„Van művész vénád?” – nemzetközi pályázatot hirdet középiskolások számára a Ludwig Múzeum

A pályázat olyan középiskolásoknak szól, akik érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt, és van kedvük kipróbálni saját kreativitásuk és alkotókészségük határait.

A pályázat célja, hogy a középiskolások a képzőművészet segítségével minél intenzívebb diskurzusra lépjenek azzal a világgal, amelyben élnek, s nem mellékesen új ismeretekkel, új készségekkel, új tapasztalatokkal gazdagodjanak. A résztvevők megismerkednek a kortárs kiállítóhelyek és galériák világával, a megvalósításban pedig jelentős állami és magán galériák vesznek részt Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

A pályázatra min. 2 és max. 6 fős, 15 és 19 év közötti diákcsoportok jelentkezését várják. Előzetes művészeti tapasztalatok vagy tanulmányok nem szükségesek.

Jelentkezési határidő: 2018. november 10.

Felkészítő alkalmak: 2018. november 20. és 27. (10.00-16.00) a Ludwig Múzeumban

A projektek fényképes, szöveges dokumentációjának feltöltési határideje: 2019. március 18.

Zsűrizés: 2019. március 30-ig

2019. május 10. a zsűri által kiválasztott művek beérkezésének határideje installálásra kész állapotban a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériába

2019. május 17.: a kiválasztott projektek prezentációja, díjátadó és kiállítás megnyitó a Ludwig Múzeumban illetve a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában

BŐVEBB INFORMÁCIÓ

Jelentkezési határidő: 2018. november 10., a regisztrációs lapért kattints IDE!

Forrás: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum