Művészettel a társadalomért – Nyílt Fórum a CEU-n október 20-án

A Ziggurat Project és a Pro Progressione szervezésében október 20-án a CEU Auditoriumában (Nádor utca 15.) kerül megrendezésre az “Art for Society”, azaz művészettel a társadalomért című nyílt fórum.

Szabó Kristóf (Kristoflab): “A train arrived” című grafikája alapján készítette: Molnár Luca

Az esemény az Erasmus+ Youth Exchange programjában megvalósuló “FAR – Fight Against Radicalisation” elnevezésű projekt keretében kerül megrendezésre.

A FAR 4 európai partner együttműködése, – (Ziggurat Project (HU), „H2O” – Associacao de Jovens de Arrouguelas (P), MOUVEMENTS MIGRATEURS (FR) Giorgia Bolognesi és társulata (IT) –  melynek fő célja a radikalizáció elleni harc különböző művészeti tevékenységek által. A projektben olyan neves, a témában jártas művészek, trénerek és önkéntesek vesznek részt, akik hisznek a művészet párbeszéd-kezdeményező és pozitív szociális hatásában. A FAR projekt keretein belül egy tudáscserén és együttműködésen alapuló színházi nevelési előadás-sorozatot hoznak létre, majd a projekt záró eseményeként rendezik meg  az “Art for Society” fórumot.

Az angol nyelvű fórumon workshop, mini-konferencia, networking és táncelőadások is várják a résztvevőket, amely programok során a szervezők arra keresik a választ, hogyan tudunk a művészet eszközeivel társadalmi kérdésekre reflektálni. 

A belépés minden programelemre ingyenes, a 13-15 óráig tartó workshopra azonban regisztráció szükséges: https://goo.gl/forms/uNU1pl2WKtNs3Sfw1 

Részletes program:

Take action!

13:00 – 15:00: A Fight Against Radicalism nemzetközi projektjében résztvevők által alkotott workshopok.

Listen and learn!

15.30 – 16.30: Mini-konferencia

Előadók: Nánay Fanni (PLACCC Fesztivál), Papp Éva (Tünet Együttes), Simon Andrea (Ludwig Múzeum), Orgon Ilona és Fóti Orsolya (Sajátszínház: SzívHANG / Éljen soká Regina!), Szőke Tímea és Sarlós Flóra Eszter (FAR – Fight Against Radicalisation projekt), Lakos Fanni (Ziggurat Project), MOUVEMENTS MIGRATEURS (Franciaországból érkező művészeti csapat), Cortés Sebastián (Rendben élni című előadás, Leé József hajléktalan költő verseiből)

Talk and share!

16:30 – 17:30: Living Library

Watch and get inspired!

18: 00 – 20:00 Színházi előadások

MOUVEMENTS MIGRATEURS (FR): I came here to talk

ZIGGURAT PROJECT & ESZTER MUNKÁCSY (HU): Anxiety

A projekt támogatói:

Nemzeti Kulturális Alap, Erasmus+, Pro Progressione