Valóra váltotta a hozzá fűzött reményeket a Nemzeti Ifjúsági Kórus

Mind az öt helyszínen vastapssal fogadta a közönség a Nemzeti Ifjúsági Kórus fellépéseit. A 62 fiatal alkotta együttes egyhetes intenzív felkészülés után indult az öt állomásból álló turnéra, hogy bemutatkozzon a keszthelyi, a bécsi, a galántai, a budapesti és a kecskeméti közönség előtt is. A Kodály-emlékév alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával először szervezhette meg a kéthetes programot, azonban minden résztvevő és a koncertek elragadtatással nyilatkozó közönsége is bízik a folytatásban.

Nemzeti Ifjúsági Kórus © Gunity Gábor

A programot tavaly decemberben, Kodály Zoltán születésnapján hirdette meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete.  A kórus tagjait a beküldött felvételek, illetve egy budapesti és egy kecskeméti meghallgatás alapján választotta ki a két szakmai vezető: Erdei Péter Érdemes Művész, Liszt-és Bartók-Pásztory-díjas karnagy és Nemes László Norbert Bartók-Pásztory-díjas karnagy. Magyarország minden szegletéből, valamint a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek fiatalok az együttesbe.  A zenei tanulmányokat folytatók vagy már zenei végzettséggel rendelkezők mellett építész- és vegyészhallgató, IT-menedzser, ipari termék- és formatervező, gazdálkodó is bekerült a kórusba. A felkészülés összekovácsolta a csapatot, amit tovább erősített a koncertturné rendkívüli sikere.

A felkészülés egész időszakát a közös akarat és a minőségre törekvés határozta meg, s ezt tükrözte a koncerteken nyújtott teljesítmény is. Az az energia, átélés és szeretet, amellyel a kórus megszólaltatta a műsort, azt támasztja alá, hogy a programot folytatni kell. A kórusmunka megsokszorozza a felelősségtudatot és az önfegyelmet is. Nagyszerű volt e fiatalokkal muzsikálni, mert mindezt élesben is tapasztaltuk – hangsúlyozta Erdei Péter karnagy.

A repertoárban Mendelsshon dalain, Kodály Zoltán Este és Molnár Anna című művein kívül kortárs szerzők alkotásai is szerepeltek. Orbán György (Da Pacem) és Varga Judit (The Night) a kórus felkérésére komponáltak egy-egy új művet, mellettük Bella Máté és Vajda János korábbi alkotásai, valamint az amerikai Z.Randall Stroope kórusműve is felcsendült.  Nagy öröm volt a kórus számára, hogy a szerzők közül Varga Juditot, Bella Mátét és Vajda Jánost is köszönthették a koncerteken, a budapesti hangversenyt pedig megtisztelte a jelenlétével a program fővédnökségét vállaló Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is.

Egy csodálatos időszak ért véget, de nagyon remélem, hogy lesz folytatás, és nem egy egyszeri alkalom, hogy a Nemzeti Ifjúsági Kórus együtt énekelt. Izgalmas, fárasztó napokon vagyunk túl, de minden este újjászülettünk – értékelte a programot Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2018 az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésével, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében valósult meg.

Weboldal: nemzetiifjusagikorus.hu

Facebook: https://www.facebook.com/nemzetiifjusagikorus/

Forrás: Zeneakadémia