Nemcsak zene…

Szerző: Vass Edit
Fotó: Kaunitz Miklós/ArtNews.hu

Jóllehet a Sziget a zenei húzónevek miatt vonzza leginkább a látogatókat a világ minden tájáról, a világszínvonalú koncertek mellett a fesztivál olyan programokat is kínál, amelyek nemcsak a zenéről szólnak. Kezdjük azzal például, hogy Art Zone-ban és a rendezvény egész területén éjjel-nappal kortárs képzőművészek munkái között bóklászhatunk. Ezek a projektek nemcsak látványosak, ötletesek, hanem a környezettudatosság jegyében születtek. Ráadásul bárki-bármikor megérintheti, kipróbálhatja őket, mint például Győrik Ágnes, Simon Zoltán és Lövei Attila Rythem Box című alkotását, ahol pergődobok, lábdob, cintányér és egy csőharanghoz hasonló eszköz várta, hogy megszólaltassák.

A Sziget minden napjának minden órájára jut egy-egy cirkuszi vagy táncszínházi előadás, és ha valamelyiket ütné is időben egy-egy koncert, akkor sem kell lemondani róla, mert van, amit még aznap vagy egy másik napon megismételnek. Magyar illetve nemzetközi előadók és társulatok produkciói közül egyaránt válogathat a közönség, dúskálhatunk az ígéretesebbnél ígéretesebb programokban. Mi a Frenák Pál Társulat Birdie című előadását láttuk, amelyre a nagy érdeklődés miatt alig lehetett bejutni. A különleges fémlabirintus már eleve egy látványos színpadképet adott, amely a fénytechnikának köszönhetően még lenyűgözőbbé vált. A produkció a bezártság-szabadság, az elkülönülés-együttműködés kérdéskörét járta körül a táncművészek lebilincselő és magával ragadó játékának köszönhetően, amit a közönség nemcsak utólag, hanem az előadás közben is többször lelkes tapssal fogadott.

A Cirqe de Sziget a nagy cirkuszi sátorral és a csíkosra festett lakókocsikkal már eleve a vándorcirkuszok hangulatát idézi fel, ahol óránként más és más produkciókkal nyűgözik le a közönséget. Artisták, például a La Sbrindola, vagy tűzzsonglőrök, mint a magyar Tűzmadarak kápráztatják el a helyszínre látogatókat, ám komikusok és bohócok ugyancsak gondoskodnak a jó hangulatról.  A Sziget „főutcáin” élőszobrok ejtik zavarba az arra sétálókat, amelyek a legváratlanabb pillanatokban mozdulnak meg, illetve a reakcióik is kiszámíthatatlanok, ha netán valaki egy szelfit készítene velük.

A Vándor Vurstliban egy mini vidámparkot rendeztek be, ahol megtalálhatjuk a hagyományos díszítésű óriáskereket, célbalövős játékokat, jósdát, ám bűvészek, bábjátékosok is helyet kaptak itt. Többek között a Cia La Tal társulat The Incredible Box című előadása az abszurditást a végletekig fokozva bizarr történeteivel készteti önfeledt nevetésre a nézőket, és biztosítja a jó hangulatot az ide látogatóknak.

https://szigetfestival.com/hu/