„Befogadói szerep.” – The POWER of ART – Az „Art Gallery Adriana” művészeinek kiállítása az A.P.A. Galériában

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Rendhagyó, mindössze vasárnap este 18 óráig látogatható kiállítás megrendezésével jelentkezik a Palotanegyedben a Bécsben élő kulturális szakértő, művészeti menedzser, Adriana Daly Peterova. A 12 nemzetközi, kortárs művész alkotásaiból megrendezett különleges tárlat nem csak a különböző technikai eljárásokat alkalmazó, különböző szemlélettel, életfelfogással rendelkező vizuális művész bemutatkozására alkalmas, de arra is lehetőséget kínál, megvásárolják az érdeklődők ezeket az műtárgyakat.

A két termet betöltő kiállítási anyag olyan változatos látás- és alkotásmódot tükröz egységében, amely garantálja az érdeklődők számára, hogy abban korosztálytól és érdeklődési körtől függetlenül találhat a kedvére valót. A kurátor, Adriana Daly Peterova ugyanis a kiállításnál törekedett arra, hogy úgy biztosítson csoportos bemutatkozási lehetőséget az általa mentorált kortárs fotográfusok és képzőművészek alkotásainak, hogy azok egyéni hatása egységes élményként se vesszen el. De a lényeg mégis a művészek által alkalmazott, eltérő kivitelezési módokban, és a személyiségükből fakadó egyéni látás- és gondolkodásmódban rejlik. Hiszen a művészet ereje mindannyiuknak mást jelent, és mást közvetítenek ezen erőforrás által, amely az aktokon, csendéleteken, nonfiguratív, és posztmodern ábrázolási módokon, vagy portrékon megjelenik. Így a tárlat osztrák és magyar származású művészeinek alkotásai egységes és egyéni élménye is olyan sokszínű, hogy a befogadókban, azok személyiségtől függően keltenek majd egyéni érzetet, érzeteket.

A kiállítás megnyitóján személyesen megjelent művészek saját maguk is kifejezték mit jelent nekik az, hogy önkifejezési formájukkal közvetíthetnek valamit a bennük rejlő világból. Így Hajnovics Márta, Kovács János Zoltán, Reinhard Bagyura és Dr. Oswin Hochstöger is elmondta, mit jelent számára a művészeti kifejezés ereje, a művészet ereje. Mit jelent számukra az a megfigyelt egység, amely visszaadásával, abba történő belekódolásával, üzenni is akarnak önmagukból, önmagukon keresztül, a környezetüknek egyaránt. Hiszen a művészet alkotási folyamata és majd a befogadás, feldolgozás folyamata sem pusztán esztétikai és öncélú, de önmagunkra, a világ felfedezésére irányuló tevékenység.

A mindössze ezen a hétvégén látogatható kiállításnak sokfélesége okán túl is így nagyon erős közvetítő hatása van. Egyéni alkotások szintjén ugyanis azt látjuk meg a tárlat anyagában, azt vesszük észre elsőként, az lesz szívünknek a legkedvesebb, vagy a legelrettentőbb, amelyik hangulata minket is leginkább, a legjobban jellemez. És ez nem csak a pozitív, a világ számára teremtett arcunkról, hanem a legrejtettebb titkainkról is szól. Akkor is, ha egyes alkotások már csupán az esztétikai élmény szintjén is nyomot hagynak bennünk.

Éljünk ennek a lehetőségével. A szombati napon 11 órától bármeddig, vasárnap 11 órától este 18 óráig van erre lehetőségünk az A.P.A Galériában, a Horánszky utca 5. szám alatt.

Fotók: Art Gallery Adriana photographies