Ének, kortárstánc és élő hárfa muzsika – január 19-én ismét látható a Desdemonium a Bethlenben

Októberben mutatták be a Bethlen Téri Színházban Kertész Mónika operaénekes és Halász Gábor rendező-koreográfus, azaz az IN-PACT formáció Desdemonium című előadását. Az élő hárfamuzsikával (Kriesch Barbara) kísért összművészeti alkotás január 19-én este 7 órától ismét látható a Bethlenben. 

Desdemonium © Balogh Roland

Az alkotók egy interjúban úgy fogalmaztak, szeretnék átmosni azokat a nagyon éles határokat, amik táncos, zenész és énekes közt húzódnak a klasszikus műfajokban. Ahogyan ez az összemosódás kortárs műfajokban ma már megszokott.

Az összművészeti előadás alapja Rossini Othello című operája, azon belül is Desdemona karaktere.A téma- és címválasztásról így vallott Halász Gábor: 

Maga a cím az az, hogy Desdemonium. Eredetileg az lett volna, hogy Desdemoniumsymptons, tehát Desdemonium-i tünetek. Ezt a “tünetet” próbáltuk megjeleníteni és használni, a Rossini operában lévő Desdemona karakteren keresztül. Ez még a 21. században is egy olyan jelenség, amire sok példát láthatunk.”

(Az interjút Stern Lili készítette, a teljes interjú az Ambíció blogon olvasható) 

Desdemonium © Balogh Roland

Desdemonium – az alkotók ajánlója
Könnyebb feladni magunkat és mások alapvetései szerint élni életünket, vagy megéri küzdeni az identitásunkért? Vajon honnan tudjuk, hogy megtaláltuk azt és nem illúzióban ringatva éljük mindennapjainkat? Tényleg a saját értékrendszerünk szerint élünk, vagy nem is tudatosul bennünk, hogy mások életéhez alakítjuk a miénket?
Rendhagyó összetételű előadói duó, Kertész Mónika operaénekes és Halász Gábor táncos- koreográfus állt össze első interdiszciplináris előadásuk megalkotására, az IN-PACT társulat alapítóiként. Rossini Othello című operájából Desdemona karakterét ragadják ki, majd illesztik be a mai korba, mai felfogások közé. Desdemona kiszolgáltatott helyzetén keresztül mutatják be az identitásvesztés, és –nélküliség, az egymástól való függőség állapotát, annak érzelmi folyamatát. E karaktert elsősorban Othello feleségeként definiálják, személyiségét az őt körülvevő férfiak alakítják. Életét és sorsát is ők határozzák meg; ők emelik fel, vagy épp ők azok, akik kihúzzák a szőnyeget a lába alól. A darab ezúttal Desdemona szemszögéből és az előbb említett viszonyrendszer vizsgálatából épül fel.

Alkotók/Előadók: Kertész Mónika, Halász Gábor
Közreműködik: Kriesch Barbara – hárfa
Elektronikus zene: Halász Gábor
Zenei részletek: Rossini, Gasparini

Desdemonium © Balogh Roland

IN-PACT:
Az IN-PACT /Interdisciplinary Performing Arts Collective/ létrehozói, Kertész Mónika operaénekes és Halász Gábor táncművész-koreográfus, visszanyúlva a klasszikus kultúra gyökereihez, megteremtik az átjárást, összefonódást és fúziót az egymástól eltávolodott és jelen korunk előadóművészeti ágai között. Az IN-PACT azzal a céllal jött létre, hogy különböző műfajokat egyesítsen, melyek kiegészítik és támogatják egymást az előadói térben, hogy valami teljesen újat hozhassanak létre. Ezzel minél szélesebb érdeklődési körű közönséget szeretnének megérinteni. A produkciókban komoly-, kortárs és elektronikus zene, élő énekhang, beszédhang, tánc-, mozgás- és színházművészet, illetve digitális audiovizuális művészet jelenik meg. A művészek célja többek között saját korlátaik feloldása, a megszokott előadó-, és alkotóművészi közegből való kilépés és a különbözőségek közötti párbeszéd. Inspiratív és támogató szféra létrehozásával közösségi alkotási folyamat zajlik, címkék nélküli, és műfaji meghatározásokat kerülő produkciók létrehozására törekedve.

Az előadás a Bethlen Téri Színház Ambíció tehetségprogramjának részeként valósult meg, amellyel az elsődleges cél, hogy azok az alkotók vagy alkotócsapatok mutatkozhassanak meg, akiknek más lehetősége nem, vagy csak korlátozottan adódik. A 2018-2019-es évadban a legkülönfélébb műfajú Ambíció előadásokat tűzik műsorra, amelyek közt van tánc, próza és kortárs opera is.

A darab a Bethlen Téri Színház Ambíció pályázatának támogatásával kerül bemutatásra

Külön köszönet: SÍN Kulturális Központ, Bakelit Multi Art Center

További információ:
www.bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/in-pact

Jegyek:
jegy@bethlenszinhaz.hu
+36 1 700 1433

Ambíció blog: https://ambicioprogram.blogspot.com/

Forrás: Bethlen Téri Színház