Remény és Győzelem

Remény és Győzelem
2018. december 15. (szombat) 19:30 – Olasz Kultúrintézet
Pászti bérlet 3. 

ROSSINI: Korinthosz ostroma – Pamira áriája

ROSSINI: Mózes – jelenet az I. felvonásból, Mózes imája

SCHUBERT: Mirjam diadaléneke

ROSSINI: Kis ünnepi mise

Km.: Bódi Zsófia – szoprán (Rossini), Wittinger Gertrúd – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – mezzoszoprán, Horváth István – tenor, Sándor Csaba – bariton, Gáspár István – basszus

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Bizják Dóra, József Ács – zongora, Zentai Károly – harmónium

Vezényel: Janos Acs 

„A karmester személyisége jelentős tényező egy világsikerben: az a fontos, ami a koncert előtt és után történik. Az a fontos, hogy gondolataival, a maga világával mit tud átadni a zenészeinek, s az énekest olyan helyzetbe hozza, hogy a legjobb lehessen. Ehhez pedig olyan karmester kell, aki ismeri az énekhangot, a partitúra mélységeit, és kell hozzá intuíció. Megannyi pillanat adódik egy koncerten, amikor nincs idő átgondolni a történéseket, ösztönösen kell cselekedni. Egy nagy énekes megérzi, ha olyan karmestere van, akivel együtt lélegzik. Ez a készség, ha sok szenvedés árán is, nekem megadatott.” – János Acs

Ács János © Berényi Gyula

A világsztárokkal is dolgozó Ács János karmester december 15-én az Olasz Kultúrintézetben ezúttal a Nemzeti Énekkart fogja dirigálni. A karmester 1979-ben debütált Genovában, majd éveken keresztül a “Három Tenor” koncertjeinek volt ünnepelt karmestere. Barátai közé tartozott Pavarotti is. Az est középpontjában Rossini művei állnak, de Schubert Mirjam diadaléneke is felcsendül. 

Amikor a Rossini-házaspár 1823-ban Bécsbe érkezett, már a tetőpontján volt a Rossini láz: a bécsi rajongók lelkesedése valósággal divat eufóriává fokozódott. Rossini-kalapokat, Rossini-nyakkendőket hordtak és Rossini-ételeket ettek. Rossini művei akkoriban a szó legszorosabb értelmében elfoglalták Bécs zenés színházait. Beethoven is fogadta Rossiniékat és dicsérte a Sevillai borbélyt. Schubert az olasz mestert „rendkívüli zseninek” tartotta és egy jövőbeni siker reményében ő is elkezdett olasz stílusában komponálni. Rossini 37 éves kora után majdnem teljesen visszavonult a szakácsművészet remekei közé, hogy élvezni tudja az élet terített asztalát: „Enni, szeretni, dalolni, emészteni. Ez annak a vígoperának a négy felvonása, melynek élet a neve, amely gyorsan válik semmivé, mint a pezsgő habja. Aki hagyja, hogy kifusson, ahelyett, hogy élvezné, sült bolond!” – vallotta.   

Rossini Maometto II (II. Mo­hamed) című operája a nápolyi ősbe­mutatón nem aratott sikert, így a zene­szerző később átdolgozta, s Le siège de Corinth (Korinthosz ostroma) címen ez lett Rossini első francia nyelvű operája. Az operai cselekményhez nélkülözhetetlen szerelmi szál az álruhás török szultán és a velencei kormányzó leánya között fűződik. A történetet a francia verzióban áthelyezték Görögország területére, ahol a török szultán a korinthoszi kormányzó leányába, Pamirába lesz szerelmes. Híres imaáriájában a görög asszonyokkal együtt készül közelgő halálára. Ezt követi Mózes imája, mely Rossini 1818-ban komponált Mosé in Egitto (Mózes Egyiptomban) című operájának leghíresebb áriája. Az opera szüzséje az egyiptomi tíz csapást és Izrael Egyiptom­ból való kivonulásának történetét foglalja magába, s mindehhez szerelmi szál társul: a fáraó fia és egy izraeli nő között. Az opera leghíresebb részlete, Mózes imája nem szerepelt a legelső változatban, Rossini csak 1819-ben komponálta és illesztette az műbe, megalkotva ezzel a korszak egyik legnépszerűbb operaáriáját.

Schubert utolsó életévében, 1828-ban komponálta Franz Grillparzer szövegére Mirjam diadaléneke című művét szoprán szólóra, vegyes karra és zongorára. Bár tervezte, hogy meghangszereli, korai halála megakadályozta ebben. A zenekari kíséretet barátja, Franz Lachner karmes­ter és zeneszerző készítette el az 1830-as években. Grillparzer szövege a Bibliából, Mózes 2. könyvének 15. fejezetéből meríti témáját: a Vörös-tengeren való átkelés után Izrael népe hálaéneket zeng Mirjam prófétanő vezeté­sével. Schubert megzenésítése követi a bibliai leírást, ahol Mirjam egyfajta előénekesként jelenik meg, s az ő dalára felel a nép. A mintegy 18 perces mű hat részből áll. Először az Istent dicsőítő kórus hangzik fel, majd Isten a népet ve­zető pásztorként jelenik meg. A horizont elsötétül, vihar közeleg, de az egyiptomi sereget elnyelik a hullámok.  A szólista és a kórus ezután a halott fáraót szólítja meg, végül pedig visszatér a művet indító zenei anyag. 

A hangversenyt Rossini Kis ünnepi miséje zárja, amely pályájának utolsó alkotó­korszakában, 1863–64-ben keletkezett, eredetileg tizenkét tagú kórusra, két zongorára és egy harmóniumra. Zenekari változata 1867-re készült el. Ros­sini a mise állandó részein túl, Preludio religioso címmel megkomponálta a fel­ajánlási zenét is, egy tisztán hangszeres tételt (ezt a zenekari változatban is az orgonista játssza szólóban), s később még az O salutaris hostia himnuszt is beillesztette a Sanctus–Benedictus és az Agnus Dei közé. A zeneszerző a rá jellemző szarkasztikus humorral így ne­vezte miséjét: „öregkorom utolsó halálos bűne”. A mű eredeti kéziratába Istennek szóló ajánlást írt: „Istenem! Itt van ez a szegény kis mise. Vajon megszentelt ze­nét vagy elátkozott zenét írtam? Tudod jól, hogy vígoperák komponálására szü­lettem! Egy kevés tudás, egy kis szív, ez minden. Légy áldott, és adj nekem helyet a Paradicsomban.” 

Forrás:  MNF