Dinoszaurusz névadó versenyt hirdetnek Szegeden

Dinó névadó versenyt hirdet a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A dinoszaurusz-kiállítás apropóján három óriási dinó-modellt helyeztek el a múzeum előtt, akiknek most a Facebookon keresztül keresnek nevet.

Dinoszaurusz neveket keres a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A július óta látható dinó-kiállítás három dinoszaurusza olyan nagyméretű, hogy nem fértek be az épületbe, ezért a múzeum előtt helyezték el őket. Az állatok nagy sikernek örvendenek, rengetegen fotózkodnak, szelfiznek velük.

A múzeum úgy döntött, hogy ideje a népszerű dinóknak nevet keresni, ezért névadó versenyt hirdettek a közösségi médiában: egy triceratops, egy mamenchisaurus és egy brachiosaurus várja most nevét. A névadásba bárki bekapcsolódhat: a Móra Ferenc Múzeum Facebook oldalán keresztül (www.facebook.com/moramuzeum) lehet neveket javasolni, a nyertes névadókat pedig múzeumi belépőjegyekkel jutalmazzák majd.

A névadó versenyben a Móra Ferenc Múzeum a Rádió 88-cal működik együtt, akik kitelepülnek majd a múzeumhoz augusztus 31-én délelőtt. A verseny nyertes neveinek kihirdetését és a jelképes névadó „ünnepséget” élő adásban követhetik majd figyelemmel a hallgatók.

A névadó verseny posztjának linkje:

https://www.facebook.com/moramuzeum/photos/a.136940756360240/1858513474202951/?type=3&theater

Forrás: Móra Ferenc Múzeum