Veszely Ferenc 1968-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenő, Kádár György és Konecsni György voltak a mesterei. Berlinben, Kairóban és Londonban járt tanulmányúton. A Makói Grafikai Műhely alapító tagja. 1986–1993 között a Budavár Alkotóközösség művészeti vezetője, tizenhárom évig a Magyar Iparművészeti Főiskola óraadó rajztanára, illetve az előkészítő tanfolyam vezetője volt. Három évtizeden át járta a világot a Hungexpo grafikusaként, miközben tizenkét évig volt a Vidám Színpad szcenikusa.

Veszely Ferenc – Család
Folyton kísérletező és megújulni tudó művész. Képei között jelentős helyet foglalnak el pop art alkotásai. Készít montázst, kollázst, mozi- és színházi plakátterveket, installációkat, alkalmazott grafikai műveket, olajfestményeket. Az utóbbi években kedvelt motívuma a szőlő. Festményein a szőlőszemek, szinte gömbbé alakulva, a teljességet szimbolizálják, élénk, erőteljes színeikkel, néhol finom humorral társulva, szuggesztív hatást gyakorolnak a nézőre.
Dörgicsei udvarházában megalapította az Ól-Galériát, ahol számos képzőművész számára biztosít bemutatkozási lehetőséget.

Veszely Ferenc – Spektrum
Veszely ’70_’19
Veszely Ferenc festőművész kiállítása
2019. február 26. – március 21.
Kiállításmegnyitó: 2019. február 26., kedd, 18:00
A kiállítást megnyitja: Keserü Katalin művészettörténész
Közreműködnek: Long Tall Sonny és Horváth Misi Blues
Körösvölgyi Zoltán művészettörténész tárlatvezetése: 2019. március 7., csütörtök, 18:00
Családi alkotósarok: 2019. március 16., szombat, 10:00
Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.
A kiállítás megtekinthető 2019. március 21-ig, keddtől péntekig 10:00-18:00, szombaton 10:00-14:00 között.
A belépés díjtalan.