Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Fotók: Kaunitz Miklós
A női frontemberes, 2017-ben alapított, négytagú zenekarral a negyedik fővárosi koncertjük előtt, első számuk, a Witches’ Sabbath megjelenése után beszélgettünk zenei inspirációkról, alkotásról és a zeneipar lehetőségeiről.
White Joy
Tagok: Országh Kitti – ének és gitár, Panyik Barbara – gitár, Gájer Konrád – dob, Kiss Tamás – basszusgitár, cselló
Stílus: Indie rock/grunge
Honnan jön a nevetek?
Kitti: Sokáig nem találtunk megfelelő nevet, de aztán megírtam az IF című számunkat, aminek már éppen a szövegén dolgoztam, amikor feltűnt a második verse-ben a „white noise, white joy, dark frustration”sor. Rájöttem, hogy igazából erről szól a zenénk. A White Joy-jal arra akartunk reflektálni, hogy sok felesleges, súlytalan dolog van az életünkben, ami valójában eltereli a figyelmünket a lényeges kérdésekről. A mindennapi szórakozásra, eszközökre, pótlékokra, a közösségi médiára, a drogokra, a különböző függőségekre gondolok, mindenki próbálja enyhíteni valamivel a szorongásait. A White Joy valamilyen súlytalan, színtelen érzet, amivel a saját frusztrációidról tereled el a figyelmet. Élvezeti cikkek használata és menekülés összekapcsolódik a jelentésében. Önreflexív is, itt az idő, hogy szembesülj magaddal, de egzisztenciális dilemmákat is feszeget, amelyekkel mindannyian így vagy úgy megküzdünk.
Országh Kitti
Provokáció? Van négy személyiség, akik szembe mernek menni a nagy átlaggal és ehhez a kilencvenes évekhez nyúlnak vissza?
Kitti: A zenénk a kilencvenes évekből táplálkozik, amihez próbál valamilyen 2010-es évek érzést hozzáadni. A grunge korszak meghatározó a White Joy zenéjében, az akkori X-generációsok dilemmái az Y-generáció tagjaiban is megvannak, ahogy minden generáció keresi a saját értékeit. Sok zenész, zenekar van, sok egyszemélyes produkció, hiszen ma már akár otthon is, számítógépen is csinálhatsz zenét. Ott az internet, kinyílt a világ, fogyaszthatod a kultúrát. Én is a YouTube-ról tanultam gitározni. A zenénkben egyesülnek a metál, a punk elemek a pop zenével sokszor mély, sötét érzések dolgoznak benne, többféle frusztrációval.
Panyik Barbara
Barbi: Minden számunk más miatt érdekes. Az egyik poposabb, a másik inkább noise rock irányba megy el vagy grunge-osabb, a harmadik megint teljesen más. Tudatos grunge-oskodás nincsen, nem úgy ülünk le, hogy akkor most csináljunk egy grunge számot.
Konrád: Négy különböző személyiségű ember vagyunk, talán pont azért is tudunk együtt dolgozni, mert a számok mondanivalója, érzései vagy azok bizonyos elemei mindannyiunkban megfogalmazódnak. Általános elfojtásokat bontogatnak a számok, ami sok embernek ismerős lehet.
Mennyire fontos az nektek, hogy más is figyeljen arra, amit csináltok?
Kitti: Mindenki szereti, ha figyelnek a zenéjére, ha kapcsolatot teremt a közönséggel. Erre nem nagyon tudok én sem újat mondani. Kiállsz egy színpadra és előadod az érzéseidet, magadat tulajdonképpen. Ott vagy egy szabad térben és gyakorlatilag azt csinálsz, amit akarsz. Az a 40-60 perc csak a tiéd. Olyan dolgokat, érzéseket élhetsz át a koncert közben, amiket egyébként nem biztos, hogy a mindennapokban meg tudsz élni, ki tudsz fejezni. Ehhez kell bátorság is, hogy emberek előtt előadd magad és a zenédet. Én például kiabálok, sikoltozok, torzítok a hangommal, az, hogy ezt szemrebbenés nélkül teszem a színpadon, óriási lépés magam felé. Talán az van mogötte, hogy nem tudod elképzelni, hogy máshogy csináld, mert elemi igényed, hogy megmutasd magad és a zenédet az embereknek. Nem azért állok ki a színpadra, hogy azt szeressék az emberek, ami amúgy nyilván nagyon jó érzés, ezt kár lenne tagadni. Ami ennél sokkal jobban megmozgat az az, hogy hatással vagyok rájuk, esetleg bosszantom őket, felbátorítom, vagy egyáltalán valamilyen érzést kiváltok belőlük.
Van valamilyen menedzsment mögöttetek?
Kitti: Nincs. Jelenleg én foglalkozom a White Joy körüli teendőkkel. A többiek is mondanak egy csomó dolgot, amit figyelembe veszek. Annak mentén haladunk tovább, amit megbeszélünk, nincs semmilyen gépezet mögöttünk, de epekedve várjuk a menedzserek jelentkezését.
Milyen nehézségekkel találkoztok kezdő zenekarként? Milyen klubokban tudtok fellépni?
Tamás: Elég sok klub van, de különböző színvonalon. Vannak felkapottabb klubok, amiket mindenki ismer, meg vannak olyanok, amiket mi magunk sem ismertünk eddig, holott külföldi zenészek is koncerteznek bennük. A közönség a legnagyobb helyeket ismeri.
Kiss Tamás
Konrád: Meg lehet célozni a magasabb színvonalú helyeket, akár előzenekarként, de oda már kell komolyabb technikai felszereltség is, ezek nem filléres cuccok.
Kitti: Azért az elég szomorú, hogy egyre több hely zár be. Nemrég a GMK, de bezárták a Kuplungot is, ami alapvető hely volt a feltörekvő zenekarok számára is. Ott van még az ELLÁTÓház is, ami egyelőre működik. A jobb helyek jó előre be vannak táblázva, az még várat magára, hogy feltérképezzük a lehetőségeket. Jó lenne más zenekarokkal is ismerkedni, mert úgy sokkal jobbak az esélyek egy legalább félházas bulira, ha 2-3 másik zenekarral összefogsz. Önmagában egy ismeretlen zenekar nehezen tud megtölteni egy estét.
Néhány feldolgozáson túl szinte minden számotok saját szerzemény, ez ennyire fiatal zenekarnál ritkaság…
Tamás: Amikor tavaly novemberben bekerültem a zenekarba, a többieknek két feldolgozásuk volt, a többi saját szám, és ez nagyon tetszett. Volt koncepció, ötletek, szövegek, egységesnek tűnt az elképzelésük a zenéjükről.
Kiss Tamás, Országh Kitti
Ki írja a szövegeket?
Kitti: Én.
Minden szöveg angol nyelven készül. Ez miért fontos?
Kitti: A legtöbb zene, amit szeretek, az angol nyelvű. A gondolat, amit ki akarok fejezni, az angolul szólal meg a fejemben, nagyon hozzátartozik a rockzenéhez az angol. A másik, hogy könnyebb kifejezni magam, nem olyan direkt, mintha az anyanyelvemen szólalnék meg, és ez valamennyi zárkózottságot is megtart nekem.
Elég meghatározó stílus, szövegcentrikusság jellemez. Mi hozhat áttörést a szélesebb közönség irányába?
Kitti: Nem tartom annyira rétegzenének azt, amit csinálunk, szerintem befogadható szélesebb közönségnek is, sőt, ez részben tudatos törekvés is. Változni fog még a zenénk, én szeretnék még szétverni minden számot egyszer, hogy aztán új értelmezésekkel, darabról darabra lehessen újra összerakni őket.
Akkor hisztek az áttörésben?
Kitti: Igen, különben mi értelme az egésznek? Ha dolgozol, csinálod és hiszel benne, akkor bármi megtörténhet. Azt látom egyébként a környezetemben, hogy könnyen elhiszik az emberek azt, hogy nem elegendőek ahhoz, hogy sikeresek legyenek valamiben. Mélyen benne él az emberekben, hogy kicsik, szürkék, és nem tehetik meg, hogy kibontakozzanak. Nagyon sok tehetséges ember itt akad meg. Ez kulturális-generációs örökség, hogy azt gondoljuk, ez nekünk úgysem menne.
Meg kell próbálni és kiderül. Ehhez persze kell felvértezettség, hogy a csalódásokat, visszautasításokat, negatív kritikákat tudd a helyükön kezelni. Hiszek abban, ha dolgozol, akkor bármit el tudsz érni. Nyilván érzelmi támogatás kell hozzá és tök jó, ha olyan emberekkel vagy körülvéve, akikben megbízhatsz.
Konrád: A bandák 90 százaléka, akikkel én találkoztam vagy amiben részt vettem, az emberi tényezők miatt ment szét. Valaki nem járt le próbákra, ha annyira nem volt fontos… A White Joyban mindenkinek, ha nem is a zenélés a mindene, de közelít ahhoz a szinthez, és ez nagyon sok minden eléréséhez elég lehet. Priorizáljuk a zenekart. Ha egy banda tud ilyen szinten elköteleződni, akkor szinte biztos, hogy haladni fog…
Gájer Konrád
Kitti: Él egy kép a fejemben, hogy milyen típusú embereket érdekel a zenénk, aztán meglátjuk, hogy ők hogy döntenek, akarnak minket vagy sem. Az Apey & the Pea megnyerte a Nagyszínpadot, szerintem majdnem bármi lehetséges.
Női frontemberetek van. Figyeltek arra, hogy ami ezzel jár, ezt a „terhet” levegyétek Kittiről?
Konrád: Az eddigi tapasztalataim azok, hogy Kittit nem nagyon kell félteni.
Panyik Barbara
Barbi: Kitti van ebben benne a legjobban. A legtöbb zenét, a szövegeket ő írja, hozza, indítja. Tőle jönnek a gondolatok. Ő a frontember, ő áll elől, énekel, általa megfogalmazott gondolatokat ír és zenésít meg, így ez nem olyan, amin osztozkodhatunk. Maximum a zenekari menedzsmentben, abban persze tudunk segíteni.
Kitti: Ezt nem lehet megúszni, ezt, ha csinálod, akkor csinálod rendesen.
Barbi: Beszélgetünk sokat mindenről, feldolgozzuk az élményeket.
Konrád: Ha elkezdünk egy számon dolgozni, akkor én megmutatom a dobok mögül, hogy figyeljetek, ezt hallgassátok, ez hogy tetszik, és így tovább, végigmegyünk az összes hangszeren.
Gájer Konrád
Barbi: De az a karizmatikusság, amit hoz a frontember egy zenekarban, az ezzel járó terheket bárkiről levenni nem nagyon lehet szerintem.
Kitti: De nem is kell. Az a három koncertünk, amit eddig lenyomtunk, életem legnagyobb élményei között van. Nagyon más tudatállapot. Nem tudom mihez hasonlítani, nagyon el is fáradok utána, alig tudok megszólalni koncert után. A színpadon mindenemet odaadom, aztán kezdjetek vele, amit akartok.
Gondoltad valaha, hogy lesz egy zenekarod lesz és énekes leszel benne?
Kitti: Simán gondoltam, igen. De sokáig elnyomtam, elhittem, hogy nem vagyok rá alkalmas. Mentek a kifogások, hogy „ki vagyok én ehhez”, ”úgysem fog menni”, „mennyivel jobbak mások”. Aztán egyszer csak jött a nagyon unom saját magam picsogását, nézzük meg, hogy megyünk-e valamire, és azóta nézem, hogy megyek-e valamire.
Mint szövegíró volt olyan mondatod, ami úgy jött ki belőled, hogy magad is megdöbbentél rajta, hogy ezt magadban hordoztad?
Kitti: Igen, persze, sok ilyen volt, például a névadással kapcsolatban emlegetett sor az IF-ben. Talán a másik, az Atoms for love-ban, ami egy nagyon szép és beteg sor egyszerre:
“angels won’t cry tonight sick lovers unite”.
Legközelebb szeptember 21-én találkozhat a közönség a White Joy zenekarral az S8 Underground Clubban, az esemény a Facebookon >>
https://www.facebook.com/events/300804560725118/
White Joy a Facebookon: www.facebook.com/whitejoyband
White Joy az Instagramon: www.instagram.com/whitejoyinsta
White Joy a Bandcampen: https://whitejoy.bandcamp.com/releases