Szerző: Tóth Erika
Fotók: Tóth Viktória
Augusztus 16 óta, az év végéig látogatható A Világ Múmiái Kiállítás Budapesten, a Komplex Eventben. A kiállítás a JVS Group szervezésében, magyar és külföldi kutatók segítségével, hazai és nemzetközi múzeumok, egyetemek, magángyűjtemények, tudományos intézetek összefogásával jött létre, a világ több pontjáról érkeztek a leletek. A tárlat Európában – Prága után – Budapesten látható második alkalommal.
© Tóth Viktória
A páratlan kiállítás interaktív módon mutatja be a múmiák keletkezését – mesterséges és természetes mumifikálás -, egy igazi idő- és térbeli utazáson vehet részt a látogató. Kiderül például, hogy a hiedelemmel ellentétben, nem az egyiptomiak alkalmazták először a mumifikálást. A mesterséges mumifikálás nagyon bonyolult eljárás, sokféleképpen végezték el a különböző kultúrákban, a természetes mumifikálódás általában a környezeti hatások (pl. jég, hideg, páratartalom, oxigénmentes lápok, forróság, szárazság, hamu: pl. Pompei) miatt alakult ki. A tárlaton mindkét módszerrel találkozhatunk.
© Tóth Viktória
© Tóth Viktória
A kiállításon láthatunk például egyiptomi állatmúmiákat, akiknek az volt a „feladatuk”, hogy a királyi család tagjait elkísérjék az örökkévalóságba, equadori és perui zanzásított emberi fejeket, dél-amerikai kosármúmiákat, a Burns-gyűjteményt, amelyet az orvostanhallgatók képzéséhez használtak a XIX. század elején. A természetesen úton kialakult ismert múmiák közül megtekinthetjük többek között Ötzit, a kb. 5300 éves gleccsermúmiát, Baron von Holz múmiáját, a 30 éves háború alatt elhunyt nemesembert, akit családja fedezett fel 1806-ban a családi kriptában, de helyet kaptak a kiállításban a fiatalon, TBC-ben elhunyt Orlovics család (váci múmiák) tagjai is.
© Tóth Viktória
© Tóth Viktória
Megtudhatjuk, hogy a neandervölgyiek voltak az elsők (kb. 50 ezer évvel ezelőtt), akik eltemették hallottaikat, de különféle temetkezési szokásokkal is megismerkedhet a látogató. Tibetben például a rideg körülmények miatt – hideg, fagyos föld, kevés fűtőanyag – nem tudták eltemetni halottaikat, így feldarabolták, kivitték a falu szélére és a természet erőire bízták őket. Új-Guineában egyes törzsek nyílt tűz felett füstölték az elhunytakat. A dakota amerikai őslakosok varjú emelvényt építettek halottaiknak.
© Tóth Viktória
© Tóth Viktória
A tárlaton betekintést nyerhetünk a különböző vallások, kultúrák, népcsoportok temetkezési szokásaiba és gyász-kultúrájába is. A viktoriánus Angliában például (1837-1901) szigorú gyász-etikett uralkodott, ekkor jelentek meg a fekete gyászruhák, a halotti értesítések is. Mai szemmel nézve abszurdnak tűnő szokás volt, hogy a gyászoló családtagok az elhunytakat felöltöztették a legszebb ruháikba, és fotózkodtak velük.
© Tóth Viktória
© Tóth Viktória
A XVI.-XIX. században egyfajta múmia-mánia tartotta lázban a gazdag arisztokratákat Európában, múmiákat „rendeltek” vagy hoztak egy-egy egzotikus útról, útjukról, és teadélutánokon mutatták meg azokat vendégeiknek. Az európai orvosok sokáig gyógyító hatást tulajdonítottak a múmiáknak, ezért „orvosságot” készítettek belőlük, és sok betegség esetén alkalmazták. Egészen a XX. század elejéig a festők is használtak úgynevezett múmiabarna festéket, amit a múmiák maradványaiból állítottak elő.
© Tóth Viktória
© Tóth Viktória
A múmiák – mint az a kiállításon is elhangzott, egykor ugyanolyan élő, érző, szerető emberek voltak mint mi, látogatók – a mai napig még mindig sok titkot rejtenek, de az egyre modernebb orvostudomány, technika és képalkotó eljárások segíthetnek abban, hogy ezek előbb-utóbb felszínre kerüljenek.
© Tóth Viktória
© Tóth Viktória
A kiállítás üzenete a múmiák igen alapos megismerésén jócskán túlmutat. Egyrészt, hogy ne kezeljük tabuként a halált, beszéljünk róla, hiszen az az élet velejáróra, aki megszületik, az egyszer el is távozik erről a világról. Másrészt, hogy minden kultúrának, vallásnak nagyon mélyen gyökerezik hallottaik iránti megbecsülése, az elhunytakhoz való ragaszkodása. Ha némelyik szokás esetleg számunkra idegennek, furcsának vagy akár bizarrnak is tűnik, fogadjuk el és tartsuk tiszteletben, hiszen akár elismerjük, akár nem, jó abban hinni, hogy szeretteink valamilyen formában haláluk után is velünk maradnak.
© Tóth Viktória