Csepeli György – Ferenczi Borbála SORS-HÚZÓ könyvbemutató – Olvasás Éjszakája, Örkény István Könyvesbolt

Csepeli György – Ferenczi Borbála SORS-HÚZÓ című könyvük bemutatója az Olvasás Éjszakáján 2018. szeptember 29. szombaton, 17 órakor az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.).

A kötetet bemutatja: Bíró Judit történész

A mindig magabiztosnak tűnő, briliáns logikával érvelő Csepeli Györgyről kiderül például, hogy nem mentes a kételyektől. Bármennyire törekedett tudatosan felépíteni pályaívét, életét jórészt a véletlenek alakították. Hajlik rá, hogy „a világ, amiben vagyunk, semmilyen értelemben nem kiszámítható, mindig, minden pillanatban történhet valami olyan dolog – ettől még persze nem feltétlenül történik meg –, ami nem látható előre”. Ha valaki csak nyilvános szereplései, előadásai, tudományos munkái vagy publicisztikái révén találkozott eddig a nagy tekintélyű szociálpszichológussal, bőven talál meglepetéseket Ferenczi Borbála Sors-húzó című interjúkötetében. (Czene Gábor) 

A bemutató után a szerzők dedikálják a könyvet, amely a helyszínen kedvezményesen vásárolható meg.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Olvasás Éjszakája program, 2018

Forrás: Kossuth Kiadói Csoport