Biomese Gubás Gabival – „Puff Ancsi történetesen én vagyok”

Telhetetlen, falánk kislány volt a gyönyörű Jászai Mari-díjas színésznő, Gubás Gabi. A művésznő elárulta, a Biomese főszereplőjét, Puff Ancsit bizony saját gyermekkori énjéről mintázta. Ahogyan Ancsi a mesében, úgy a közönségben ülő kisgyerekek is egyre közelebb juthatnak a tudatos táplálkozáshoz, a mértékletességhez és az egészséges életmódhoz, mindezt szórakoztató, zenés formában. Az UP Újpesti Rendezvénytér számára kiemelten fontos a tudatosság, amely már az épület tervezése során is az egyik fő szempontunk volt, így nagy öröm, hogy október 21-én a Biomese is bemutatásra kerülhet az UP-ban.

Gubás Gabi

Hogyan született meg a Biomese?

G.G.: Tíz évvel ezelőtt, amikor a fiammal voltam otthon, Pálfy Zsolt megkeresett, hogy szeretné, ha én adnám a Csigalétrában a kis csigalánynak a hangom. Ez nekem éppen kapóra jött, hiszen szerettem volna minél tovább a kisfiam mellett maradni. A közös munka annyira jól sikerült, hogy azóta is sokat dolgozunk együtt – azóta már, mint barátok. Sőt, a Csigalétrából végül nem csak könyv és CD, de meseelőadás is született. Így pedig a kis Attilán „tesztelhettük” a mesét. Mivel Attilának is van egy meséje, Anna is kapott egyet. Ez a Biomese. Szuper dolog, hogy ahogy annak idején a kisfiam, nemrég a kislányom is bábáskodhatott egy mese születésénél. Mondom is mindig, hogy új mesét még biztosan szeretnék, gyerek viszont nem lesz több.

Kicsoda a főszereplő Puff Ancsi?

G.G.: A főszereplő Puff Ancsi, történetesen én vagyok. Ő az én gyermekkori énem. Nagyon szeretem a csokit és a többi édességet, tényleg mértéktelenül tudnám enni ezeket. Ancsinak van egy jó barátja, Kuka apó. Ő rengeteget tanít neki az élet nagy dolgairól, például, hogy mennyire jó és fontos a mértékletesség. A mese végére Ancsi, és vele együtt a gyerekek is megtanulják, mit hogyan kell csinálni. A Fogmosi Roki című nagyszerű dal például segít a helyes fogmosás elsajátításában.

Mitől bio a Biomese?

G.G.: Biomesévé az üzenete teszi, az egészséges életmódot: a tudatos táplálkozást, a mértékletességet, a mozgást szeretném közelebb vinni a legkisebbekhez, vidám, mesés-zenés köntösben. Megértetni, hogy milyen jó, amikor hatvan palacsinta helyett csak kettőt-hármat majszolunk el és nem lesz puffadásos-dundulás a vége.

Milyenek a visszajelzések?

G.G.: Nagyon pozitívak, ami számomra igazi boldogság. Hiszen ehhez értek: a versekhez, színházhoz, zenéhez, a szórakoztatáshoz. Ezt szeretném a saját gyermekeimnek is átadni, és nagyon nagy öröm, hogy más gyerekek arcára is mosolyt csalok vele. Annak is nagyon örülök, hogy az előadásokon azt látom, a szülők számára is felüdülést kínál a program, verik a ritmust a lábukkal és mosolyogva nézik a csillogó szemű kicsiket. Anyaként tudom, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek minőségi programokat találjunk, hiszen én is azokat az eseményeket keresem, ahol az egész család jól érezheti magát, ami igazi családi programmá válhat.

Bővebb információk: http://up4event.hu/

Forrás: Brekacom