdekel az építészet, a Bauhaus korszak stílusjegyeiért rajongok. Moholy-Nagy munkásságát, Mies van der Rohe épületeit lenyűgözőnek tartom. Victor Vasarely festményeinek szeretete gyerekkorom óta jelen van, róla szóló albumok, könyvek végig kísérik életemet. Cesar Manrique munkásságával pár évvel ezelőtt találkoztam Lanzarote szigetén, csodálatos amit ő ott létrehozott. A magyar új avantgárd jeles képviselője, Maurer Dóra rajongója vagyok. A több mint fél évszázadot átölelő életművét a kifejezési eszközök gazdagsága jellemzi, amelyben a grafikai és festészeti eszközök mellett helyet kapott a fotó is. Ezért éreztem olyan kitűntetésnek, hogy 2018. márciusában a Budapest Photo Fesztivál keretein belül, a Három Hét Galériában létrejött Zaj, Zörej,a zaj képe című csoportos fotókiállításon ilyen nevek mellet, mint Bálványos Levente, Katharina Acht, Czeizel Balázs, Jederán György, Eperjesí Ágnes, Robitz Anikó, Orbán György, Stekovics Gáspár, Maurer Dóra fotói mellett kapott helyet az én két fényképem is, melyeknek címe Azúr, illetve Okker.
http://www.haromhet.hu/?dslc_
Tudsz más művészeti ágból idézni, amely visszaadja ugyanazt az érzetet számodra, amely érzésekből keletkeztek a te alkotásaid?
Érdekes kérdés. Zenében eléggé mindenevő lettem. Ötödik gyerekként testvéreim sokféle zenei korszakait végig kellett hallgatnom, Anyukámnak pedig ki is kellett bírnia. Hogy élte ezt túl, haha!?
Több könnyűzenei előadó száma is eszembe jut, Kate Bush Dont’give up, Nina Simone Feeling good, Black Wonderful life vagy Presser Gábor Valaki mondja meg dala.
De a csodálatos kilátással és környezetben lévő Vármúzeum két Zolnay termében látható kiállításom megnyitójához egy különleges hangulatú experimentális poszt-folk világú énekesnő zenéjét választottam. Saját megfogalmazása szerint csendes zajt játszik, egyszer cimbalommal, máskor zongorával. Sokat hozzáadott Tomas Opitz által összerakott képcsoportjaimhoz az Ő musicája. Úgy gondolom, hogy a 27 darab fotóm Meggyesházi Éda, a Musica Morália zenéjével kaptak olyan mondanivalót, és hatást, amit el szerettem volna érni. Pár pillanatra úgy éreztem, mintha az idő is megállt volna, minden tökéletesnek tűnt. Harmónia és csend vette körül a kiállító teremben összegyűlt számomra ismeretlen látogatókat és a nekem kedves, életem különböző szakaszaiból érkező vendégeket. Szép emlék marad.
Tomas Opitz volt a kurátorod. Milyen volt vele dolgozni? Ő maga is fotóművész. Inspiráljátok egymást ilyenkor?
Tomassal, a TOBE Gallery vezetőjével, első pillanattól kezdve élmény volt együtt dolgozni. Hasonló érdeklődési és foglalkozási körrel rendelkezünk, Ő fotográfus és építész, érdekes ez a véletlen. Talán ezért is értettük meg egymást olyan jól munka közben. Sok jó ötletet adott, amivel könnyen tudtam azonosulni. Mikor egy kávézóban prezentáltam neki fényképeimet és a már akkor kitalált ÉLEK címének ötletét, nagyon motivált lett. Ömleni kezdtek belőle a tanácsok, mit hogyan kellene csinálni. Csak pár perc után esett le mindkettőnknek, elvállalta felkérésemet a kiállítás megnyitására, sőt a kurátori feladatra is. Nagyon boldog voltam! Arra is csak napokkal később figyeltem fel, hogy a TOBE és az ÉLEK cím mennyire hasonló hangulatú, jelentésű, mondanivalójú. A 27 darab kiválasztott fényképemet úgy csoportosította, hogy az engem is meglepett és az eredmény is sokkal több, jobb lett. Azt, hogy én inspirálom-e, csak remélni tudom, erről Őt kellene megkérdezni. Hogy folytatása következik-e azt sem tudom, de remélem, hogy közös munkánk mindenképpen folytatódni fog!
Egy kis részlet Tomas Opitz megnyitó beszédéből:
„…Az itt látható vonalak, struktúrák, részletek, hullámok, fény-árnyék játékok, valamint geometrikus kompozíciók, mind fotográfiai alkotások. Amire akár azt is mondhatnánk, hogy bárki tud ilyet készíteni vagy, hogy akár a véletlen produktumai. De ez nem igaz. Hiába készül naponta több millió kép, hiába tudunk egy kép készítéséről pillanatokon belül, az itt látható alkotások nem egy “olyan” gombnyomogatás eredménye. Az itt látható képeken egy nagyon érzékeny és tudatos megközelítését látjuk a fotográfiának, melyeknek talán a fő titka a nyitottság, az elmélyülés, valamint a befektetett idő. Mert a fotográfia az időről szól, és nem csak a záridőről, hanem legfőképpen arról az időről, amit vele foglalkozunk, vele töltünk. Annak pedig végképp örülök, hogy egy ilyen minőségű fotográfiai anyag kerül bemutatásra ebben a térben. Tudom, nem ez a megszokott téma egy vármúzeum vagy erődítmény falai között. …Kívánom a kedves látogatóknak, hogy a mostani időt fektessék Sára munkáival való kapcsolatteremtésre, nyissanak feléjük és találják meg azokat a belső élményeket, melyektől ezek a képek gazdagabbá teszik az itt töltött időt. A kiállítást megnyitom.”
Van még valami a tarsolyodban, amivel készülsz megmutatkozni a közönségnek?
Újra Budapesten élek. Arra készülök, hogy itt is megmutathassam ezt a kész, összeállított ÉLEK anyagot. Aztán lehet egy kicsit nagyobbat is álmodni. Vezetés, autóban utazás közben sokszor ötletrohamaim vannak, mint az NLP-ben a Walt Disney-módszer alkalmazásakor, még szűretlenül. Hozza őket a flow. Úgy tudom, 50 körül a legkreatívabb az ember. Már van egy kis élettapasztalat, a gyerekek felnőttek,több az elmélyülésre való lehetőség, idő. Férjem és lányaim is támogatnak mindenben, hálás vagyok. Vannak álmaim, terveim, de ezeket nem szeretném még elárulni. Még sokat kell dolgoznom rajtuk és a lehetőség is kell hozzá. Remélem, jönni fog! Eddig szerencsém volt.