Londonban állítják ki a magyar származású Davide Di Votti képeit

Jótékonysági céllal jött létre Davide Di Votti legújabb kiállítása, ami a a mellrák elleni küzdelem hónapjában debütál Londonban azzal a céllal jön létre, hogy felhívja a figyelmet a mellrák szűrés fontosságára.

„Első munkám kapcsán egy igazán színes modell csapatot szerettem volna találni, így kerültem kapcsolatba egy hölggyel, aki éppen az emlő eltávolítását követően jelentkezett hozzám. A jelentkezésekor azonban az első kérdése az volt, hogy így is jelentkezhet-e? Számomra felkavaró és megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy miként változott meg egy nő énképe és a nőiességéhez való viszonya a műtét után? Így abban a pillanatban eldöntöttem, hogy szeretnék egy a nőiességet és a mellrákot összekötő intim anyagot is készíteni” – mondja Davide Di Votti.

A kiállítási anyag koncepciójában több irányból közelítette meg a témát, hiszen a mellrák kortól, sőt még nemtől is független. Egyaránt érintheti a fiatalsága legelején járó tiniket vagy éppen a szülői lét örömeit élő felnőtt nőket, sőt férfiakat vagy éppen az idősebbeket is.

„A színek kiválasztásakor a mellrákra fókuszálva a feketét, valamint a mellrák elleni küzdelem jelképeként a rózsaszínt választottam. A mell lenyomatokat egy természetesebb elemmel is párosítottam, hiszen több képemhez egy rózsát vagy rózsa szimbólumot választottam. A rózsa mint a nőiesség természetes jelképe tökéletesen szimbolizálja a női mell szépségét és a természetes formálódásának útját a serdülőkortól a gyermektől, a tejjel tápláló anya mellén át a biztonságot és szeretet adó nagymami keblekig. „

A képeket 2018. október 16-tól Londonban a Ma-Wah Galleryben állítják ki. A Pink about it című kiállítás egy hétig lesz látható Londonban. Davide Di Vottit a munkája kapcsán idén az AVON mellrák elleni küzdelem hétköznapi hőseinek díjára is jelölték.

Fotók: Davide Di Votti
,