Valakinek még jól fog jönni

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve a Greener Sziget kezdeményezés adománygyűjtő akciót hirdetett, melynek lényege, hogy a Sziget végén már nem használt kempingfelszerelések a valóban rászorulókhoz jussanak el.

„Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Amit nem akarsz elvinni magaddal, az valakinek még jól fog jönni” – írják az akció szervezői. Tóth Tibor, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetője elmondta, a Love Revolution For Human Rights powered by Máltai Szeretetszolgálat program célja a Szigeten szükségtelenné vált, de egyébként hasznos kempingcikkek és egyéb tárgyak jótékony célra történő összegyűjtése és eljuttatása. „Ezzel a hulladéktermelés csökkentése mellett a rászorulókhoz tudunk eljuttatni olyan eszközöket, tárgyakat, amivel hozzájárulhatunk az életminőségük javításához” – tette hozzá Tóth.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy sok holmit hagynak hátra a vendégeink, aminek nagy része a szemétbe kerül, egy másik részét pedig összegyűjtik a fesztiválozók, vagy a fesztiválon dolgozó emberek. Ezen felül, nagyon sokan jönnek a városból is ezzel a céllal.
„Mivel sok probléma merült fel ezzel kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy a feleslegessé vált dolgokat egy szervezett rendszer keretén belül gyűjtjük be, a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve” – mondta Tóth Tibor, aki elmondta, hogy aki felajánlja a sátrát, az egy, a gyűjtőpontokon elérhető matrica felragasztásával jelezheti, hogy nincs szüksége rá és a programban dolgozó önkéntesek begyűjthetik, vagy pedig leadhatja a Szigeten telepített gyűjtőpontokon.

https://szigetfestival.com/hu/

Forrás: Sziget Fesztivál