Lemezbemutató turnéra készül Bozzay Zina és a Vadalma együttes

Öt állomásból álló amerikai és európai turnéra indul januárban Music of Elderflowers című új albumával a Bozzay Zina énekesnő vezette Vadalma együttes. A CD egy izgalmas nemzetközi projekt, amely két ország együttműködésének, Magyarország és az Egyesült Államokban élő diaszpóra közös munkájának gyümölcse. A lemezen – így a koncerteken is – eredeti feldolgozásokban hallhatók ismert és kevésbé ismert magyar népdalok. 

A kaliforniai San Franciscóból származó Vadalma együttes Music of Elderflowers című lemezbemutató turnéja alkalmával két koncertet ad az Egyesült Államokban, egyet Erdélyben, kettőt pedig Magyarországon. Zenéjüknek legbelsőbb magja a magyar népdal, amely köré intim és új utakat kereső módon az énekes és zeneszerző, Bozzay Zina kíséretet álmodott Matthew Szemela hegedűs és Misha Khalikulov csellista együttmuűködésével. A Vadalma együttes zenéjével és koncertjeivel kulturális hidat képez a Kárpát-medencén innen és túl azzal a céllal, hogy mind szélesebb körű közönséget elérjen. Az együttes neve kettős jelentéssel bír: „vad alma” és „vad-dal-ma”.

A nemzetközi projekt alapját a Bozzay Zina által a Kárpát-medencében gyűjtött dalok jelentik. Az együttes Kaliforniában készítette az átiratokat, ott volt alkalmuk próbálni is. Munkájukról Skype-on keresztül kaptak visszajelzést Budapestről. A lemez anyagát Budapesten rögzítették és keverték, a grafika is itt készült, amelyet azonban már Kaliforniában nyomtattak, s a lemezt is ott adták ki. A terjesztésre Budapesten kerül sor, s a miniturné keretében mindkét országban bemutatja a dalokat a zenekar.

Ez a lemez az örökség újratanulását és saját szájízünk szerinti feldolgozását tükrözi mint a diaszpóra egy vadhajtása. Az albumon található népdalok a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek paraszti hagyományából valók; mindet közvetlenül falusi énekesektől tanultuk, személyesen vagy archív felvételeken keresztül. A hangszeres kíséret hagyományos, komponált és improvizációs elemek egyvelege, mely az eredeti daloknak keretet ad, kiemeli szépségüket és egyediségüket” – vallja a lemezről Bozzay Zina énekes, zeneszerző. 

Bozzay Zina Kaliforniában, San Franciscóban született és nevelkedett a második világháborúban hazáját elvesztett magyar bevándorló apa gyermekeként. Mesterdiplomát szerzett zeneszerzésből, majd Magyarországra érkezett népdaléneklést tanulni többek között Fábián Évától, Navratil Andreától, Agócs Gergelytől és számos, köztük különféle régiókból származó falusi énekestől. Az Egyesült Államokban fellelhető hagyományos magyar népdalok aktív előadójaként és oktatójaként sok éven át arra törekedett, hogy ez az örökség minél szélesebb körben elérhetővé váljon. Szólista volt a San Francisco Ethnic Dance Festivalon a Yerba Buena Center for the Arts művészeti központban, a New York-i Golden Festivalon és Los Angelesben, az ötvenedik Kárpátok Gálán. A Bay Area környéki magyar közösség is rendszeresen meghívja fellépni. Zina alapította meg a San Francisco-i magyar Népdalkört, amely 2010 óta tart heti népdalórákat falusi felvételek segítségével. Workshopokon, fesztiválokon tart előadásokat, magyar népzenét éneklő kórusokat tanít, előadásokat tart, és aktív szerepet vállal Magyarország és a diaszpóra közötti kutatási és kulturális munkában. A Vadalma együttes alapítójaként maga válogatja ki a népdalokat, amelyek eredetéhez háttértörténetet nyújt, és saját eredeti elképzelése szerint hangszereli őket. Célja, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel értékes gyöngyként kezelve, tisztelettel emelje át és tartsa életben a népdalokat az óceánon túl élő falusi hagyományban.

Matthew Szemela, akit a New York Times az „elképesztő hegedűjátékáért” dicsért, beutazta az Egyesült Államokat, Európát és Ázsiát, és olyan művészekkel lépett fel, mint például Sting, Susan Sarandon, Beyoncé Knowles, és Olivia Newton John. Jelenleg a Berkeley Symphony, az Opera San Jose, a Rupa & the April Fishes, az Alta California és egyéb, a Kaliforniai-öböl mentén tevékenykedő együttesekkel lép fel, a műfajok hatalmas skáláját fedve le.

Misha Khalikulov csellista eredetileg Üzbegisztánból származik, San Franciscóban nevelkedett, és 27 országot járt be dinamikus, szenvedélyes játékával. Rendszeresen fellép a Blind Willies, a Stringquake és a Rupa & the April Fishes formációkkal is, emellett elhivatott zenei oktatóként munkálkodik.

Művészek vallanak az együttes zenéjéről:

„Zina a klasszikus zene felől közelíti a magyar népdalt, és a cselló-hegedű hangszerelés, valamint a két csodálatosan virtuóz, sokoldalú zenész kezén, felfogásában tovább virágzik hagyományos zenénk, újabb és újabb színeit megmutatva. Nem a populáris zene van rá hatással, nem a piaci igényekhez igazítja, nem fogyaszthatóvá akarja tenni a népzenét, így aztán kevésbé veszélyezteti őt, ami sok feldolgozást – hogy a lényege veszik el hagyományos zenénknek. A Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatójaként, a magyar népzenéből táplálkozó feldolgozásokat jól ismerve biztosan állíthatom, hogy Zina szerzeményei ízlésben, igényességben, választékosságban messze az átlag fölött vannak, ízlését, szemléletvilágát érdemes lenne megismertetni szélesebb zenei körökben. Zina és kiváló zenésztársai újabb és újabb színeit mutatják meg a hagyományos magyar dallamoknak. Szerzeményeivel olyan zenét teremt, ami azt hiszem, hogy messze-messze irányadó a hazai világzenei alkotóknak. (Berecz István, Népzenei Igazgató, Fonó Budai Zeneház)

„Bozzay Zinát, a Vadalma zenekar énekesét példaként tudom állítani, mint korunk igényeinek megfelelő, ám a magyar népdalok lelkületét szakmai alázattal tiszteletben tartó komponistát. A maximális igényességgel elsajátított autentikus népdalokhoz írt egyszerű, mégis kifinomult, zeneileg izgalmas kíséreteket zenésztársai stílusos előadásmódja teszi maradandó élménnyé.” (Fábián Éva énekes, Egyszolám és Kalamajka; népi ének tanár, Óbudai Népzenei Iskola)

„Szerintem ez egy szép és eredeti anyag. Az eredetiségét a szokatlan hangszerelés adja. Magyar népdalokat hallunk, de nem a megszokott népi hangszeres feldolgozásban. A zenei szövetet meglepő módon a női hang mellett egy cselló és egy hegedű játéka adja. Ezek a hangszerek ún. „kultúrhangszerek”, egyfajta „európai zene” kifinomultságát kölcsönzik a számoknak, miközben a népzenét is hitelesen lejátsszák. Az anyag ismerős, de egy szokatlan nyelven szólal meg. A következetesen visszafogott, monochrom hangszerelés ugyanakkor nyugalmat áraszt, segít lecsendesülni zajos világunkban. Olyan ez az anyag, mint egy bélyegsorozat: minden darabja ugyanarról szól finom, árnyalatnyi különbségekkel. Szokatlan, eredeti színfolt ez az album a megszokott Worldmusic kínálatban. Nem nevezném folkzenének, sem világzenének, sem kortárs zenének. Azt mondanám, hogy a szalonzene kifejezés illene rá (ha lennének szalonok). Egy finom, nyugodt szalonzene, miközben (korrektül elénekelt és játszott) magyar népdalokat hallunk.” (Cserepes Károly zeneszerző)

„Music of Elderflowers: Magyar népdalok kézműves átiratban”
Bozzay Zina és a Vadalma együttes lemezbemutató koncertje
2019. január 26. szombat 20.00
Fonó Budai Zeneház
A koncert után táncház!
Jegyár: 1000 Ft

Az együttes tagjai:
Bozzay Zina – ének, hangszerelés/zeneszerzés
Matthew Szemela – hegedű
Misha Khalikulov – cselló

Vendégek:
Fábián Éva – ének, ütőgardon
Navratil Andrea – ének
Agócs Gergely – hosszú furulya

Turné időpontok, helyszínek:
január 19. Brooklyn, NY, USA – Golden Festival
január 20. Manhattan, NY, USA – Táncház a Fényes Bandával
január 23. Szatmárnémeti, Románia; vendég: Debreczeni-Kis Helga
január 24. Debrecen, Magyarország; vendég: Pendely Énekegyüttes
január 26. Budapest, Magyarország, Fonó Budai Zeneház; vendégek: Fábián Éva, Navratil Andrea, Agócs Gergely

Információk a lemezről:
2018 Elder Records, ELD-013
Szerkesztő: Bozzay Zina
Hangmérnök: Mazura János, Etnofon Stúdió, Budapest
Grafika és fotók: Bozzay Zina
Hatsó borító fotó: Vincent Carrella

Terjesztő: Stereo Kft. www.perifericrecords.com

Online vásárlás: www.zinabozzay.com/shop

Budapesten kapható a Mesterportán és a Fonó Budai Zeneházban

http://www.zinabozzay.com/vadalma

Forrás: Vadalma együttes