Új bemutatóra készül a k2 Színház – Heinrich von Kleist: Pentheszileia

Az ambiciózus fiatal alkotókból álló k2 Színház független színházi műhelyként működik 2011 óta. Előadásaik folyamatos érdeklődésnek örvendnek nem véletlenül, hiszen a társulat legalapvetőbb célja a társadalmi folyamatokra való reflektálás a színház nyelvén. Mi sem bizonyítja jobban sikereiket, mint a folyamatos felkérések országszerte, rendezőik többszörös, különböző nívós színházi díjakban való részesülése, a Babits Theatrical Universe megalkotása valamint a MU Színházban havi rendszerességgel műsorra tűzött tantermi és színháztermi előadásaik, melyek rendületlenül vonzzák a kiemelkedően magas számú nézőközönséget. 

Olvasópróba

Február 15-16-án Heinrich von Kleist: Pentheszileia című drámáját állítják színpadra, Kovács D. Dani rendezésében. Az előadás a k2 Színház vendég-rendező sorozatának része, az idei évad meghívottja pedig egyik kedvenc anyagát választotta a közös alkotómunkára.

Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas (2015), kortárs magyar színházrendező. 2017 óta szabadúszó.

2005 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán és színháztudomány programján tanult. Ez alatt, 2007 és 2009 között az ELTE Egyetemi Színpadán rendezett és játszott, 2009-ben pedig saját társulatot alapított Fantommajmok néven, ahol rendezőként dolgozott.

2011-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán folytatta tanulmányait Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában, ahol 2015-ben diplomázott. 2013-tól 2015-ig a Szputnyik Hajózási Társaságban rendező. 2015-2017 között a Vígszínház társulatának tagja. 2017-től szabadúszó. Jelenlegi rendezései láthatóak – a teljesség igénye nélkül – az Örkény István Színházban, Katona József Színház színpadán, Vígszínházban.

Kitüntetései:

Legígéretesebb pályakezdő (Színikritikusok céhe 2015/16)

Junior Príma-díj (2015)

A legjobb független színházi előadás: A HEILBRONNI KATICA (Szputnyik Hajózási Társaság, rendező: Kovács D. Dániel) Színikritikusok céhe 2014/15      

Olvasópróba

Pentheszileia és Akhilleusz összecsavarodnak a harctéren. Elvakítja őket a másik látása. Csatáznak. Ölre mennek.

Úgy szeretlek, majd megeszlek. Pentheszileia saját fogaival marcangolja szét önkívületében a férfit.

„Ölelni, ölni: / Összerímel. S aki szívből szeret, / Akár össze is vétheti a kettőt.”

A Kleist-féle kifordított Pentheszileia-Akhilleusz történet ezúttal egy terepasztalon elevenedik meg, ahol a csata csupán ürügy a szélsőséges szenvedélyek okán.   

Szereposztás:
PENTHESZILEIA – Piti Emőke
PROTHOE – Boros Anna
FŐPAPNŐ / A GÖRÖGÖK – Horváth Szabolcs
ODÜSSZEUSZ / AZ AMAZONOK – Borsányi Dániel
AKHILLEUSZ – Domokos Zsolt

További alkotók:
Horváth Jenny / Hegymegi Máté / Jankó Mátyás
Produkciós vezető: Olasz Liza / Erdélyi Adrienn
Rendezőasszisztens: Faludi Beatrix
Rendező: Kovács D. Dani

Fordította: Tandori Dezső

Pentheszileia előadás időpontok:
február 15. 20:00
február 16. 20:00
március 1. 20:00
március 22. 20:00 

Helyszín:

MU Színház (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17.)

Forrás: MU Színház