Egy bánatosan szép történet: Balatonföldváron lesz a Varsói melódia című darab országos bemutatója – Törőcsik Mari és Sztankay István legendás szerepét ezúttal Tompos Kátya és Adorjáni Bálint alakítja

A balatonföldvári Kultkikötőben lesz a Varsói melódia című darab országos bemutatója. Leonyid Zorin történelmi korszakokon és életszakaszokon átívelő klasszikusát Magyarországon először 1968-ban láthatta a közönség, akkor Törőcsik Mari és Sztankay István játszották a főszerepet. A július 19-én, Kocsis Gergely rendezésében színpadra állított „bánatosan szép történet” főhőseit ezúttal Tompos Kátya és Adorjáni Bálint alakítja.

„Van a politika, és van a szerelem. Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz. De volt, hogy volt. Van, hogy van. Milyen kár” – olvasható az előadás szinopszisában, amely az első, ’68-as bemutatót követően az akkori színházi élet szenzációjává vált, de egyes források szerint ez volt az az előadás, amellyel Törőcsik Mari a magyar színházi élet meghatározó művészévé avanzsált.

A szerelem himnuszaként is emlegetett, bánatosan szép történet cselekménye úgy kezdődik, hogy egy orosz fiú és egy lengyel lány egymásba szeret. Az ötvenes évek Szovjetuniójának rideg törvényei tíz hosszú évre szakítják el őket egymástól. A Moszkvában tanuló lengyel lány, Helga és a szovjet háborús hős, Viktor házassági kérelmét elutasítják. Tíz évvel később, amikor találkoznak, már mindketten házasok. Újabb tíz év elteltével kerülnek össze megint, de akkor már késő…

A Varsói melódia mellett ezen a héten még egy Orlai Produkció érkezik a földvári Kultkikötőbe: az Oroszlán télen című darabot július 21-én láthatja a közönség Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével.

Forrás: Kultkikötő
,