Jótékonysági koncert – Medikus Zenekar a Magyar Gyermekmentő Alapítványért

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara tíz évvel ezelőtt alakult, művészeti vezetője és karmestere 2009-től Dubóczky Gergely. Tagjai elsősorban az orvosi egyetem hallgatói, és több hazai felsőoktatási intézmény diákja. A javarészt szimfonikus felállásban működő együttes az egyetemi rendezvények rendszeres résztvevője, de sikerrel szerepeltek már többek között Bayreuthban, Svájcban és a Zeneakadémián is.

Medikus Zenekar, Dubóczky Gergely karmester

A Medikus Zenekar a múlt évben adott először nagysikerű jótékonysági koncertet a Zeneakadémián, akkor az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika javára ajánlották fel a jegybevételt, amely összegből az intézmény betegőrző monitorokat vásárolt az Intenzív Terápiás Osztályra.

Az idei felajánlásukkal újabb nemes ügy mellé álltak, a jótékonysági koncert teljes jegybevételét a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára ajánlották föl, mely összegből a veszélybe került gyermekek életmentéséhez fontos kézi, mobil labor készüléket vásárolnak.

Dubóczky Gergely karmester felkérésére készséggel csatlakozott a Medikus Zenekar jótékonysági koncertjéhez a nemes cél megvalósítása érdekében Pasztircsák Polina, nemzetközileg jegyzett szoprán, és Fassang László, a számos díjjal kitüntetett virtuóz orgonaművész. A koncertre a  Zeneakadémián, a felújított  orgona-avató ünnepség után egy héttel kerül sor, október 29-én.

(Program alább).

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány a korszerű gyermek-mentőellátás hazai elterjesztésén fáradozik, és az Országos Mentőszolgálattal szoros együttműködésben Gyermek Mentőorvosi Kocsikat üzemeltet az ország több pontján. A közhasznú alapítvány 2005-ben indította útjára az ország első Gyermek Mentőorvosi Kocsiját, továbbá korszerű mentési eszközök és műszerek használatát, valamint eljárást vezetett be Magyarországon.

Az alapítványt gyermekintenzíves szakorvosok és szakápolók hívták életre és működtetik mindennapi gyógyító munkájuk mellett.  A gyermekmentők a gyermekintenzív osztályok meghosszabbított karjai. Több mentőorvos a napi mentési tapasztalatok birtokában oktatja a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatóit, mentőtisztjeit, házi gyermekorvosokat, ugyanakkor országszerte ingyenesen elérhető képzéseket tartanak laikusoknak és szakdolgozóknak. Az elmúlt 13 év során több mint 25 000 súlyos állapotú gyermeket részesítettek korszerű mentőellátásban, 24 000 szakembert és laikust oktattak sürgősségi ellátásra, megelőzésre.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány adományokból, pályázatok útján elnyert támogatásokból valósítja meg céljait, így megtisztelő örömmel fogadta a MEDIKUS ZENEKAR felajánlását, amelynek bevételéből egy kézi, mobil laborkészüléket kívánnak beszerezni .

Az eszköz használatával percek alatt lehetőség nyílik már a helyszínen bizonyos eltérések vérből való kimutatására, segíthet döntést hozni mesterséges lélegeztetés szükségességéről, vagy arról, milyen paramétereket kell beállítani a lélegeztetés során, továbbá az ioneltérések is meghatározhatók, melyek akár súlyos ritmuszavarokat is okozhatnak, de vércukorszint meghatározásra, valamint a vérvesztés fokának megítélésére is alkalmas.

Az i-STAT készülék 3 millió forintba kerül, és már több gyermekmentőn elérhető, azonban van, amelyikről még hiányzik, ennek beszerzését kívánja segíteni a Medikus Zenekar a jótékonysági koncerttel.  

MEDIKUS ZENEKAR a MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNYÉRT
Zeneakadémia, Nagyterem, 2018. október 29., 19.30

PROGRAM
Liszt: Les Préludes – szimfonikus költemény
R. Strauss: Négy utolsó ének
II. rész
Saint-Saëns: 3. (c-moll) szimfónia, op. 78 („Orgona”)
Közreműködik:
Pasztircsák Polina – szoprán
Fassang László – orgonaművész
Vezényel:
Dubóczky Gergely 

Jegyek: https://www.jegy.hu/program/medikus-zenekar-vez-duboczky-gergely-pasztricsak-polina-szopran-fassang-laszlo-orgona-95211/463595

valamint a Zeneakadémia jegypénztárában kaphatók 

További információk:

http://medikuszenekar.hu/

http://mgya.org/

http://gergelyduboczky.com/hu/fooldal/

,