Szeptemberben is magyarok és klasszikusok a háztetőn

Közeledik az ősz, s ezzel együtt a nyári, szabadtéri mozizások szezonjának vége is, de a hátralévő melegebb estéken még továbbra is várja nézőit a Budapest Rooftop Cinema a Corvin Plaza tetőteraszán.

A szervezők a nagy közönségkedvenceket állítják a középpontba: régi és újabb klasszikusokat is láthatnak az érdeklődők a héten. Szerdán Woody Allen legelső filmjét, az Annie Hallt vetítik a tetőmoziban, mely egy csapásra világhírűvé tette a rendezőt, míg pénteken két legendás alkotó, Oliver Stone és Quentin Tarantino közös produkciójával, a Született gyilkosokkal várják a filmrajongókat.

De az elmúlt évtized egyik legnagyobb európai sikerét, az Életrevalókat is ismételten műsorra tűzik, hiszen a French Rooftop Cinema keretein belül már több alkalommal is óriási sikert aratott a francia vígjáték az idei nyáron, ám ezúttal a magyar anyanyelvűekre is gondolnak: az eredeti hang mellett most magyar felirattal vetítik a filmet.

Taxidermia

Folytatódik a Magyarok a háztetőn sorozat is, a héten két hazai alkotást is láthatnak mindazok, akik érdeklődnek a hazai filmművészet iránt. Kedden a megrázó és felejthetetlen Taxidermia előtt a közönség találkozhat magával a rendezővel, Pálfi Györggyel is, míg csütörtökön a magyar animáció talán legikonikusabb darabját, a Macskafogót nézhetik meg digitálisan felújított verzióban, 4K-ban.

Macskafogó

De még ennél is izgalmasabb hírekkel is szolgál a Budapest Rooftop Cinema csapata! A szervezők másik projektjének, a Budapest Cineventnek keretein belül különleges együttműködésbe kezdtek a Telekom Electronic Beats Festival stábjával. Az elektronikus zenét középpontba állító fesztivál ingyenes vetítésekkel is készül idén a Várkert Bazár Öntőház udvarán, mely során két, Magyarországon eddig be nem mutatott film lesz látható.

A Rat Film című dokumentumfilmben a Baltimore-ban élő emberek és patkányok kapcsolatán keresztül vizsgálják az alkotók a notórius amerikai nagyvárost, míg a Ryuichi Sakamoto: Coda az ambient zenék és a kísérleti elektronika egyik úttörőjének, egyben Oscar-díjas zeneszerzőnek pályafutását tárja fel.

További részletek a vetítésekről a Budapest Rooftop Cinema Facebook-oldalán és honlapján. A vetítésekre már kaphatóak a jegyek a OneTicket oldalán.

Forrás: Budapest Rooftop Cinema