Legyen Budapest Európa legjobbja!

Idén akár Európa legjobbjai is lehetünk! December 10-ig lehet szavazni a kontinens legjobb karácsonyi vásárára. Tavaly már elnyerte az előkelő negyedik helyet az Advent Bazilika rendezvénysorozat, amely idén, egyedüli magyar helyszínként ismét a jelöltek között van.

Az Advent Bazilika rendezvény nyolcadik alkalommal, de idén már Európa negyedik legjobb vásáraként nyitott november utolsó hétvégéjén. A brüsszeli székhelyű, független utazási portál, a European Best Destination által szervezett közönségszavazáson tavaly is látványos eredményt ért el a budapesti rendezvény, hiszen öt helyet javított, és a korábbi kilencedik helyről a negyedikre került, ráadásul alig több, mint kétszáz szavazattal maradt le a dobogóról Bécs mögött.

Az esemény ötletgazdái büszkék arra, hogy az Advent Bazilikát Európa „TOP 5” karácsonyi vására között tartják számon. Ehhez méltóan, különös gondoskodással készültek a látogatók fogadására, hiszen fontos, hogy ezen a varázslatos közösségi téren továbbra is a családias hangulat legyen a főszereplő.

A három kilométernyi fényfüzérrel díszített piactéren és a környező utcákban sorakozó meseházikókban kézműves kortárs alkotók kínálják egyedi portékáikat, így igazán különleges ajándékok tárháza lett ez a vásár. A téli hidegben, lélekmelegítőként szinte minden sarkon választhatnak a vendégek különleges karácsonyi forró italok közül, és mindenki talál a gasztronómiai kínálatban neki tetsző falatokat, akár vegán, akár a gluténmentesen étkezés híve.

Míg a felnőttek elmerülnek az ízek, illatok pompás hangulatában, addig a gyerekeket ingyenes korcsolyapálya várja, ahonnan korcsolyázás közben esténként az elképesztő, háromdimenziós fényfestést is megcsodálhatják. Európai szinten is egyedülálló, hogy épület ad felületet ilyen többdimenziós fényeffekteknek.

A csodálatos látvány és hangulat mellett az élményeket fokozzák a gyermekprogramok, kézműves foglalkozások, flashmobok és a meglepetések. A vásárból Budapest kulturális és turisztikai értékei sem maradhatnak ki, így színtársulatok, táncegyüttesek is bemutatkoznak a kézműves és gasztronómiai kiállítók mellett.

A European Best Destination utazási portál közönségszavazása kapcsán itt a lehetőség, hogy az Advent Bazilika a magyar fővárosra irányítsa az európai utazók figyelmét egy ilyen turisztikai szempontból kiemelten fontos időszakban. Tavaly decemberben csaknem háromszázezer külföldi turista látogatott el Budapestre, a vendégek jóval több, mint fele Európából érkezett. Decemberben általában is több európai vendég érkezik Budapestre, mint az év egyéb hónapjaiban. A szavazás eredménye újabb felhajtóerőt jelenthet a turizmus számára.

Szavazatával bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy Budapest belvárosának karácsonyi rendezvénye a 2018-as megmérettetésen jó helyezést érjen el. A szavazatokat december 10-ig lehet leadni a https://rebrand.ly/bestc04957 linkre kattintva.

Az Advent Bazilika részletes információi itt találhatók meg: www.adventiunnep.hu

Forrás: Advent Bazilika