Tóth Judit Nikoletta interjúja
Pintér Gergő, matematikus, az ELTE tanára, a MateMorfózis alternatív ismeretterjesztő-sorozat megalapítója, a (halál;orgazmus) zenekar frontembere, énekes-szövegírója. Mielőtt ezen interjú okán leültünk beszélgetni, azt kérte tőlem: „Judit úgy beszélgessünk, mint legutóbb, lazán.”. Hiszen Gergőt születése óta „ismerem”. Szülővárosunkban, Pásztón ugyanabban az utcában laktak a nagyszüleink, igaz őt babakocsiban tolták látogatóba, mikor én már kiskamaszként a Romkertben lógtam a barátaimmal. Így megismerkedésünk helyszíne sem ez, és a beszélgetéseink is várattak magukra. A közös kapcsolódást a Nulladik Változat zenekar frontembere biztosította számunkra az ezredfordulón. Az egyik legmeghatározóbb kép Gergőről a fejemben, még 2005-ből, mikor a 3 éves, bőszen csicsergő lányommal, kézen fogva sétálnak felém a velencei EFOTT egyik színpada felől, ahová elsétáltak – az engedélyem nélkül – szétnézni. Ő 18 éves volt akkor. Néhány évvel ezelőtt más okból távolodtunk el egy időre, de most 2018-ban, Józsefvárosban, a Csigában olyan formán is leültünk beszélgetni, hogy megmutassunk itt is Pintér Gergőből valamit. Nem olyan régen gondoltam arra, hogy talán több évtizedes és állomásos közeledés-távolodás történetünk is hitelessé tehet egy, a végtelen felfedezésével foglalkozó embert.
Pintér Gergő © Láng Dávid
Ha a 17 éves Pintér Gergőre gondolok két dolog már akkor is megvolt körülötted, benned: a matematika és a zene elmélyült szeretete. Azóta mesterfokon űzöd mindkettő, mégis, mintha ezek nem töltenének ki minden figyelmedet, nyitott vagy, minden pillanatot meg akarsz élni tartalmasan.
Nem is tudom, hogy minden pillanatot megélek-e. Néha, amikor nagyon sok minden van, akkor lehet képtelenség is. Van, amikor úgy mennek el hónapok, hogy úgy érzem, mintha nagy ámokfutáson lennék túl. Mikor egy picit leülök, beírom a naplómba, hogy mi volt … Van egy naplócskám, amit már akkor is vezettem, amikor megismerkedtünk, de csak címszavak vannak benne, hogy utólag is nehéz legyen kitalálni, hogy mi volt akkor. És ha belenézek, úgy érzem, hogy annyi minden lement, még egy nap alatt is, mennyi minden történt. De valószínű, hogy nem tudom ilyen tempóban feldolgozni, ezeket a dolgokat. Májusban készült rólam egy egész jó kis dokumentumfilm, valami vizsgamunkának készült a Színművészeti Egyetemre, de szerintem egy információ hiányzik belőle, mert amúgy tök jó: hogy azt pár nap alatt forgatta az a lány (Bácskai Júlia). Volt benne gyerekfoglalkozás, MateMorfózis, (halál;orgazmus) koncert, Ferdivel (Gressai Ferdinánd) közös koncert. De kiállítást is nyitok meg, és táncolok a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Tehát nagyon sok minden történt akkor hirtelen.
A matematika ezt a sokszínűséget megalapozza, átszövi, felülről fogja át? Látod ezt így?
Két különböző dolog volt, ami bennem találkozott. A zene az a magyar alternatív zene, mint a Nulladik Változat, az URH, a Kontroll Csoport. Ezek tetszettek nekem nagyon. Apától nagyon sok ilyen ingert kaptam, amelyek meghatároztak, de ezek alapján lehetnék történész vagy jazz rajongó is. Sokfélét mondott és általában én leragadtam egynél-egynél. A matek nagyon régen tetszett, meg ugye iskolai tantárgy, ellentétben az alternatív zenével. Éreztem, hogy abban jó vagyok, és elkezdett más irányból érdekelni. Péter Rózsa: Játék a végtelennel című könyve nagyon megfogott. Nyolcadikos koromban olvastam és megmutatta nekem, hogy egészen más a matematika, mint amivel én az iskolában találkozom. Én abban is jó voltam, de különösebben nem érdekelt, ami érettségiig szóló matematika, már hatodikban megértettem. Fel tudnám sorolni az ujjaimon, hogy mennyi új információt hallottam a gimnáziumi matek órákon. Azokra konkrétan emlékszem, ami új volt nekem. Nem az érdekelt, hanem az, amit Péter Rózsa: Játék a végtelennel könyvéből olvastam, hogy a végtelenekkel lehet számolni. A topológia, amit ott olvastam és azóta is a szakterületem matematikából. Sokkal filozofikusabb, lazább, új világok vannak benne, kitágítják azt a földi létet, amiben úgy érezzük, hogy benne vagyunk. Fantáziavilág. Az a jó, hogy öntörvényűen működik. Elég szabadon létre lehet hozni.
Amikor bekerültél az egyetemre tudtak neked ott sok újdonságot mutatni?
Hát persze. Csak újdonságot. Nagyon komoly volt. Az első perctől kezdve nagyon sok érdekes dolgot tanultam. Teljesen más világ. Szerencsére az ELTE-n így tanítottak és ez nagyon bejött. Szerencsés véletlen lehetett, mert más egyetemen lehet, hogy sokkal kötöttebben tanítják, de az ELTE-n nagyon átadták a szabadságát, vagy csak én vettem át ezt így.
Az egyetemi évek alatt a tantársaid is ilyen sokoldalúak voltak, mint te?
Mindenki máshogyan volt érdekes, nagyon izgalmas emberek voltak. Szerintem azért volt benne nagy hatásom, ahogy az elején odamentem. Voltak 150 fős előadások, matematikusok, meg alkalmazott matematikusok együtt. Később már csak 10-15-en voltunk egy órán, annyian maradtunk. Hatottam a közegre, hiszen elég nagy pofával mentem oda. Tudtam, hogy nálam sokkal jobb matematikusok vannak, de nagyon bennem voltak a nyári élményeim. Éppen akkor volt az első és egyetlen Szuicid Gombócok koncert, voltam a Csalánleves Fesztiválon a Moveing Art társulattal játszani, ott láttam az Ági és a fiúkat és eF Zámbóékat. Hihetetlen intenzív nyaram volt, és úgy mentem oda, hogy teljesen tudtam, hogy én nem csak az vagyok, hogy matek, de azt is tudtam, hogy az órák csak úgy mennek, hogy kérdezni kell. A 150 fős előadóban sokszor a lépcsőn ültem, és arra mindenki felnézett, amikor teli szájjal az első olyan betű felkerülésekor a táblára, amit nem tudtam mire vélni megkérdeztem: „Bocs az ott mi? Mintha még nem lett volna definiálva.” Akkor egyes évfolyamtársaim, a szünetekben mondták, hogy én tényleg így akarom ezt végig tolni, hogy ilyeneket megkérdezek. Mondom igen. Azért vannak ezek az előadások, hogy kérdezzünk. A legtöbbjük már az első zh-n nem volt ott. Akik meg ott maradtak úgy éreztem, egyrészt, hogy nagyon nyitottak voltak mindenre, másrészt hogy ez a stílus, az én stílusom egy kicsit fellelkesítette őket is, egy közös stílussá nőtte ki magát. A második évet úgy kezdtük, hogy amikor az új tanárok megkérdezték, hogy „Mit szeretnétek még?”, az első kérdésünk az volt, hogy „Ugye lehet enni az órák alatt?”, mert néhány embernek az egy fontos póttevékenység ahhoz, hogy figyeljen.
Nagyon jó csapat lettünk, az a 10-15 ember, akik ott maradtak lényegében együtt végezték el az egyetemet. Olyan, mintha egy nagy közös diplománk lenne. Együtt készültünk a vizsgákra, együtt szabtuk meg mi a feltételeket. Úgy éreztem, hogy ez rajtunk múlik. A tanárokat tudtuk, hogy viszonylag mellettünk vannak, hogy mi megmondhattuk nekik, hogy hogyan szeretnénk tanulni és abban benne voltak, mert az volt a lényeg, hogy a matek átjöjjön.
Minden évfolyam másmilyen volt, de én úgy éreztem a mi évfolyamunk egy különösen bohém évfolyam, volt, a többiek kicsit komolyabb matematikusok, de nagyon jó arcok voltak.
(halál;orgazmus)
Ez a nyitottságod és bátorságod honnan ered?
Túlkompenzálás. Szorongásaimnak és a visszahúzódó természetemnek a túlkompenzálása. Abból akartam így kijönni. Csanki (Csank László), a basszusgitárosunk, aki a bölcsi óta a legjobb barátom, egy avantgárd srác volt, kicsit menő, kicsit meg más, mint a többiek. Én nem. Én ilyen kiközösített „izé” voltam, akit csúfoltak. Megirigyeltem tőle ezt a szép társaságát, és arról álmodoztam, hogy nekem is ennyi barátom és ismerősöm legyen. Így nyolcadikos koromra ezt szépen sikerült felépíteni, azóta meg túlzottan sikerült. Azóta próbálok vele megküzdeni, hogy mit lehet ezzel kezdeni.
Te akartál a végtelennel foglalkozni…
Igen, és úgy tűnik ennek nincs vége. Mintha versenyeztünk volna Csankival, időnként megismerkedtünk egy-egy egész osztállyal. Bejártunk az óráikra, mindent csinálhattunk. Mi, mint jelenségek.
Ez a koncerteken is így van. Szeretitek a figyelmet…
Már nem törekszünk ilyesmire. Csanki mintha bölcsebbé törekedett volna, kinőtte. Bennem még mindig megvan az a hajtóerő, gondolom, hogy ez egy nagyon mély volt nekem, kilépni ebből a visszahúzódó izéből. De totál nincsen szükségem ennyi emberre. Évek óta azzal küzdök, hogy nem ismerem meg az emberek egy részét. Pár éve még ez úgy nézett ki, hogy rosszabb időszakaimban beléptem egy helyre és ijedten néztem mikor fognak rám szólni, hogy „Gergő, ugye nem ismersz meg?”. Amikor meg jobb időszakaim vannak, akkor mondom, hogy „Nem, nem ismerlek meg, de 5 percet dumáljunk”, és egyik sem jó megoldás, mert nem tudok mindenkivel 5 percet dumálni. Annak nincs semmi értelme.
A teljes figyelmedet úgysem tudod nekik adni…
Még azoknak sem, akik fontosak a számomra. Pontosabban így az is elforgácsolódott. Nem tudom én magam sem átgondolni, hogy ki az, aki igazán fontos számomra és ki nem. Ez egy állandó önküzdelem.
Ez a vidéki, Nógrád megyei közeg mennyire hatott rád? Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnáziumban érettségiztél.
Nagyon elégedett voltam akkor Salgótarjánnal. Annyira elégedett voltam akkor a várossal, hogy nyolcadik után át akartak küldeni a tanárok Budapestre. Azt javasolták a szüleimnek, hogy menjek át a Fazekasba vagy az Apáczaiba. De én mondtam, hogy én ezt a közeget nem hagyom ott. Nem ittam egyáltalán alkoholt, de kocsmába jártam, nagyon sokat, mert a barátaim jártak. Nyomtuk az altert, mindent kipróbáltunk… Értelmetlenül beszéltünk, mentünk a tereken, megállítottuk az embereket és értelmetlen mondatokat mondtunk nekik, meg ilyenek. Ezeket felvettük filmre. Fent, a Hangulat nevű kocsmában, ahonnan, ha lenéztünk a kecskék legeltek, alakultak meg a zenekarok. Nagyszerű hardcore punk zenekarok voltak. Ma mind itt vannak Pesten ezek az emberek, és tök jó zenekarokban játszanak. Mind folytatják a zenélést. A múltkor valakinek a Gólyában próbáltam elmagyarázni, hogy nekem már Salgótarjánban megvolt a Szuicid Gombócok zenekarom, és egyszer csak rájöttem, hogy basszus, épp mindenki itt van belőle a Gólyában.
Az egyetemi éveid után alakult meg a zenekarod, a (halál;orgazmus).
Az egyetem alatt nem írtam szövegeket. Aztán doktorira mentem és csináltam a MateMorfózist, de éreztem, hogy nem igazán haladok a doktorival. Önvizsgálatot tartottam és rájöttem, ha heti négy koncert helyett csak kettőre járnék, sokkal jobban haladnék. Ez 2-3 hétig ment így, és akkor hirtelen megalakult a (halál;orgazmus). Ferdi meg a Csanki munkanélküliek voltak akkor, sokat jártak össze és forgattak a Csanki életéről egy filmet. Meg lehet tekinteni: Csak anyámtól félek címmel. Felhívtak egy szép reggel, hogy én is kellek a filmbe, menjek velük. Egy szétszedős nap volt, és Csanki egyre részegebb lett, és persze mi is. Közben és Ferdi megkérdezte tőlem, hogy mostanában írtam-e mondókákat, amelyek neki tetszenek, és hogy miért nem csinálunk zenekart. Csanki fog basszusgitározni, ő meg már magatehetetlen állapotban volt és bólogatott.
(halál;orgazmus)
Milyen egy koncert hangulatához képest egy próba?
A próba az olyan, hogy pontosan oda kell érni, beállítjuk a dolgokat, általában nem iszunk vagy maximum valaki megiszik egy sört. Általában tudjuk a dalokat.
Van menedzsment mögöttetek?
Egy lány van a Hekler Zsuzsi, nagyon nagy segítség, azelőtt nekem rengeteg időm ráment a szervezésre. De ami még nagyon nagy segítség nekünk, Torma Béla, ő az állandó hangosítónk, vagy másfél éve. Azóta nem kell izgulni, a hangosítás miatt. Azelőtt nagyon nehéz volt, elmagyarázni, hogy ez a zenekar máshogy szól, hogy mi hogyan képzeljük el. Mióta Béla van, nem kell félni, bízni lehet a megszólalásban.
Szoktál gondolkodni azon milyennek kéne lenned?
Mindig ezen gondolkodom.
De nem akarsz semmilyen lenni…
Hát de. Önmagam. Tudod: „Be yourself I don’t know how.” (Egy sor a Nulladik Változat zenekar Bolyongás évei című számából. A szerk.)
Mint egyetemi oktató, látsz döbbent arcokat a tanítványaid körében? Ezt pozitív értelemben gondolom.
Kicsit, vagy inkább nem érzek semmit. Most annyira rossz feltételeim vannak, mert ez egy új képzés, ami indult a Gazdaságtudományi Intézet szervezésében az ELTE-n. Nagyon sok gyermekbetegséggel küzdenek, de nagyon nagy energia van bennük, nagyon akarnak jó képzést csinálni. A terem, ahol tanítok, a létszám, az írási lehetőségek, ezek még nagyon kezdetlegesek. Ezekkel küzdök. Nagyon sok hallgató pozitívan áll hozzám, de valahogy mégsem azt csinálják, amit javaslok. Persze nem biztos, hogy mindenkinek az jön be, amit én javaslok, hogy például együtt tanuljanak, mert ez nekem jött be annyira. Javasoltam nekik egy csomó tippet, hogy hogyan lehet megtanulni az anyagot. Ha megkérdezem: „Ki fél ettől a tantárgytól?”, akkor mindenki jelentkezik. És ha azt: „Ki próbált meg bármit is azok közül, amit javasoltam?”, akkor meg nagyon kevesen. Az elején megkérdeztem: „Tegeződhetünk-e?”, „Tegeződhetünk.”, mondták. Az első zh nem sikerült, azóta meg hallom a „Jó napot tanár urat” mindenhonnan. Nekem ilyen tisztelet nem kell.
Én úgy tekintem magam, hogy a segítőjük vagyok. Jelenleg ebben a teremben, ilyen létszámmal, hogy 80-an vannak egy szemináriumon nálam, nem is tudok más lenni. Nekik is segíteni kéne abban, hogy én segíthessek nekik. Úgy állítottam össze a feladatsorokat, – mivel tudom, hogy nagyon sokan a gimnáziumi anyag egy részét nem tudják -, hogy raktam be ráutaló feladatokat, hogy melyik részét kell tudniuk a gimnáziumi anyagnak. Megmondtam, hogy órán én magam biztos, hogy nem fogok ezekkel foglalkozni, mert nem ez az anyag. Az azért van odatéve, ha mondjuk, a logaritmussal gondja van, azokat a feladatokat meg tudja csinálni, de külön meg nem akarok vele foglalkozni. De azokból egyet sem kérdeztek meg. Pedig tudom, hogy sokan nem tudják.
Mindenki az egyensúlyra törekszik, te hogy tudsz ennyi minden közben egyensúlyban maradni?
Mindig kibillentem. Most, hogy a doktorimat befejeztem végre, és Anitával is együtt voltam, minden együtt volt ahhoz, hogy elkezdjünk egy olyan életet, ahol stabilizálom azokat a dolgokat, amik eddig megvoltak. Ehhez képest Anitával egy héten belül szakítottam. A MateMorfózisnak lassan 1000, lájkolója van a Facebookon, egy ilyen dolgoknak, ami matematikai ismeretterjesztő sorozat, és amivel fesztiválokra meghívnak, például a Bánki tóhoz. Erre nagyon büszke is vagyok, hogy szórakoztató műsort csináltam matematikából, amire számítanak, és ugyanúgy, mint egy költőt, meghívnak. De most lényegében szeptember óta nem tartok előadásokat, hanem könyvet írok róla. Elkezdtem egy táncos lánnyal, a Dömötör Lucával egy táncos-matekos dolgokat csinálni. Szóval belekerültem abba, amiből mindent elölről kell kezdeni. A (halál;orgazmus)-sal ráállhatnánk egy nyugdíjas vonalra, hogy havi egy budapesti koncert van, mert most ennyire van energiánk, de nekem az hiányzik, hogy új dalaink legyenek és a nagyon nagy bulik is kellenek. Ez egy olyan életforma, amibe belehalni is érdemes.
Látod magad mondjuk 20 év múlva? Szoktál erre gondolni?
Nem. Vannak nagy terveim, és vannak régi álmaim, amik valóra válni látszanak, és nagyon sokat észre sem vettem, csak utólag, hogy ez volt az álmom. A (halál;orgazmus) is olyan, hogy amit nyolcadikos koromban szerettem zenéket, azok alapján egy ilyen, összegyúrt gombócot képzeltem el. Ezeket hallottam magamban, meg ilyeneket álmodoztam. Azok a koncertek is, amik voltak, hogy kis helyeken, szinte erdő szélén, menedékházban, hogy nem standard koncert helyeken játszunk, ezek is mind megjelentek előttem álmomban.
Van olyan dolog, ami Pintér Gergő életében biztos?
Nincs. Számomra a matematika sem ilyen. Az is egy gyerekkori álmom, hogy hogyan lehet meghekkelni. A matematika és fizika ugyan zárt köröknek tűnnek, az egész társadalomnak nagyon fontos lenne tudnia, hogy a tudomány ugyanúgy vallássá vált számunkra, mint régen a vallások. És nem akar ez a tudományról semmi rosszat mondani, csak hogy nem úgy érvényes, nem ilyen módon érvényes, hogy amit a fizikusok kimutatnak az mindenképp úgy van. Amit a fizikusok kimutatnak, az mindenképp visszahat arra, ahogy gondolkozunk a dolgokról, és nem jó a kérdésfelvetés, hogy úgy van, vagy nem úgy van. Mert amint egy fizika elmélet bejön, és uralkodóvá válik, formálja a gondolkodásunkat is. Megtanuljuk, hogy úgy kell ránézni a dolgokra, hogy erő van, meg energia. De nem erő van és nem energia, ezek csak fogalmak, amiket bevezetünk és aztán rajtuk keresztül szemléljük a világot. Ez meg arra reflektál, amit apám gyerekkoromban kérdezgetett tőlem: hogy mielőtt Newton feltalálta, hogy a testek gyorsulva esnek a gravitáció hatására, azelőtt is úgy volt-e. Úgyhogy mindig érdekelt, hogy hogyan lehet ehhez a problémához közelebb kerülni, mi többet lehet ennél mondani. A kérdésfelvetésnél többet lehet-e erről mondani. És hogy engem is visz valami áramlás, és hiába van meg a matematikus doktori, azt már kicsit visszakapaszkodva csináltam meg. Ahhoz vissza kellett nyúlni, hogy azt is befejezzem és bár folytatom azt a konkrét matematikai kutatást is, de ezek a kérdések érdekelnek nagyon. Megismerkedtem Surányi Lászlóval, mert mindenhonnan azt hallottam, hogy nekem vele kéne megismerkednem. Ő egy matematikus, filozófus, zeneesztéta, irodalomhoz és képzőművészetekhez is nagyon értő ember. Már nyugdíjas, a Fazekasban tanított. Fogalmazást íratott matematikából az egy önmagában ellentmondó jelentéséről, hogy egyszerre fejezi ki az elkülönülést és az egységet. Ez az Őssejtmámor című szövegemben is megfogalmazódik: „keresztbe-kasul keletkeznek a végzetek, különülj el és légy az egy.” Hol van ez ahhoz képest, hogy a végeredményt két vonallal aláhúzzuk, és az az eredmény? És az 1-es szám már ami önellentmondást hordoz. Szóval Surányi Lászlón keresztül, meg a táncos projekten keresztül mind a tudomány határait feszegetjük. Az a nagyon izgalmas számomra, hogy lehet kilátni ebből az egészből. A tudományból, ami annyira zárt rendszernek tűnik, hogy lehet belülről kilátni. Hogyan érvényes vagy nem érvényes mégsem az a nagyon szépen felépített rendszer. Mert nem az van, hogy nem érvényes, hanem hogy paradigma az egész, mert ezek a jól kifejezett tudományos elméletek visszahatnak a világnézetünkre, és azok határozzák meg, hogy milyen fogalmakban gondolkozunk, és eleve abban a fogalomkörben vagyunk benne, amit létrehoztak számunkra.
Ezen ismereteid birtokában, és most itt nem a hitre gondolok… de el tudod képzelni, hogy az életnek, az életünknek vége lesz?
Biztos, hogy vége lesz Judit, mindkettőnkének. Jó, nem biztos sajnos. Sajnos, el tudom képzelni, hogy nem lesz vége. Az rosszabbnak tűnik. A halállal kapcsolatban is nagyon sokféle matematikai jellegű elmélet van. De erről most Szilveszter (Kocsis Szilveszter), a szintetizátorosunk jutott az eszembe. Vele nyakig benne vagyunk ezekben a témákban pillanatok alatt, egy szibériai gyorsvasútra kellene egyszer felszállnunk, mert annyit tudunk ezekről beszélni. Egyszer, mostanában megkérdezte tőlem: „Miért van az, hogy valami van, és nem semmi?”. Aztán mondott róla valamit. De lehet, hogy nem mondott róla semmit.
https://www.facebook.com/matemorfozis/
https://www.facebook.com/halalorgi/