Experimentális videóklip készült a Rossz versek filmkockáiból

A Szemüvegen át című, experimentális technikával létrehozott videóklip a Rémálom az Elm utcában, illetve a Rossz versek filmszalagjainak felhasználásával készült a VAN zenekar egyik dalára.

Újabb meglepetést tettek közzé a Rossz versek alkotói: a harmincezres nézőszámot ünneplő zenés remix és a nemrég megjelent werkfilm után most experimentális videóklipet osztottak meg a film YouTube-csatornáján.

A Szemüvegen át című videóklipet az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem film szakos diákjainak közreműködésével készítették Lichter Péter kísérleti filmes szemináriumain, egy itthon kimondottan ritkának számító experimentális technikával. A rendező korábbi játékfilmje, a Máté Borival közösen jegyzett The Rub című Hamlet-adaptáció hasonló módon jött létre: a 35 mm-es filmszalagokat először különböző anyagroncsolásos eljárások alá (pl.: rohasztás, fakítás) vetették, majd a szalagokat apró darabokra vágva filctollal és tintával megmunkálták.

A Pécsi Egyetem és az ELTE diákjai a kliphez egy 1984-es horrorklasszikus, a Rémálom az Elm utcában szalagjait, illetve a Rossz versek 16 mm-es nyersanyagát használták – a diákok által megrajzolt anyagot aztán Lichter kockáról kockára digitalizálta egy ehhez kialakított optikával, majd az így létrejövő kb. 3000 képet digitálisan montírozta. Ezt az avantgárd filmes technikát „cameraless” (azaz kamera nélküli) filmkészítésnek hívja az angolszász filmszakma. Ezzel az absztrakt módszerrel már a harmincas évek óta készítenek filmeket: olyan neves alkotók köthetők hozzá, mint Len Lye, Harry Smith vagy Stan Brakhage.

A Szemüvegen át című dal szövegét Reisz Gábor írta, előadja a VAN zenekar Pásztor Ákos közreműködésével. „A Szemüvegen át jóval korábban született, mint hogy a Rossz versek írása elkezdődött volna, viszont furcsamód ugyanarról szól, mint ami számomra a Rossz versek egyik fő mozgatója: ez pedig az elmúlás és az attól való félelem.” – mondta el a rendező a dalról.

Forrás: Cirko Film
,