CommandArte Társulat: Bolondok Cirkusza

A Bolondok Cirkusza egy zártosztály mindennapjaiba enged betekintést, ahol az osztály betegeinek életét és mentális tévképzeteit látványos légtánc, zsonglőr és tánc produkciók keltik életre. Az előadás prózai és énekes szerepeit képzett színészek játsszák. Magas szakmai tudásukkal segítik a színes karakterek megformálását, akik gyakran mosolyt csalnak a közönség arcára.  Ugyanis tagadhatatlan, hogy egy ilyen környezetben rengeteg vicces szituáció bonyolítja az itt lakók életét. Az este folyamán meglepő fordulatokban sem lesz hiány!

Célunk egy cirkusz-színházi irányzat megteremtése, amely ötvözi a klasszikus cirkuszi elemeket, különböző művészeti ágakkal, úgy mint színház, tánc, zene, és más mozgásművészeti formák.

Műsoraink leginkább a levegőakrobatika elemeire épülnek – tissue, karika, hammock, kocka és gurtni-, melyek a tánc, a talaj-, partner akrobatika és színészet által válnak teljessé. 

Társulatunk előadásait számos rendezvényen láthatta a közönség. Többek között a LESZ fesztiválon, a Debreceni Virágkarneválon, a Diósgyőri várban a “Szent Iván Éj”rendezvényen, a Csabagyöngye Kulturális közözpont, a Sepsiszentgyőrgyi Szent György napok, illetve az Óbudai Nyár keretében a Liliom című előadásban.

Rendező: Virga Tímea
Koreográfus: Nagy Zsuzsanna, André Rolland

Szereplők: André Rolland, Hegedűs Endóra, Mórocz Eszter, Nagy Zsuzsanna, Peták Róbert, Török Boglárka, Valkó Bence, Virga Tímea, Weszelovszky Anna

CommandArte Társulat: Bolondok Cirkusza
2018. november 20. kedd, 20.00
Duna Palota, 1051 Budapest, Zrínyi u. 5.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/303685496910414/

Forrás: CommandArte Társulat
,