Arc (16) – Malgorzata Szumowska új filmje már a mozikban!

Jacek egy kisvárosban él, szereti a heavy metalt, a barátnőjét és a kutyáját. Egy építkezésen dolgozik a lengyel-német határ közelében, ahol a világ legnagyobb Jézus szobrát készülnek felépíteni. A szobor azonban ledől és a szörnyű baleset következtében Jacek arca teljesen eldeformálódik. A baleset a lengyel média figyelmének középpontjába kerül, mert a férfi lesz az első, aki Lengyelországban teljes arcátültetést kap. Nemzeti hősként ünneplik, miközben elveszti a személyiségét és addigi életét. A kisváros lakói sem tudnak már úgy tekinteni rá, mint korábban.

Az Arc megtörtént eseményeken alapul. Malgorzata Szumowska új filmjének világpremierje az ‘A’ kategóriás Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon versenyprogramjában volt, ahol az alkotás a zsűri nagydíjának Ezüst Medve-díját nyerte el. A lengyel rendezőnő korábbi filmjeivel (33 jelenet az életből, Az Ő nevében, Test) is számos díjat nyert rangos nemzetközi filmfesztiválokon, a Testtel legjobb rendező díjat kapott a Berlinalén. Szumowska jelenleg egyike a legfontosabb női rendezőknek Európában, továbbá az egyik legjelentősebb lengyel filmessé vált. A főszereplő Mateusz Kosciukiewicz (Minden, mit szerettem; Az Ő nevében) Lengyelországban 2011-ben az év színész felfedezettje volt, 2014-ben a Berlini Filmfesztivál Shooting Star programjában is szerepelt.

Arc
Színes, feliratos lengyel szatíra

Rendezte: Malgorzata Szumowska
Írta: Michal Englert, Malgorzata Szumowska
Producer: Jacek Drosio, Michal Englert
Fényképezte: Michal Englert
Vágó: Jacek Drosio
Zene: Adam Walicki

Szereplők: Mateusz Kosciukiewicz, Agnieszka Podsiadlik, Malgorzata Gorol, Roman Gancarczyk, Dariusz Chojnacki, Robert Talarczyk, Anna Tomaszewska

Eredeti cím: Twarz
Hossz: 91 perc
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: DCI
Országos bemutató: 2019. január 31.
Forgalmazó: Vertigo Média
Korhatár: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott (IV.)

IMDB: https://www.imdb.com/title/tt6415416/

Forrás: Vertigo Média