Ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház

Závada Pál színművének ősbemutatóját állítja Színpadra a Szegedi Nemzeti Színház. Az utolsó üzlet című produkciót 2018. november 23-tól Lukáts Andor rendezésében láthatja a közönség a Kisszínházban.

A Kossuth-díjas rendező elmondta, kifejezetten nehéz darabra készülhetnek a színészek, sok munkát igényel, és előbb meg kell érteni magát a művet ahhoz, hogy közelebb tudjanak kerülni hozzá.

A József Attila- és Kossuth-díjas író, Závada Pál sok év után, nagy örömmel tért vissza Szegedre, ahol gimnáziumi éveit töltötte. Ismertette a művét, melyben valós és fiktív alakok egyaránt szerepelnek, akiket zsidó származásuk miatt üldöztek a II. világháború alatt. A darab az ő konfliktusaikat jeleníti meg. 

A darab 1944-ben játszódik. Főszereplői az ország legnagyobb vállalatbirodalmának tulajdonosai, de zsidó származásuk miatt üldözöttek. Megmenekülésük fejében a gyáraikat és a birtokaikat adják majd át az SS-nek. Az utolsó farsangra összegyűlnek a családi kastélyban. Aggodalmaik kettősek: egyrészt hogyan sikerülhet megmenteniük az életüket, másrészt pedig a rendkívüli helyzetben mihez kezdjenek egymás közti viszonyaikkal. Különösen ami Kohner Artúr nagytőkést, a feleségét, Weiss Helént, a jelentős örökség tulajdonosát, illetve a vagyontalan rokont, a fiatal özvegy Valériusz Lolát illeti, aki Kohner titokban tartott szeretője.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház