Szerző: Sokolowski Dániel
Akarja. Kell. Bár ne akarná. Vagy csak ne ennyire. Ez talán nem is A nimfománia, hanem az élethez tapadó, súlyos teherként kapaszkodó, a függőségen függő kényszer.
@ Juhász Éva
Sok-sok életnyi boldogságot kell bepótolnunk. Piruettezni egy befagyott pocsolyán. Forró nyári napon a kerti slaggal szivárványt csinálni, és átfutni alatta.
A Nimfománia c. előadásban keverednek életszerű, egyben álomszerű, és abszurd, egyben szimbolikus szituációk. De magukat az életszerű helyzeteket is befolyásolják a szimbolikában megjelenő, belső késztetések, beidegződések, lelki és szellemi defektusok, melyekre az alanynak reagálnia kell. Ezekből születnek meg az életben ténylegesen megtörténő, ámde abszurdnak ható szituációk, így jutnak kifejezésre, e módon zajlanak le azon reakciók és események, melyek az egyéni tragédiához vezetnek, azt fenntartják, és nem engedik szabadon a darab főszereplőjét, O-t.
Egy elhatalmasodó lelki betegség állapotairól szól, amit a színpadon látunk, de nincs túl könnyű dolgunk.
Hogy legyen némi hétköznapi asszociációs kapaszkodó, egy házaspár családi jelenetéből indulunk ki, amely sablonosságával és sztereotipikus ábrázolásmódjával elindítja a történetet, vagy az azonosulást. O, egy nő, aki gyereket, ezért értelemszerűen szexet akar, és a férj, aki semmit nem akar, de már nem is tud.
Ezután egy szürrealisztikus lélekutazás veszi kezdetét. Az ajtók záródnak, indul a menetrend szerinti járat a jelen széles valóságának rögös útjain.
A színpad több perspektívát mutat a nézőnek, egy széltében, és egy hosszában húzódó térben folyik a játék. Filmszerűen változnak a közelik és totálok, az RS9 Színház ilyen módon berendezett színpada változatos dramaturgiát tesz lehetővé.
O egyedül utazik, de nincs egyedül. A függőséget, a társadalmi és személyes komplexusokat, ezek lelki aspektusait, belső énhangjait – és küzdelmeit megjelenítő G szinte minden színben megjelenik, és mikor O előtt feltűnik a vélt vagy valós esély gyönge cérnaszála, vágyainak elérése irányában, azt G azon nyomban harsány brutalitással szakítja meg. Ennyivel azonban még nem elégszik meg, lelki terrort és közönyös szembeköpést alkalmaz O-val szemben, hogy minél mélyebbre taszítsa, és ha szükséges, ott is tartsa őt. Hogy még mélyebbre hatoljon O-ban, megtéveszti őt, és legmélyebb vágyálmaiban ejti foglyul. Maday Gábor orgánuma és hangjátéka az egyhangú beszédtől egészen a velőtrázó horrorisztikus karakterábrázolásig erős hangulatot visz a színre.
@ Juhász Éva
Biciklivázon utazni, felborulni a közepén és csókolózni, miközben mindenki dudál. Villásreggelit vinni egy hajléktalannak. Galamboknak prédikálni a főtéren. Ráénekelni egy mentőautó szirénájára.
Az „út” során keverednek a valós és lelki szituációk, és a mázsás súlyú tragédia ellensúlyozásaképpen humoros betétek oldják a sötétséget.
O végig bizonytalan, egyvalamiben bizonyos: saját féktelen vágyakozásában, nőiessége minden létező aspektusában. Emiatt nem csak magát, de másokat is tönkretesz. Aki közel kerül hozzá, és ezt nem önző érdekből, vagy szükségletei kielégítése céljából teszi, hanem érzelmeket, kötődést táplál iránta, sérül. O függő és függőséget okoz. Nem tud egészséges kapcsolatot kialakítani senkivel, de leginkább saját magával sem.
Önbecsapása akkor jelenik meg egyértelműen, mikor a második felvonás elején, áldott állapotban megnyitja a szexfüggők klubjának ülését, ahol a nézők is tagok – azaz O megszólítja őket, kérdez, és a nézőnek válaszolnia kell. Ügyes kis eszköz, legtöbben legszívesebben megmaradnának néma nézői szerepben, ám itt szerepelniük kell. Nyugalom: semmi komolyabban zavarba ejtő nem történik itt, inkább csak némi felfrissülést okoz. Érdekes volt ebben részt venni, utólag felmerülhetett a kérdés: mennyire kellett komolyan venni ezt a helyzetet? Hiszen O átvert minket. Igazából nem számítottunk neki. Legbelül ő a legsérültebb, mégis eljátssza hogy segíteni akar másoknak. Bele is túr más magánéletébe (itt már nem a nézőkről beszélünk természetesen), és nem éppen szofisztikált vagy tapintatos módon teszi mindezt.
O még csak nem is várandós. Élete vágyából is játékot csinált.
O ezután egyre mélyebbre kerül. G ott van minden élethelyzetben, és mikor már azt reméli, nem kísérti tovább, akkor ragadja meg legerősebben. O olcsó nővé válik, könnyen kapható, elvetemült és kétségbeesett. Kilóg a képből, és néha belóg más sorsokba, melyek más természetű tragédiákat rejtenek.
O-t és G-t kivéve a színészek több szerepben is feltűnnek, ergo O számára is helyettesíthetők. Legyen az a pap, akiben kezdetben a gondviselés, majd a szerelem illúzióját kelti, a férje, akit elhasznál és eldob, az orvos, terapeuta, aki sarlatánságát igyekszik tökélyre fejleszteni, a kismama, prostituált akivel egyik szerepében sem tud megbékélni vagy alkalmi partnerei, akikben a közönyön kívül nem sok nyomot hagy. Bárki, akivel kapcsolatba került.
Éjszaka álmodni valami szépet és nap közben valóra váltani…
Szilánkosra tört bokával örömtáncot járni…
Az őrület fokozódik, és a végén erőteljes képpel zárul az előadás. G summázatában az önreflexió, a véglegesség, és a sorsalakítás Bermuda-háromszögbe foglalja O végzetét. A múlt elmúlt. De lesz jövő is? Hova tovább, O? Kérdés ez, vagy már tudjuk is a választ? …
@ Juhász Éva
Érdekes előadás a Nimfománia, inkább lélekállapoti mint lélektani témával, az őrlődést, önfelélést lefestő szürreális underground hangulattal. Az ajánló nem hazudik: 18 év alatt és első randira nem ajánljuk – talán még másodikra sem.
Minfománia
Szereplők: Kovács Olga, Rusznák Adrienn, Timkó János, Dióssi Gábor, Maday Gábor, Menszátor Héresz Attila
Író: Cziglényi Boglárka, Menszátor Héresz Attila
Mozgás: Kántor Kata
Graffiti: Telek Noémi
Videók: Réz Ági
Rendezőasszisztens: Záhonyi Enikő, Szládek Kata
Rendező: Menszátor Héresz Attila