Csárdáskirálynővel és ősbemutatóval indul az újév a Szegedi Nemzeti Színházban

A magyar operett legnagyobb klasszikusát, a Csárdáskirálynőt tekintheti meg a szegedi közönség Béres Attila rendezésében, a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, emellett új bemutatóra – egyben ősbemutatóra –, a Május/Bolondokháza premierjére is készül a teátrum az újév első napjaiban.

A két egyfelvonásos darabot, a Májust és a Bolondokházát január 15-től láthatják a nézők a Kisszínházban. A produkció azért is különleges, mert a Szép Ernő műve alapján készült melodrámát, a Májust most állítják először színpadra, az ősbemutatót, valamint a Bolondokháza című vígoperát egyaránt Toronykőy Attila rendezi.

A Kecskeméti Katona József Színház a Csárdáskirálynővel érkezik Szegedre január 13-án, Béres Attila rendezésében. A legnépszerűbb magyar operettet többek között olyan ismert és közkedvelt művészekkel láthatja a szegedi közönség, mint Sáfár Mónika, Szemenyei János és Egyházi Géza.

Január 21-én a Molnár Dixieland Band fennállásának 55. évfordulója és Dr. Molnár Gyula 75. születésnapja alkalmából jubileumi gálakoncertet ad a zenekar, sztárvendégként csatlakozik hozzájuk Berki Tamás, Illényi Katica és Lázár István.

Január 25-én az Imre Zoltán Program keretében Szeri Viktor Melinda álma és Katonka Zoltán Enigma című koreográfiáját tekinthetik meg a kortárs műfaj kedvelői a Kisszínházban.

Az új bemutatók, valamint vendégelőadások mellett az óév kedvenceitől sem kell elbúcsúzni, továbbra is műsoron marad a Szentivánéji álom, a Tóték, a Szaffi, Az utolsó üzlet és a Valahol Európában.

Keretes: Jegyvásárlási lehetőség a színház jegyirodájában (Szeged, Stefánia 6.) és www.szinhaz.szeged.hu weboldalon.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház