„Számunkra a színházi alkotómunka magunk, a másik és a világ megismerésének egy formája” – Interjú Szivák-Tóth Viktorral, a KB35 Inárcs vezetőjével

1988-ban, harminc éve indult útjára Inárcson a színjátszó mozgalom, később szervezeti formát is kapott, így alakult meg a KB35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület. A Kovácsné Lapu Mária és Kovács Géza pedagógus házaspár alapításával létrehozott, eredetileg gyerekszínjátszó amatőr társulat az évtizedek során országszerte egyedülálló ismertségre tett szert. Nem csak az amatőr színházi világban. Tagjaik túlnyomó része nem végzett színházi ember, civil foglalkozásúak, többnyire volt gyerek- és diákszínjátszók, akiknek felnőtt korukra is megmaradt a színházhoz való kötődésük, a színház szeretete. A társulat elsődleges célja a drámapedagógia és a színházi nevelés terjesztése. Felnőtteknek szóló, egész estés előadásaikkal aktuális, meglévő – sokszor mégis elhallgatott – problémákra hívják fel a figyelmet. Az Egyesület vezetőjével és színész-rendezőjével, Szivák-Tóth Viktorral beszélgettünk.

Az eltelt harminc év alatt körülbelül hány gyerek, diák és felnőtt fordult meg a társulatban?

A KB35 Társulat 2014-2017 között 25 taggal készítette az előadásait. Ekkoriban voltunk a legtöbben, épp ezért évente két-három produkción dolgoztunk párhuzamosan. Az egyesület, illetve az inárcsi mozgalom évről-évre 80-100 fővel működik, hat évesektől a harmincas éveikben lévőkig, olykor szépkorúakat is közös alkotásra hívunk. A harminc év alatt körülbelül háromszázan kerültek hosszabb-rövidebb időre kapcsolatba velünk, a legtöbben kiskoruktól, diák, vagy épp fiatal felnőtt korukig folyamatosan jelen voltak/vannak a színjátszásban.

Hogy látod, milyen hatása van a társulatnak Inárcsra? Érezhető-e a közösségépítő hatása, megtartó ereje a tevékenységeteknek?

Számunkra a színházi alkotómunka magunk, a másik és a világ megismerésének egy formája. Mindig közösségi alkotásban gondolkodunk, nem ismerteteket közvetítünk, hanem közös felfedezésre hívjuk a résztvevőket. A közösségépítő hatás egyértelmű, ennek köszönhető, hogy a mozgalom harminc éve folyamatos. Bízunk abban is, hogy akik velünk alkottak, olyan képességeiket tudták kiteljesíteni, melyeknek az élet más területein is hasznát veszik. És itt nem csak a határozottabb fellépésről, a szerepléssel szembeni félelmek legyőzéséről van szó. Ma a csapatmunka, a kreatív megoldások keresése, az ötletek egyeztetése, egy komoly, hosszabb időt, akár egy évet átölelő projekt létrehozása egyértelműen jelen van a munkaerőpiacon, épp ezért is tartjuk fontosnak, hogy már minél fiatalabb korban megismerhetők, fejleszthetők legyenek az ehhez szükséges képességek. Természetesen a gyerekek esetében ezt a legegyszerűbb a saját játékkedvükhöz, képzeletükhöz kötni, a diákok esetében pedig a közlésvágy, saját helyük keresése a nagyobb közösségben azok a kapcsolódási pontok, amelyek megteremtik a megfelelő motivációt.

Ugyanakkor a település életét és a társadalmi-kulturális környezetünket számos más tényező is befolyásolja. A legutóbbi évek komoly kihívásokkal jelentkeztek.

Mennyiben nehezebb vagy másabb szerinted egy mai diák helyzete, mint pl. amikor te jártál iskolába?

A tanulók, diákok leterheltsége szerintem egyértelműen nagyobb. Ráadásul, amikor én jártam iskolába, az akkori közoktatás naprakésznek tűnt, azóta viszont sokkal nagyobb iramban változott a világ, és a köznevelési rendszer nem tudott ezzel lépést tartani, illetve nem alapozták meg a folyamatos alkalmazkodás lehetőségeit. Épp ezért ma sokkal nagyobb feszültséget jelent az iskolapadban végig ülni a hosszúra nyúlt napokat, hiszen a tanulók, diákok már más életritmus szerint élnek. A délutáni elfoglaltságok a mi életünkben is jelen voltak, ez ma is így van. A legtöbb fiatal több szakkörjellegű tevékenységet űz. Természetesen ez sokszor belső motivációból fakad, de nem ritka, hogy kényszer is, hiszen a szülők dolgoznak, a gyereknek valahol lennie kell. Az otthon töltött idő is jelentősen átalakult. Amíg mi kerestük egymás társaságát, és közösen töltöttük el a délutánjainkat, ma már elegendő unaloműző egy-egy e-játék, amely még akkor sem nyújt igazi közösségi élményt, ha online kapcsolódnak egymáshoz. Ez az otthonülős életmód látszatbiztonságot sugall a szülőknek is, de közben a gyerekek lemaradnak olyan játéktevékenységekről, melyek alapvető kompetenciákat fejleszthetnének, spontán módon.

Bárki jelentkezhet a társulatba, aki kedvet érez a színjátszáshoz, a színházhoz?

Az inárcsi színjátszásban sosem volt felvételi, és abból sem volt harag, ha valaki abbahagyta. Ez egy mindenki számára nyitott műhely. Ugyanakkor a már kialakult csapatok, társulatok természetesen organikusan fejlődnek, vagyis külső baráti kapcsolatokon keresztül bővülnek. Valaki elhív egy számára kedves embert a színjátszóra, az kipróbálja, és ha megtetszik neki, akkor ott marad. Én is így kerültem be az egyik csapatba diákként.

Előadásaitok aktuális témákra – pl. élethelyzeti válság, az oktatás jelenlegi helyzete, választás, generációs problémák, családon belüli erőszak – hívják fel a figyelmet. Mennyire nyitottak a nézők ezekre? Miben más egy vidéki vagy fővárosi nézőközönség?

Minden azon múlik, hogy milyen formában dolgozod fel az adott témát. Mi törekszünk arra, hogy minél több nézőpont érvényesüljön az előadásainkban, és ne csak felmutassuk a maga összetettségében a problémát, hanem egy olyan szabad mozgásteret is nyissunk a néző számára, amelyben újra átélheti, hogy mindezen változtathat. Természetesen megoldást, véleményeket nem közvetítünk, azt gondoljuk, hogy azoknak a színházon kívül, az életünkben kell megszületnie. De úgy látjuk, ha átélhetővé válik valami a néző számára, és közben rádöbben saját szabadságára is, az egy fontos élmény, amiért érdemes visszatérnie az előadásainkra.

Közönségszervezésben mégis jelent némi nehézséget, hogy fontos, sokszor aktuális témákat dolgozunk fel. A nézők egy része tart tőle, hogy nyomasztó élményt kap, esetleg megterhelő témákkal szembesül. Pedig ezek az előadások sokszor nagyon is szórakoztatóak, és erős élménnyel, felszabadultan lehet kijönni róluk. Számunkra ez az igazi kikapcsolódás, amely kizökkent a hétköznapok rutinjából.

Akár vidéki, akár fővárosi közönségről van szó, elsősorban azok jönnek az előadásainkra, akik már láttak minket, vagy akiknek egy-egy jó barát ajánlotta a társulatot. Vidéken viszonylag kis előadásszámot tudunk elérni, ez a kisebb lélekszámból adódik. A főváros nehézsége, hogy sok-sok társulat és színház közül választhat a néző, és így nehéz ránk találni. A főváros színházba járó rétege ráadásul magas művészi elvárásokkal érkezik, ezért csak akkor van esélye egy-egy új társulatnak a bemutatkozásra, ha olyasmit tud kínálni, amit más színházak nem.

Aminek nagyon örülünk, hogy vidéki nézőink, sokszor kifejezetten miattunk jönnek a fővárosba, ha megtudják, hogy épp ott játszunk, vagy mert lemaradtak a vidéki bemutatóról, vagy mert szeretnék még egyszer látni az előadást.

Mennyire nehéz ma egy amatőr színházi társulatnak fent maradni? Kaptok-e elegendő támogatást, milyen a pályázati rendszer?

Ha amatőr marad a társulat, akkor csak azon múlik, hogy a tagok belső motivációja, illetve a közösség megtartó ereje mennyire erős. De természetesen, ha nagy szenvedéllyel dolgozik egy csapat, akkor könnyen azon kaphatja magát, hogy már-már hivatásává válik ez a tevékenység, folyamatos fellépésekkel, szervezeti háttér fenntartásával, marketinggel, és így tovább. Ha egy társulat tevékenysége ilyen mértékben kibővül, akkor azzal szembesül, hogy néhány fél- vagy főállású munkatárs nélkül a rendszer nem fenntartható.

Jegybevételekből valószínűleg nem tudja finanszírozni ezeket a munkákat, ezért támogatást igényel, mivel tevékenysége társadalmi célú, kifejezetten közhasznú. Ma, Magyarországon a legtöbb kuratóriumi döntést azzal a szakmai véleményezéssel zárják, hogy a szféra, noha nagy jelentőségű területről van szó, alulfinanszírozott. Ez már évek óta így van, ezért, noha több társulat is kinőhetné magát, és bővíthetné a tevékenységét, ezen a ponton elakadnak.

Mi is csak azért tudunk működni, mert egzisztenciálisan nem függünk a színháztól, és a támogatásoktól. Amennyit nyerünk a pályázatokon, azt minél hatékonyabban használjuk fel, úgy, hogy minél nagyobb hatást is érjünk el a környezetünkben. De korrekt mértékű és kiszámítható források mellett jóval többre is képesek lennénk.

Nem hiszem, hogy ez a helyzet a közeljövőben javulni fog. A politikának biztos szavazókra, a piacnak manipulálható, és kiszámítható fogyasztókra van szüksége. Az értékteremtő kultúra ebben a szorításban erős hátrányban van. Mi azt szeretnénk, hogy a piac és a politika legyen az emberért és ne fordítva. Vagyis a döntésben rejlő szabadságot szeretnénk közvetíteni, és a kulturális környezetünket valódi élettel megtölteni, mert azt gondoljuk, hogy épp a kultúra az, ami értelmet teremthet az élet számára.

Most ismét új bemutatóra készültök. A tökéletességen innen című előadásotok október 26-án és 27-én lesz látható a MU Színházban. Hogyan zajlottak a próbafolyamatok, mennyire vittétek bele a saját élményeiteket a történetbe?

Ezúttal is saját élményekből dolgoztunk, amelyekből természetesen egy teljesen fiktív világ született, kitalált szereplőkkel, helyzetekkel. Hosszú próbafolyamat volt, két éves. Ezalatt az eladás szereplői is cserélődtek, ilyenkor pedig az egész koncepció módosul, hiszen közösségi módon alkotunk. Minden új alkotótárs hozzáteszi a magáét, így noha végül hat játszó mutatja meg a történetet a színpadon, valójában tíz fő dolgozott rajta. Azt gondolom, valamennyi alkotó munkája érződik majd az előadáson is.

Hogyan képzeled el a társulatot harminc év múlva?

Nem igazán tudom elképzelni. Én akkor már 65 éves leszek. Nem szeretnék atyáskodni semmiképp a fiatalok fölött, ha lesz utánpótlás. Lapu Mari és Kovács Géza ebben nekem példamutató: mentoráltak minket, amikor már felnőttünk, és a legjobb pillanatban engedték el a kezünket. Nagyon örülnék, ha harminc év múlva is lenne inárcsi színjátszás, de annak is nagyon örülnék, ha a munkánk nyomán máshol is megalakulnának hasonló műhelyek. Ha a jelenlegi társulatra gondolok, akkor meg abban bízom, hogy jó sok fiatallal együtt folytatjuk majd az alkotómunkát.

KB35 Inárcs: A tökéletességen innen – MU Színház, 2018. október 26-27.

https://www.facebook.com/kb35inarcs

http://www.kb35inarcs.hu/

Vravuska-Tóth Erika interjúja