Tegnap – ingyenes közönségtalálkozó és vetítés az AQB-ben

Október 3-án az art quarter budapestben ingyenes vetítésen nézhető meg Kenyeres Bálint Tegnap című filmje. A forgatás és a film érdekességeit a rendező egy közönségtalálkozóval egybekötött beszélgetésen osztja meg a résztvevőkkel.

Kenyeres Bálint már rövidfilmjeivel is jelentős sikereket ért el: a Zárás Velencében, a Before Dawn Cannes-ban versenyzett, s később elnyerte az Európai Filmakadémia díját, A repülés története pedig szintén Cannes-ban debütált.  A rendező első nagyjátékfilmje, a Tegnap 11 év kihagyás után tudott magyar filmként bekerülni a Locarnói Filmfesztivál versenyprogramjába, ahol bár a fesztivál fődíját nem nyerte el, kivívta a szakmai zsűri elismerését. A forgatókönyv már évekkel korábban, 2011-ben elnyerte az Atelier-díjat Cannes-ban, mint legjobb, megvalósítás előtti forgatókönyv.

A Tegnap története során Victor Ganz, egy 50-es éveiben járó építési vállalkozó 20 év után tér vissza fiatalsága egyik ikonikus helyszínére, ahol egyre inkább elmélyül le nem zárt múltja útvesztőiben. A 34 nap alatt Marokkóban forgatott filmet egyszereplős „szerelmi történet”-ként is emlegetik. A cselekmény legnagyobb rejtélyének forrása mégsem a főhős számára idegen közeg, hanem a főszereplő maga. „Nem a hosszú árnyakban és a sötét sarkokban kell keresni a megoldást, hanem a főszereplőben magában, és abban, ahogy a megbízhatatlan elbeszélőnkön keresztül kibomlik ez a történet” – mondta Kenyeres Bálint.

A film főszerepében Vlad Ivanovot láthatjuk, aki a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmben nyújtott alakításáért 2007-ben Arany Pálma díjban részesült a Cannes-i Filmfesztiválon. Az alkotásban feltűnik még Féodor Atkine, a Visszafordíthatatlanból ismert Joe Prestia, valamint a Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjében is megjelenő Johana ter Steege.

Event: https://www.facebook.com/events/882724185249513/

A részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: md@aqb.hu