Szerző: Vass Edit
Ha bárki utánanéz a magyar származású Giorgio Pressburger munkásságának, akkor irodalmi, színházi, rádiós, televíziós és zenei produkciók hosszú sorával szembesülhet, a tavaly elhunyt író a magyar-olasz kulturális kapcsolatok ikonikus alakja volt. Pressburger György 1956-ban fivérével hagyta el Magyarországot, és először Rómában, majd a valamikori monarchia egyik legnagyobb városában, Triesztben telepedett le. Utolsó elbeszéléseit tartalmazó Trieszti történetek című kötete idén jelent meg a Noran Libro Kiadó jóvoltából. A kötet borítóján a Canal Grande látható a kékségtől ragyogó, tiszta égboltot visszatükröző tengerrel, ahogyan a város színes forgataga az elbeszélő nézőpontjából tükröződik vissza.
A szerző előszavában ezt olvashatjuk: „Az itt egybegyűjtött történetek ismerősök elbeszéléseiből, kávéházbeli pletykákból és szomorú vagy éppen mulatságos városi legendákból származnak. Mint ilyenek, akár igazak is lehetnének. Ami azt illeti, jelentősen átalakítottam őket és ahhoz igazítottam, amit én igazságnak gondolok. Igazság és valóság: nehéz páros, de egy kis odafigyeléssel ki lehet belőle szerelni a gyutacsot, úgyhogy ez a gyűjtemény teljes egészében a fantázia művének tekinthető. Számos történetet hallottam életemben, és azok közül, melyeket itt olvashatnak, többnek művészi hajlamú szereplői vannak. Ez nem ritkaság a mi városunkban. A kereskedői rátermettség gyakran párosul műkedvelői ihlettel. Van, aki verset ír, van, aki fest, van, aki képeket gyűjt, énekórákat vesz. (…) Valójában sorsunkkal szemben mindannyian dilettánsok vagyunk. És sokszor ez ment meg bennünket – olykor meg éppenséggel kárhoztat.”
Giorgio Pressburger pedig mesél, mintha egy trieszti kávéházban ülnénk vele egy erős kávé és egy limonádé mellett, és adomázgat a város lakóiról. A narrátor egyáltalán nem vonul háttérbe, kedélyesen cseveg velünk, olykor-olykor pedig ki is szól hozzánk a szövegből: „Így végződik ez a mozgalmas történet? Nem. Újabb fordulat áll lesben.” vagy másutt: „Vessük el ismét a kockát. Mi történik ezután?” Ebben a pozíciójában pedig azt a kötetlenséget is megengedheti magának, hogy néhány szereplőjét minősítse: kifejezze az együttérzését, vagy szánja, netán egy huncut kacsintással jelzi, mennyire nevetségesnek tartja az adott figurát. Ez a narrációs technika azt a szabadságot is megengedi, hogy egy-egy elbeszélés befejezetlenül maradjon (pl.: Szenvedély). Hiszen milyen gyakori az életben, hogy a történetek nem zárulnak le egy ponton, hanem folytatódnak tovább, hiába hisszük néha az ellenkezőjét! Csak a halál tehet pontot valaminek végzetesen a végére, és a kötet elbeszéléseiben ez a motívum újra és újra feltűnik, mintha a szerző egy haláltáncba invitálná szereplőit.
Az elbeszélésekből megelevenedik Trieszt gazdag, színes forgataga, a mozgalmas, néha viszontagságos történelmi múlttal büszkélkedhető város elhelyezkedéséből adódóan sokféle nemzetiségnek adott otthont. Keveredik itt egymással többféle náció, miközben a valamikori Osztrák-Magyar Monarchia is kitörölhetetlenül rajta hagyta bélyegét. Ez a kulturális sokszínűség a szövegek hol olasz, hol szlovén mondataiban, valamint a kultúrtörténeti utalásokban egyaránt megjelenik. „De a személyeken és az eseményeken túl ezekben a történetekben a városról is akartam mesélni…” – jelöli meg a szerző előszavában, ennek fényében az elbeszélések trieszti utcákhoz vagy egy kávéházhoz kötődnek, amelyeket közvetlenül az elbeszélés címe után jelöl meg az író. Minden helynek megvan a maga mítosza, a történet szorosan kapcsolódik a helyszínhez, mintha magából az adott térből nőnék ki Pressburger habókos figurái. A kötetben szereplő művekben egy-egy szenvedély szemtanúi lehetünk, amely megédesíti vagy éppen ellenkezőleg, megkeseríti a hősök életét. Akárhogy is, ez a szenvedély fűti a szereplőket, hovatovább ebben gyökerezik különcségük. Az énekesnő, aki múlt századi ruhákban sétál a város utcáin, az elárvult építész, aki a bejárónőjére hagyja vagyonát, a fiát megszállottan kereső ügyvéd, Őrült Margit, aki egy csapat vásárlásra éhes nőt vezet, mindannyian kissé hóbortosak, illetve emiatt kerülnek konfliktusba közvetlen környezetükkel. Pressburger elbeszéléseinek bájához mindenesetre ezek a különcök vitathatatlanul hozzájárulnak, és a Trieszti történeteket figyelemre méltó olvasmánnyá teszik.
Giorgio Pressburger: Trieszti történetek, Noran Libro Kiadó, 2018