Bárki lehet Csillagszemű – Ismét magyar népmese a Harlekin Bábszínház nagyszínpadán

Következő bemutatónk január 26-án A csillagszemű juhász is, amely az egyik legismertebb és legkedveltebb népmese. A történetet a Harlekin Bábszínház felkérésére írt friss változatban, többféle, virtuóz játékot kívánó bábtechnikával, a magyar folklórkincsből táplálkozó látványvilággal, és ahogy már az egri nézők megszokhatták, élő zenével ismerhetik meg a nézők.

© Gál Gábor

Repertoárunkon évek óta kiemelt szerepet kap a magyar népmesekincs, hiszen ezek a történetek amellett, hogy örök igazságokat képviselnek, hozzájárulnak a gyerekek személyiségének, képzelőerejének fejlődéséhez. A Harlekin ebben az évadban több népmese új feldolgozását is műsorra tűzi, köztük az egyik legismertebbet és legnépszerűbbet, A csillagszemű juhászt. Bodros Katica, azaz Dessewffy Virginia Garam-vidékéről eredő meséje a történet első lejegyzett változata, majd Benedek Elek feldolgozásában ért el hatalmas népszerűséget, még a paraszti mesemondók repertoárjába is belekerült.

© Gál Gábor

A népmesét a Harlekin felkérésére Khaled-Abdo Szaida írta bábszínpadra. A magyar népi díszítőművészetből táplálkozó látványvilágot Michac Gábor tervezte: a díszlet fő eleme egy hatalmas szem, a bábok ruháján pedig a magyar folklórból ismert motívumok jelennek meg. Az előadás népi ihletettségű zenéjét a színház művésze, Zádori Szilárd szerezte, aki a társulat többi tagjához hasonlóan bábosként és zenészként is közreműködik az előadásban.

© Gál Gábor

A csillagszemű juhászt Szűcs Réka, a Harlekin színész-rendezője állítja színpadra. Az előadásban kétféle bábtechnikával találkozhat a közönség: a nép, akin uralkodnak, akit zsinóron rángatnak, marionettek, a szabadabb, öntudattal rendelkező karakterek pedig bunraku figurák. Az alkotók a juhász jelzőjét is újragondolták. Bárki lehet csillagszemű, a tulajdonságnak ezúttal nem tulajdonítanak varázserőt, inkább a hétköznapi ember tisztaságát hangsúlyozzák, azt, hogy bármikor ki mer állni önmagáért. Ezzel az üzenettel már az óvodások és a kisiskolások is azonosulni tudnak.

© Gál Gábor

Az előadás a Harlekin Bábszínház nagyszínpadán január 26-tól látható. A címszerepet Herein János játssza, a Királyt Sóvári Csaba Olivér alakítja. A Királylányt Szabados Böbe, a két Katonát Mészáros Pancsa és Zádori Szilárd keltik életre.

Forrás: Harlekin Bábszínház
,