Az End Hits bemutatja: Akosh S. Trio

Ajtai Péter – nagybőgő / Porteleki Áron – dob, brácsa / Szelevényi Ákos – fafúvósok

Szelevényi Ákos (Akosh S.) 1966-ban született Debrecenben. Budapesten nőtt fel, 1986-ban Párizsba költözött, az utóbbi években legtöbb időt Budapesten, Párizsban és a szerbiai Magyarkanizsán tölt. Fő hangszere a tenor- és szopránszaxofon, de számos más hangszer és hangzó tárgy lehetőségeivel is él. Akosh S. művésznéven több egyéni (szólótól a tentettig) és különböző kreatív formációkkal készített lemezt jelentetett meg. 1991-ben alapította Akosh S. Unit nevű együttesét Párizsban, emellett sokat dolgozott a legendás francia Noir Désir rock zenekarral, amelynek köszönhetően Szelevényit akár világhírűnek is mondhatnánk (megjárta a Sziget nagyszínpadát is 2001-ben), noha ő maga mindig is kerülte a rivaldafényt. Talán kevesen tudják abból a 74 millióból, akik megtekintették a neves rock banda népszerű  „Le vent nous portera” című dalát a youtube-on,  hogy a dalban Akosh meseszép klarinétszólóját és kalimbajátékát hallják…

2003 óta rendszeresen készít közös előadást Nagy József táncművésszel, koreográfussal, ahol a zeneszerzői munkássága mellett ő és zenész társai színpadi jelenléte is az előadások része.
Szelevényi Ákos zenéje a jazzhez a punk elemeit ugyanúgy „hozzávágja”, mint a magyar, vagy más etno vad keverékét, tehát egyrészt vérbeli kozmopolita zene, másrészt viszont alternatív esztétikumot hordoz magában. Inspirációja a mikrokozmoszból és az univerzumból egyaránt merít, sőt a rögtönzött epizódok is a természet szimbiotikus jellegét hivatottak tükrözni. Szelevényi zenéjét ez a különös alkímia tartja össze. „Amikor Ákos Párizsban szaxofonozik, az emberek úgy táncolnak az asztalon, mint a krampuszok” meséli kinti zenész partnere, Joe Doherty.

Ajtai Péter a hazai kortárs kreatív szcéna kiemelkedő, egyik legtehetségesebb fiatal nagybőgőse, fiatal kora ellenére már rendszeresen játszik együtt olyan zenészekkel, mint Dresch Mihály, Gadó Gábor, Grencsó István, Mezei Szilárd, Ágoston Béla, Baló István vagy Geröly Tamás. Számos formáció (AMP trió, Peter’sproblem, Luis Vicente trió, Geröly trió) alapító tagja. A schönbergi zenétől a szabad improvizációig terjedő széles zenei skálán mozog, aki a hagyományokat magáévá téve – tisztelve lépi túl ezeket. Budapesten él.

Porteleki Áron a budapesti táncházakban nőtt fel, erdélyi és magyarországi zenészektől tanult népzenét háromhúros brácsán, valamint jazzdobot Geröly Tamástól. Apja, Porteleki László (ex-Téka, Muzsikás) révén, brácsásként aktívan koncertezik népzenészekkel, de igazi énje mégis a dobok mögött szólal meg. Az aktuális hazai (és nemzetközi) zenei élet talán legaktívabb, legnyitottabb alakja. A népzenétől az improvizált zenéig, a kortárs táncdarabokon keresztül az elektromos hangszereket is használó közegekben (Poros, Dorota, Parasztok atmoszférában, 12Z, Thisnis, Nyúzzatok meg, Hinoki) mindenhol jelen van. Budapesten él.

2018. 10. 18. 20:00
Szeged, Jazz Kocsma
Zenekari támogatás: 1200 Ft
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2117709381593623/