Jubilál az Országos Diákfilmszemle – Idén negyed évszázados, azaz 25 éves lett a rendezvény

Merza Gábort kérdezem, aki az Országos Diákfilmszemle igazgatója, létrehozója és megálmodója, éppen 25 évvel ezelőtt kezdődött minden. 25 év alatt már felnőtt egy generáció, az akkori általános iskolás nevezők, már azóta lehet, hogy a filmes szakmában dolgoznak.

Kukovecz Irén és Merza Gábor riport közben (fotó forrása: Kukovecz Irén)

Honnan jött az ötlet, hogy létrejöjjön egy filmes szemle fiataloknak?

Régen, elég komoly amatőr filmes, függetlenfilmes mozgalom volt, ahol, jobbára felnőttek készítettek filmeket, a fiatalok, akik szintén szerettek volna nyerni a fesztiválokon, nem nagyon jutottak sikerélményhez. Akkor gondoltuk többen, hogy kellene egy olyan szemlét is csinálni, ahol csak fiatalok mutatkozhatnak be.

Kiknek szól az Országos Diákfilmszemle? Milyen korosztályt szólít meg a szemle?

A nevében is benne van, diákoknak általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek, egyetemisták részére.

Határon túli fiatalok is neveznek?

Erdélyből rendszeresen, a környező országokból is, idén már Németországból is kaptunk nevezést, tehát a határon túliak is jönnek! 🙂

Milyen díjakat kapnak a nyertesek?

Igyekszünk, minden arra érdemes alkotást díjazni és elismerni, dicsérő oklevéllel, és tárgyjutalmakat, folyóirat előfizetéseket, és pénz díjakat is kiosztunk, ebben az évben 700.000 Ft értékben.

Beszéljünk a szemle szakmai részéről. Mit ad a gyerekeknek, fiatal felnőtteknek ez az egy hetes rendezvény?

Bemutathatják alkotásaikat a nagyközönség és a szakmai zsűri előtt. Mindennap, a vetítés után, konzultációt tart a zsűri, az alkotókkal és az érdeklődő közönséggel, az aznap látott filmekről. Itt minden szakmai és esztétikai, dramaturgiai kérdésre, ami felmerülhet, választ kapnak, szakszerű válaszokat adnak a zsűriben dolgozó szakemberek.

A zsűri tagjai egytől egyig neves elismert szakmailag is képzett emberek. Említsük meg a zsűri tagjait. Kik ők?

Idén is a szakmai zsűri elnöke: Matkócsik András operatőr, rendező. A zsűri tagjai Nyakó Júlia színművész, Szita Miklós Balázs Béla-díjas producer, Végh-Vozó Zoltán filmrendező, valamint Bakó Krisztián tanár. (Ez azért érdekes, mert a nevezett filmeket minden zsűritag más szemszögből nézi ami az ő szakterülete, színészi játék, operatőri munka, fények, rendezői munka, forgatókönyv, kivitelezés. A szerk.)

Idén ez már a jubileumi, azaz a 25. országos Diákfilmszemle, miben változott az évek folyamán a szemle, a nevezők, a közönség?

25 év alatt mindig a szemle jellegéből adódóan fiatalok, pályakezdők jelentkeztek az alkotásaikkal. Változott a technika nagymértékben. Régen VHS kazettán és celluloid szalagon érkeztek a filmek a versenyre, külön vetítőgépeket kellett beszerezni, a vetítéshez. A mostani fiatalok már hozzájutnak a legújabb, és a legkorszerűbb technikához, ez látszódik a filmek kivitelezésében is.

Ötletszinten, milyen témákat dolgoznak fel a nevezők?

Örök témákat dolgoznak fel, szerelem, krimi, társadalmi helyzetek, iskolai szituációk, a természet, minden évben készül több animációs film is. (Én úgy érzem, hogy azért is fontos ez a rendezvény, mert a gyerekeknek, fiataloknak lehetőséget ad, bemutatkozásra, együtt elkészítik a filmjüket, csoportmunkában, mindenkinek megvan a saját feladatköre a filmben és együtt  létrehoznak egy alkotást, ez nagy élmény! A szerk.)

Kérhetek egy kis statisztikát? Hány film érkezett? Hány nevezőtől? És hány perc a vetített filmek ideje?

Öt napon keresztül lesznek a szemlére nevezett filmek levetítve. 110 nevezett film érkezett. A filmeket kollektíven készítik a nevezők, tehát több száz fiatalt jelent, akik ezeket a filmeket készítették. A vetített idő: 1100 perc.

Az Aranytíz Kultúrházban lesz a szemle, idén is?

Igen most már hagyományosan, több mint 10 éve az Aranytíz Kultúrház ad otthont az Országos Diákfilmszemlének. A színvonalas Belvárosi kulturális intézmény földszinti Lovagtermében, minden igényt kielégítő technikai feltételek mellett folynak vetítések és a Szemléhez kapcsolódó programok, konzultációk, megbeszélések, kiállítások és egy filmes workshop, ahol a fiatalok a Szemle ideje alatt riportokat, filmes híradót készítenek az eseményről. A díj felajánlóinknak köszönhetően filmszakmai folyóiratok, magazinok (FILMVILÁG, Múlt-Kor, Filmes katalógusok stb.) és film témájú könyvek térítésmentesen elvihetőek.

Köszönöm a riportot. Találkozunk 2018. augusztus 22. és 26. között.

Külön köszönet támogatóinknak, NKA, EMMI, Filmalap, Magyar Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság. A rendezvény ingyenesen látogatható.

A Szemle helyszíne:Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest. Arany János u. 10.

www.aranytiz.hu

Az Országos Diákfilmszemle honlapja: https://diakfilmszemle.polifilm.hu

Filmre fel!

A riportot készítette: Kukovecz Irén