Folytatás következik: TÁP25 Fesztivál – színházi fesztivál huszonöt év ünneplésére

Negyed évszázad telt el azóta, hogy Budapest egyik legfüggetlenebb színházi formációja megalakult. A szókimondó stílusáról és formabontó megoldásairól elhíresült TÁP Színházról mindig van vélemény. Egy biztos, nyomot hagyott. Idén ősszel a TÁP25 Fesztivál keretein belül két hónapon keresztül láthatják a társulat régi is új előadásait egyaránt az érdeklődők.

A születésnapi ünneplést már tavasszal elkezdte a társulat az A38 Hajó buliján, a folytatás pedig szeptember 27-én lesz a Három Hollóban. Az eseményen egy tematikus Alatta Felette című előadást, utána pedig nyitóbulit tart a társulat.

A TÁP25 Fesztiválon szeptember 27. és november 27. között több mint egy tucat előadáson vehet részt a közönség különböző helyszíneken. Lesznek rég nem látott darabok, exkluzív előadások és teljesen új színdarabok ősbemutatói is.

Azok, akik még csak most ismerkednek a TÁP Színház nevével, íme egy rövid ízelítő:

„Nem oly’ régen – Nemzeti TÁP Színházzá alakulva – még azt hittük, hogy a jelen kor szellemét a múltban a TÁP Színház alakította, így magunkhoz illő szerénységgel felelősséget éreztünk a jövő kor szelleme iránt is. E felelősséget magunkénak valljuk ma is, de a nemzeti jelzőt idővel elvetettünk, mert közben valahogy minden nemzetivé lett. S mivel igyekszünk mindig egy lépéssel a kurrens divat előtt járni, ezért bízunk benne, hogy a ‘nemzeti’ jelző nélkül is, sőt, még inkább, el tudunk jutni mindazokhoz, akik kíváncsiak arra, hogy ki, mit gondol a világról e bizonyos pántlika nélkül.” /TÁP Színház/

A társulat igyekszik minden olyan helyen repertoárra tenni darabokat, ahol valaha megfordultak, így például szeptember közepén a Jurányiban látható a Korrup Schön, majd a Katona Kamrában a Lö Csibészek, hó végén pedig a Trafóban a Jeditanács Összeül. Októberben szintén a Trafóban látható az Utas és Holdvilág, a MU Színházban a Rendezői változat, és az ölében én. A Három Hollóban pedig az érdeklődők átélhetik a TACS (Táp Akciócsoport) slágereit, a Virtuális Valóságot és az Alvószínházat, illetve a TÁP csapattagok saját Jurányis termükben mutatják meg a fájdalmasan nézhetetlen Minden Rossz Varietét.

Meglepetés is lesz, érdemes követni az eseményeket!

Várható előadások:
szeptember 16. // Korrup Schön // Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
szeptember 27. // Nyitóbuli & Alatta Felette // Három Holló
szeptember 28. // Lö Csibészek // Katona József Színház:
október 4. // Utas és Holdvilág // Trafó
október 10. // Virtuális Valóság // Három Holló
október 11. // Roló // Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
október 19. // Az ölében én // MU Színház:
október 21. // A Jeditanács Összeül // Trafó
október 28. // Rendezői változat // MU Színház

A fesztivállal kapcsolatban bővebb információ a TÁP Színház facebook oldalán, illetve a honlapon található.

Forrás: MU Színház
,