Nínó maci elindult a Vörösmarty térről

Az Országos Mentőszolgálat mentőegységei évente több mint 40 ezer gyermeknek nyújtanak segítséget.  Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyermek számára a váratlan, számos esetben sokkoló helyzet komoly és nehezen feldolgozható lelki feszültséget, ijedtséget, félelmet szül. Az ilyen esetekben a mentőszemélyzet empátiás, segítő viselkedése mellett jótékony hatású lehet egy apró, gyermeki szemmel ismerős plüssfigura közelsége, érintése.

© Kiss Adrienn, BFTK

Civil kezdeményezésre már az elmúlt években is szerveződtek plüssfigura gyűjtések, de ezek a nemes szándék ellenére is komoly nehézségeket okoztak, hiszen a használt, nagyon különböző plüssöket szelektálni, tisztítani, zacskózni is kellett.

A Magyar Református Szeretetszolgálat és az Országos Mentőszolgálat együttműködése alapján mostantól egységes pihe-puha plüssmacik kerülnek minden mentőautóba, melyek jól szolgálják majd vigasztaló küldetésüket, vagyis a krízishelyzetbe került kisgyermekek lelki feszültségének oldását, a mentális segítségnyújtást. A macikat, melyek a „Nínó” nevet kapták, megváltozott munkaképességű emberek készítik, a Szeretetszolgálat pedig térítésmentesen adja át őket a mentőknek.

© Kiss Adrienn, BFTK

Az első 2000 Nínó maci kiosztása már országszerte folyamatban van, így azok hamarosan eljutnak minden mentőautóba.

A Vörösmarty téri téli fesztivál programjai, üzenete: hagyomány, ünnep, kereszténység és a családi értékek ápolása a karácsony előtti várakozást szeretné valódi ünneppé tenni. Az adventi időszakban, a hagyományokhoz híven, az idén is több karitatív szervezetet hívott meg a szervező BFTK, akik folyamatosan mutatkoznak be a vásár karitatív faházában.

Karitatív faház: https://www.budapestinfo.hu/hu/karitativ-szervezetek.

© Kiss Adrienn, BFTK

Forrás: BFTK