Opera StandUP – Ez most komoly? „Olyanok vagyunk, mint a görögök a falóval”

Hábetler András és a FareMido Operatársulat különleges Opera Stand UP-ra invitálja a közönséget, október hatodikára. A rendkívüli operakoncerten pátosz és mikrofon nélkül, kivételes hangokkal és sok-sok humorral megfűszerezett zenei élmény vár a nézőkre. A közelgő, különleges zenei program kapcsán Hábetler András operaénekessel beszélgettünk.

Hábetler András

Hogyan fér össze az opera és a stand up látszólag ennyire különböző műfaja?

H.A.: A címben tagadhatatlanul van egy kis hatásvadász elem, annak ellenére, hogy őszintén szólva a standup műfaját én magam nem szeretem olyan nagyon, bár lehet, hogy csak nem volt szerencsém és eddig többnyire gyenge, ízléstelen, vagy ami még rosszabb unalmas és tehetségtelen produkciókat láttam. Viszont vitathatatlan, hogy ez a műfaj most nagyon népszerű. Az igazán nagyok már akkor művelték ezt a műfajt, amikor még nem volt külön neve, gondoljunk csak Gellért Dezsőre, Hofi Gézára, Abody Bélára. Bár meggyőződésem, hogy a valaha élt legnagyobb standupos Kázmér bá volt, a Császár uszoda egyik kabinosa.

Mesélne kicsit ezekről a különleges előadásokról?

H.A.: Évek óta szervezek olyan operakoncerteket, ahol nem csak bejövünk éneklünk és kimegyünk, hanem a zenedarabok között mesélek a közönségnek. Arról, hogy vajon mi volt Don Giovanni titka, hogy pályafutása során 2652 hölgyet „udvarolt meg eredményesen”. Arról, hogy mi a közös Pavarottiban és Puskás Öcsiben, vagy hogy mit üzen nekünk a Jóisten azzal, hogy Mozartot elküldte a földről.

Milyen tapasztalataik vannak, bejött ez az új műfaj a közönségnek?

H.A.:  Azt tapasztaltuk, hogy a dolog működik: a közönség sokkal jobban veszi, az operaáriákat is, jobban átéli a koncertet, mint egy szokásos elegáns, feszengős operaelőadáson. És ami a legfontosabb, hogy azok is, akik életükben korábban operát nem hallottak, úgy állnak föl az ilyen koncertek végén: „Ja, én nem is tudtam, hogy szeretem az operát”. Én beszélek, a közönség jól szórakozik, és közben bejön a csel: ahogy a görögök a falóval Trójában, szépen becsempésszük az operát a hallgatóság szívébe. És bízunk benne, hogy a cím elég érdekes ahhoz, hogy olyanok is eljöjjenek, akik csupán az opera hívószavára ezt nem tennék meg. És ha egyszer itt lesznek, akkor már nem menekülnek… 

Miben rejlik ezeknek az alkalmaknak a sikere

H.A.: Az opera műfaja válságban van, hiszen fogy a közönsége. Ezen nincs is mit csodálkozni. Ki az, aki a mai felgyorsult, virtuális világban hat órát rászán az életéből arra, hogy végigdrukkolja, vajon összejön-e Trisztán és Izolda, egy gyakorlatilag cselekmény nélküli, lapos történet végén, amit végigordítoznak, ráadásul mikrofon nélkül? Olyan koncerteket és előadásokat kell csinálni, ahol a közönség rádöbbenhet, hogy az opera nem valami szükségszerűen nehezen elviselhető, sznob úri huncutság, amit jobb esetben illik szeretni, hanem – bár egy kicsit hangosabban, kicsit lassabban, de mégiscsak rólunk szól a történet. Ahol a közönség rádöbben, hogy a Trisztán és Izolda zenekari előjátékának tizedik másodpercében Wagner egyetlen akkorddal többet és igazabbat mond el a szerelemről, mint Hollywood az elmúlt ötven évben.

Akár a fiatalabb generációk számára is befogadhatóvá lehet tenni az operát?

H.A.: Igen. Nagyon fontos, hogy amennyire lehet, ki kell lépni az operaházak falai közül. Közel kell vinni a műfajt a leendő közönségéhez. Ezt pedig nem lehet elég korán elkezdeni. Az UPeramesék Papagenoval koncertsorozat ezt a célt szolgálja. Ahol mesélve, együtt játszva, énekelve a gyerekek különböző operák hőseivel találkoznak, és velük együtt a legnagyobb zeneszerzők legfontosabb operáit is megismerhetik. Sokszáz koncert tapasztalatával szerénytelenül mondhatom, hogy hála Mozartnak, Rossininek, Verdinek és a többieknek, és persze a fellépő kollegáim tehetségének, a dolog működik.

Forrás: Brekacom