„Az örökkévalóságig tartó pillanat” – Dora Kontha Dreamland című kiállítása a TOBE Galleryben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Korhut Lili

Október 13-ig látogatható a TOBE Gallery legújabb egyéni tárlata, Dora Kontha belső tájkép sorozata. A Koppenhágában élő alkotó úgy hozott létre kísérleti jelleggel, nagy méretben előhívott, lejárt, 35 mm-es film tekercsekre készített, majd manipulált színeket, mintákat és formákat, hogy azok emlékeztetik eredeti, alapvető kiinduló pontjára, hiszen a művész elsősorban tájkép alkotásairól ismert. A kiállított sorozatának létrejöttét is meghatározó természethez való szoros ragaszkodás és kötődés most, a festményszerű alkotásokon is megtapasztalható, de a hangsúly nem a már esetlegesen látott, vizuális élményen, nem is az ott keletkezett érzetek felelevenítésén, hanem azokon az érzelmeken van, amelyet ezen fotográfiák váltanak ki készítőjéből és majdan befogadójából.

Az alkotó, szándékaként kilép az őt körülvevő fizikai környezetéből és annak lenyomatait ebben a valóságban, Dreamland-ben, mint egy képzeletbeli univerzumként vetíti ki. Hiszen a belső tájkép sorozatként, az escapizmusból, az álomszerű helyek iránti vonzalomból és a nem evilági tájképek felfedezésének vágyából indul ki és állítja össze a részeket azon egésszé, amely a festményszerű fotográfiákon tudatos tudattalanként megjelenik.

Az alkotásokról  sugárzó pasztell színhatás, az aránytalan arányosságok, a nyugalmat sugárzó csendéletszerűség és harmónia nem a csak a filmelőhívás alatti erős kémiai hatás reakciójából, hanem alkotójuk személyiségéből, tulajdonságjegyeiből és tapasztalataiból is fakad. Ez kelt olyan hatást, mintha a valóság és az álom közötti térben helyezkedne el, mintha egyetlen pillanat tartana rajtuk az örökkévalóságig, amely számára készítette azt.

Lehetne ez minden, bármely technikai eszközzel, akár laikusként is elkészített fotográfiai alkotás célja, bírálhatna most engem az olvasó. De Dora Kontha ezen alkotásai nem a jövőnek, az örökkévalóságnak, hanem az örökkévalóságig tartó pillanatnak állítanak emléket. Hiszen egy olyan lelkiállapotot idéznek meg, amelynek semmi köze a térhez, sokkal inkább az idő síkjában zajlik. Abban a dimenzióban, amiben halandóként nem tudunk megfelelő biztonsággal tájékozódni még kellő tapasztalat birtokában sem. Hiszen nem tudjuk mire mennyit kaptunk, minek a kifutására, végigvezetésére elég, mennyi az elég belőle. És ez a viszonylagosság, az ismeretlen megtapasztalása az, amely feltétel nélküli lehetőségeket ad mindenkinek, sokszor csak pillanatokra érzékelni azt, ami által lehetőségünk van, lehetőségünk lenne megidézni az örökkévalóságot.

Dora Kontha önkifejezési módján, fotográfusként, vizuális, esztétikai élményen keresztül kínál erre lehetőséget a közönségének. Nem kevesebbre emlékeztet alkotásaival mint arra, mindannyian megkaptuk annak a képességét, ezáltal lehetőséget, hogy valami, és leginkább valaki által, hatására megtapasztalhatjuk azt amikor örökkévalóságig tarthat egy pillanat.