Pszichedelikus stoner pop pengetősökre és ütősökre

Vass Edit interjúja

Az internet zenei szempontból egy kimeríthetetlen aranybánya, ahol mindenki könnyedén megtalálhatja a neki leginkább tetszőt a spotify-on, a bandcamp-en vagy egyéb zenei megosztókon. A Frozen Steak nevű duónak sikerült kitűnni ebből a tömegből, több magyar zenei portál is méltatta már őket. Október 19-ei koncertjük apropójából beszélgettünk a zenekar két tagjával: Borza (Borzas) Lászlóval és Ádám Demeter Ádámmal.

Talán sokan meglepődnek egy kéttagú zenekar láttán. Mikor és hogyan alakult a Frozen Steak?

Ádám: 2012-ben az akkori közös zenekarunk (nemereszt.bandcamp.com) éppen nem tudott próbálni pár hétig, mi pedig nem akartunk tétlenül ülni, és zenélgetéssel ütöttük el az időt a próbateremben. Két ilyen hétfő délután készült el az első lemez 12 felvétele. Akkoriban egy ideje már zajlott a világban a blues gyökerű minimál zenekarok virágzása, és mivel csak ketten voltunk, megpróbáltunk mi is ilyen felállásban hasonló zenékhez nyúlni. Az első pár lemez anyagát tulajdonképpen ezek a régi, amerikai, főleg fekete előadók átdolgozott szerzeményei tették ki (Robert Johnson, Charley Patton, Leroy Carr, stb.). Nem autentikus előadásmódra törekedtünk, mi úgy mondjuk: „frozenesítettük” őket. A régi felvételek jellemzően egy gitár – egy énekes felállásúak, nekünk kellett például dobtémákat adni hozzá. Ez nagyon sokszor rögtönzéssel született, miközben már ment a felvétel. Az pedig, hogy csak kéttagú a zenekar, akkoriban sem volt nagy újdonság. Sajnos az előnye mellett (könnyű egyeztetés a próbákról, koncertekről, egy autóba beférünk a hangszerekkel), megvannak a hátrányai is (problémás az élőben megszólalás pl. a dúsabb hangszerelésű daloknál).

Később amikor a Nemereszt zenekar végleg leállt, elkezdtük a saját ötleteinket is a Frozen Steakbe rakni, ezért kicsit megváltozott a zenei irány. Egyre több saját anyag került a lemezekre, ma pedig már csak mutatóba teszünk fel régi szerző darabját.

Borzas: Annyit pontosítanék, hogy bizonyos értelemben törekedtünk az autenticitásra az első lemeznél. Az alapanyag jellemzően egy rettenetesen szóló ezeréves viaszhengerről vagy harmincas években vágott recsegő lemezről szóló gitár-ének összeállítású felvétel volt, ezt az egyszerűséget, nyersességet akartuk átadni a magunk eszközeivel. Ez kb. azt jelentette, hogy a ritmusszekció szerepét egy az egyben rábíztuk a dobra, meg jött rá egy nyers gitárszólam egy az egyben élőben feljátszva, és így az alapanyagul szolgáló felvételek tökéletlenségét is meg tudtuk idézni. Félig direkt. Félig. Annyit hozzátennék még, hogy az Ádám által említett “blues gyökerű minimál zenekarok virágzása” engem pl. elkerült, a White Stripest kb. tudtam, hogy mi, a Black Keyst, akikhez általában hasonlítanak bennünket, egyáltalán nem ismertem (Ádám igen, ő szereti is). Én inkább a hatvanas évek brit zenekarait tekintettem (kevésbé tudatosan) modellnek, főleg a Creamet (mínusz a bika gitáros és basszusgitáros, persze) vagy a Led Zeppelint, amit ők kezdtek egy Skip James (I’m So Glad) vagy Leadbelly dallal (Gallows Pole), az igazán időtálló. Az utóbbit amúgy mi is megcsináltunk, sokkal jobban hasonlít az eredetire, mint a Led Zeppeliné.

Mielőtt bárkihez hasonlítanánk a duótokat, ti hogyan jellemeznétek a Frozen Steak stílusát?

Borzas: Nagyon röviden nem tudjuk összefoglalni, leginkább azért, mert nem tudjuk, hogy a mai, kurrens zenék kontextusában minek számít. A bluesos alap az adott, de a hangszerelések felidézik az 1960-1970 pszichedelikus zenéit, viszont használunk analóg szintiket is (számítógépes pluginek formájában főleg, de Ádámnak van egy régi Yamahája azért), illetve amit nagyon imádunk, az a mellotron, ami a korai King Crimson vagy a Moody Blues hangzását nagyon meghatározta, meg ugye az van a Straberry Fields Foreverben is. Mostanában nem hangsúlyozzuk annyira a punkos recsegést, mint pl. az első lemeznél, úgyhogy szerintem kb. gitárpop vagyunk érdekes hangszerelésekkel. Élőben meg bluesos power trio vagy duó, ha éppen nem ér rá egy basszista barátunk sem. Ilyenkor nyilván nem nagyon lehet finomkodni, csépelünk.

Mi a munkamódszeretek? Milyen hangszereken játszotok?

Ádám: A korai lemezeken együttjáték történt, hogy az élő, spontán hatást meg tudjuk őrizni a felvételeken. Bennük hagyva a bevezető és lezáró “koszokat” is. Igazi garázs hangzásra törekedtünk. És valljuk be, bár huszonéve készítünk felvételeket, nem vagyunk tanult hangmérnökök, úgy sikerülnek a felvételek, ahogy éppen sikerülnek. De ez nem baj szerintem, pl. a híres amerikai Sun Records stúdió alapítója Sam Phillips is csak elkezdte tekergetni a potmétereket a készülékein az ötvenes években, ezzel véletlenül létrehozta a stúdió azóta legendás megszólalását.

Aztán a saját dalok felvételeinél már nem ragaszkodtunk mindig ilyen módszerekhez. A mai számítógépes világban egy közepes hangkártyával és mikrofonnal már egész jó felvételeket lehet készíteni. Mivel mindketten képesek vagyunk otthon is dolgozni, a hangszereléseket jellemzően utólag készítjük el. Küldözgetjük egymásnak a hangsávokat, és mivel elég nagy az otthoni hangszerparkunk, hozzátesszük amit még kell: basszusgitárt, billentyűs vagy ütős hangszereket, nyenyeréket. A saját dalokat jellemzően mindketten külön ötleteljük, aztán egymásnak megmutatva már közösen fejezzük be. Az énekdallamok kitalálása és így a szövegírás is Borzas asztala.

Borzas: Olyan is van, hogy egyikünk otthon nulláról pakol össze valami számkezdeményt, és azt öltöztetjük fel, meg olyan is van, ami egy próbán elejtett és felvett improvizációból nő ki. A számítógépen összerakott projekteknél a fix tempó (bpm) hatalmas találmány, nagyon megkönnyíti egy számszerkezet kialakítását, mert egyes darabjaiból a dalnak annyit pakolgatunk előre-hátra, jobbra balra, amennyit éppen jónak látunk. Aztán mikor valami nagyjából összeállt, akkor jön egy nyögvenyelős és küszködős szövegírási fázis, amikor az e-mail piszkozatokként elmentett mindenféle ötlet- és mondatfoszlányokból próbálok valami nagyjából koherenset összerakni. Persze az is előfordul, hogy valami nagyon gyorsan megszületik, de az a ritkább. Angolul írok, valahogy jobban is megy mostanában, meg ehhez a zenéhez valahogy jobban is illik.

Gitáron és basszusgitáron mindketten játszunk a felvételeken. Hivatalosan én vagyok a gitáros, de van olyan dal, amiben hozzá sem kellett nyúlnom, mert Ádám feljátszotta, amit kellett. A basszusgitározáson eléggé ad hoc módon osztozunk, de a végeredményen nagyon meglátszik, mivel Ádám úgy basszusgitározik, mint egy dobos, pontosan és szikáran, én meg úgy, mint egy szólógitáros, kicsit össze-vissza, kevésbé pontosan, de színesebben. Egyik dalba az ő technikája illik jobban, egy másikba az enyém. Ezekhez jönnek a mindenféle billentyűs hangszerek: villanyzongora, orgona, mellotron, ilyesmik. Van továbbá egy nagyon vicces különlegesség, ami nem túl gyakran használt eszköz: Ádám autoharp-ja, ami kb. egy gombnyomásra akkordokat játszó pengetős citeraféleség, meg akad otthon mandolin, rezonátoros gitár, van egy ősrégi csehszlovák villanyorgonánk is.

A Frozen Steak lemezborítóin jellemzően állatok szerepelnek. Emögött milyen koncepció van, mennyire tudatos?

Ádám: Az első lemezborító szurikátái véletlenül jöttek, aztán az állatok megmaradtak tudatos választásként. A tevés képet egy ausztrál bloggertől kértük és adta is jó szívvel, a birkát Borzas fotózta Peruban, a rókát ugyanő Zalában, akárcsak a sirályt, amit egy görög ortodox pópa etet húsos ujjai közt tartott kenyérhéjjal egy kompon, Athén mellett.

Borzas: Egyébként Ádám a fényképész a csapatban, meg úgy általában a vizuális főmegfejtő, grafikus lévén civilben. Neki köszönhetően néznek ki értékelhetően a borítók. A tehenet különben egy barátom fotózta Indiában, látszik rajta, hogy jó dolga van.

Milyen jövőbeli terveitek, elképzeléseitek, céljaitok vannak?

Ádám: Mindketten elég sok évet lehúztunk a magyar amatőr zenei valóságban, nincsenek már nagy reményeink vagy elvárásaink sem a körülményekkel, sem önmagunkkal szemben. Csináljuk, mert szeretjük csinálni, elég jó érzés a saját felvételeinket hallgatni. Azt szoktuk mondani, hogy folyamatos lemezkészítésben vagyunk. Szerencsénkre a próbaterem mindig be van állítva felvétel készítésre, 8 sávon. Nem kell stúdióba vonulnunk egy-egy adag dallal. És tényleg, amikor összegyűlik 6-7 felvétel, kész a lemez… ki lehet tenni a bandcamp.com oldalunkra. Ha pedig energiánk és időnk engedi még valamiféle videós tartalmat is szoktunk gyártani pár dalhoz.

Borzas: Egyszer mikor megküldtem az éppen aktuális lemezünket valamelyik zenei blognak vagy magazinnak, valahogy úgy fogalmaztam a kísérő e-mailben, hogy ez a zenekar a mi játszóterünk, ahol külső elvárások híján azt csinálunk, amit akarunk. Én kb. csak annyit szeretnék, hogy ez így maradjon.

Hol és mikor hallhatnak benneteket legközelebb élőben?

A Filter Club-ban játszunk október 19-én este, ezúttal trióvá kiegészülve, mert velünk lesz Sütő (Süti) Dániel barátunk basszusgitáron. A remek Shakin’ nevű zenekarral közös koncert lesz.

Fotó: Frozen Steak