„Elköteleződni önmagad mellett” – Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Már egy éve, 2017. szeptemberében jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában Boldizsár Ildikó 16 és 32 év közötti olvasóinak szóló meseterápiás kötete, a Mesék a felnőtté válásról. A tematikusan elrendezett, 32 mesét tartalmazó kötet különlegessége, hogy azokon túl a szerző gondolatébresztő elemzéseit is tartalmazza. A kötet mindig aktuális, sőt az úgynevezett Pán Péter generáció[1] megjelenése okán nem is lehetne aktuálisabb.

A különleges mesegyűjteményt összeállító Boldizsár Ildikó neve ismerősen csenghet minden, a mesék világához vonzódó és ismerő generáció számára. Az alkotó több évtizedes munkássága folyamán, egy hosszas elméleti kutatás után fordult a mesék gyakorlati, terápiás alkalmazása felé, így saját tapasztalatai alapján dolgozta ki azt a meseterápiás módszerét, amely mentén több tucat önálló kötet, mesegyűjtemény és tankönyv is kötődik a nevéhez. A felnőttkor határát elérő generációnak ajánlott gyűjteményt azonban bármely korosztályhoz tartozóként forgathatjuk. Hiszen az abban szereplő történetek a népmesék szimbólumrendszerének megismerésére és megfejtésére is alkalmas. A történetekbe kódolt, az évszázados hagyományrendszerekre épülő „üzenetek” alapján személyiségtől függően ösztönösen, fantáziával, vagy komolyabb odafigyeléssel megfejthetjük, beleélhetjük és ezáltal áthallhatjuk azok értelmét és jelentőségét önmagunkra.

Boldizsár Ildikó szavait idézve: „Megtörténik, akár akarod, akár nem. Felnősz.” És ezek a történetek ennek nehézségei mellett szépségeivel is szembesítenek minket. Méghozzá úgy, a szerző tematikusan körbejárja azokat a lehetséges „gócpontokat”, ahol fennakadhatunk ebben a folyamatban. Teszi ezt úgy, hogy nem konkrétan tudatosítja ezeket a problémákat, hanem óvatosan oldja bennünk, olvasókban ezen évekkel, évtizedekkel azelőtt valami vagy valaki hatására kialakult blokkokat. Nem feltétlenül megoldásokat kínálva, de az eseteleges következményekkel számolva.

Ezen válogatásban szereplő mesék hősei hozzánk hasonlóan kivétel nélkül rossz döntéseket is hoznak, ezáltal botladoznak egyéni életükben, azonban a személyiségjegyeik által a történetek pozitív kicsengésűek, biztonságérzetet kelthetnek olvasóikban, elsősorban azokban, akik a felnőtté válás küszöbén állnak. Ha sikerül magukra ismerni a történetek szereplőiben. És, hogy sikerül arra Boldizsár Ildikó neve a garancia úgy is, hogy tudjuk a mesék eredetileg felnőtteknek szóltak. Hiszen nincs olyan mese, sem a népmesék sem a műmesék világában, amely tanulsága nem a személyiségfejlődésünkre lenne hatással. Éppen ezért ezen, a késő kamaszkorba ért olvasóközönségnek szánt, rendszerezett és a rend által irányított mesék olvasása az év legbekuckózósabb időszakában nagy hasznunkra, hasznukra lehet.

[1] A Pán Péter generációhoz azok a fiatalok tartoznak, akik koruknál fogva már felnőttek, de közülük sokan szüleiknél, szüleik támogatása által élnek. Jellemvonásaik alapján motiválatlanok, kerülik a felelősségvállalást, a döntéseket. Jellemző rájuk az átlagosnál hosszabb, akár évtizedig is elhúzódó felsőfokú tanulmányi idő. Legtöbben párkapcsolati és identitásbeli problémákkal is küzdenek. Kerülni próbálják az elköteleződést. A Pán Péter generáció kialakulásának természetesen gazdaságpolitikai háttere is van, de klasszikus értelemben jellemzőit leginkább a személyiségvonásokra irányultan kell keresni.

Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról, Jelenkor Kiadó, 2017