Rašić Marija klasszikus gitár- és lantkoncertje – Szerb Kulturális Központ

Klasszikus gitár- és lantkoncert
Időpont: 2019. január 18. péntek, 18.30-19.30
Helyszín: Szerb Kulturális Központ, 1065 Budapest, Nagymező u. 49.

Rašić Marija 1998-ban született Belgrádban. 2016-ban dicsérettel végezte el a Davorin Jenko Zeneiskolát, Alexander Hadži-Đorđević osztályában, miután tanulmányait a Belgrádi Zeneművészeti Egyetemen folytatja, Vera Ogrizović keze alatt. Jelenleg az Erasmus program keretében a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója, Eötvös József professzor osztályában, klasszikus gitár szakon.
Többszörösen díjazott zeneművész. Elnyerte Szerbia „Dositej – A fiatal tehetségekért” díját, ahogyan a szerb Oktatási Minisztérium tehetséges diákok részére kiírt ösztöndíját illetve Őfelsége Alexander Karađorđevic szerb koronaherceg nevét viselő alapítvány díját is.

Martin Lucia a németországi Tübingenben született, 4 éves kora óta játszik csellón. A solo előadásokon túl, a kamarazenei fellépések töltenek be fontos szerepet az életében. Középiskolai tanulmányai után 2015 óta a hannoveri Hochschule für Musik, Theater und Medien hallgatója, Tillman Wick osztályában. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémián Varga István keze alatt tanul.

Vernimmen Jeroen hegedűművészi pályáját a belgiumi Zeneakadémián kezdte, Rasson Anne keze alatt. Dicsérettel diplomázott, BA tanulmányait az antverpeni Királyi Konzervatóriumon végezte el, Guido De Neve osztályában, majd tanulmányait a brüsszeli Királyi Konzervatóriumon folytatta Shirly Laub keze alatt, ahol 2017-ben végezte el a Mesterképzést. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója, Nathan Giem professzor tanítványa.

Program
(60 perc)
S. L. Weiss: Fantazija
Marija Rašić – lant
J. Haydn: F-dur lant, cselló, hegedű
Marija Rašić – lant, Lucia Martin -cselló, Jeroen Vernimmen – hegedű
J. Dowland: Fantazija br. 7
N. Coste: Fantazija na teme iz Belinijeve ,,Norme”
J. S. Bach: Fuga iz prve violinske sonate, BWV 1001
A. Tansman: Varijacije na Skrijabinovu temu
T. Takemitsu: Equinox
A. Piazzolla: Triunfal Tango
Marija Rašić – gitár

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/2234095700181213/