Nap: 2018.11.14.

Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa

Három nap alatt hat különleges koncert és öt bemutató: így lehetne röviden, számokban összefoglalni a Rising Stars 2018-as koncertsorozatát. A november 23-25. között színpadra lépő művészekről minden bizonnyal sokat hallunk még a jövőben: ezt ígéri az immáron hagyományossá vált programsorozat,…

Mikulásvonatozz a gyermekvasúton – 2018. december 1-2.

A Mikulás és segítői, a krampuszok december 1-jén, szombaton és 2-án, vasárnap ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat, hogy együtt vonatozzanak a gyerekekkel. Közös énekléssel, játékokkal várják a kicsiket, akik személyesen találkozhatnak a Mikulással, aki kis csomaggal ajándékoz meg minden gyereket.…

Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria

Különleges, gyerekeknek és fiataloknak szóló programsorozattal igyekszik a részvevők nyitottságát, érdeklődési körét tágítani a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria – derült ki a Városok jövője – közösségek művelődése című szakmai konferencián. A rendezvényen kizárólag kis területű, azaz 1000…

Lengyel Menyhért eddig kiadatlan kézirata jelent meg olasz nyelven

Holnap, 2018. november 15-én, csütörtökön 18.30 órakor kerül bemutatásra a Római Magyar Akadémián (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) Lengyel Menyhért egyik eddig kiadatlan kéziratának olasz nyelvű fordítása Beniamo o le cose dell’altro mondo  / Benjámin avagy a másik világ…

A zene éjszakája – csak klasszikusan / Minikoncertek öltöny és nyakkendő nélkül Budapest nyolc kedvenc szórakozóhelyén 2018. november 17-én szombaton 18-24 óra között

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ 2018. november 17-én immár második alkalommal hirdeti meg, a tavaly nagy közönségsikert aratott, A zene éjszakája – csak klasszikusan elnevezésű eseményt. November 17. Budapest napja, 1873-ban ezen…

Főszerepben Auer Lipót Stradivari-hegedűje a romantika jegyében

Vadim Gluzman a nemzetközi zenei élet jelentős koncerttermeinek és zenekarainak ünnepelt sztárja, egy 1690-es Stradivari mesterhegedűn, az úgynevezett “Ex-Leopold Auer”-en játszik a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral november 18-án a Müpában. Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét adja elő. A hangverseny nyitószáma Schubert legnépszerűbb kompozíciója…

Gyerekek vették át az irányítást a tűzoltóságon

Néhány órára gyerekek vették át a II. kerületi tűzoltó laktanya irányítását, ők adták a parancsnokot, a híradós ügyeletet és a riasztásra is kis lánglovagok ugrottak a fecskendős autókba. Ezzel hivatalosan is elindult az UNICEF Magyarország 2018-as Gyerekhang kampánya, amely kinyitja…