Művészeti program pályázati kiírása

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az államháztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

A pályázat (kódja: MMA-19-P) célja – ahogy a korábbi években úgy ezúttal is –, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez. A vissza nem térítendő, elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300 ezer forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges.

A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2019. január 1. – december 31. között megvalósuló, a pályázati kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem terítendő támogatás. A rendelkezésre álló összeg az MMA tagozatai között egyenlő arányban kerül felosztásra. A pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.

A pályázat benyújtásának – melyet az MMA pályázati rendszerébe [http://tamogatas.mma.hu/Login] lépve lehet megtenni – határideje: 2019. március 28. A részletes pályázati kiírás és útmutató a köztestület honlapján (www.mma.hu) található meg.

A teljes kiírás itt található: http://www.mma.hu/palyazatok/-/content/10180/1/muveszeti-program-palyazati-kiirasa-2019

Forrás: MMA