Az Armel Opera Festival 11 évvel ezelőtti alapításakor merész feladatra vállalkozott. Célja egy olyan operaritkaságokat és legfőképp kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény létrehozása volt, amelyben ötvözni tud egy – szintén nemzetközi – tehetségkutató versenyt operaénekesek számára.

Armel Opera Festival 2018 díjazottak @ Kállai-Tóth Anett
Az énekesek tavalyi versengését és kiválasztását követően a fesztivál idén is öt produkcióval várta a kalandvágyó opera- és színházrajongókat július 1. és július 5. között Budapesten a Müpában és Bécsben a MuTh Színházban.
A fesztivál tradíciója szerint nemzetközi zsűri figyelte és értékelte a bemutatott előadásokat, valamint a versenyszerepekben fellépő operaénekesek előadói teljesítményét.
A szakmai zsűri tagjai:
Beth Morrison, a Beth Morrison Projects kreatív producere és a Prototype Festival alapító társigazgatója, New York
Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója, rendező, Budapest
José Correia, az ARTE és az ARTE CONCERT programigazgatója, Párizs
A zsűri elnöke:
Bernard Faivre D’Arcier, a Lyoni Biennálé elnöke, az Avignoni Festival volt elnöke, Párizs
A döntés ismét nehéz feladatot rótt a zsűrire, hiszen szerepeket/alakításokat nehéz összemérni, ahogy a legkülönfélébb kortárs különlegességeket is.
A nyitóelődás július 1-én, Christoph Willibald Gluck: Orfeo & Euridice c. operája a NorrlandsOperan produkciója volt, amely különleges színpadi látványával elkápráztatta a hazai közönséget. A rendező, Åsa Kalmér modern rendezésében Orfeo & Euridice párkapcsolatának mitológiájában a szerelem elvárásait és lehetőségeit rendhagyó módon ábrázolta. Az Észak-svédországi társulat produkciójában JEANNE GÉRARD, francia szoprán az Armel Opera Festival versenyszereplőjeként, Ámort alakította.
A második napon, július 2-án, szintén a Müpában, a Szerb Nemzeti Színház (Újvidék) magyarországi bemutatóját láthatta a közönség, amelyben a színház társulata, énekkara, balett tagozata és zenekara vett részt. A megaprodukció a szerb operakomédiák aranykorát idézte, amelynek címe: Adok-Papok. Az alapmű Stevan Sremac, a páratlan humoráról ismert zentai író műve, amelyet 120 évvel ezelőtt vetett papírra, és a regényéből készült az első, és máig az egyik legnépszerűbb jugoszláv film, majd tévéfilmes és számos színházi adaptáció és most öltött operai formát Cira és Spira története Dejan Despic zeneszerző alkotásaként. A versenyszereplő ANTONEL BOLDAN, román- francia tenort a kocsis szerepében láthattuk.
Július 3-án, a fesztivál harmadik estéjén Bécsben, a MuTh Színházban láthatta a közönség a Kolibri Színház produkcióját, Vajda Gergely: Az óriáscsecsemő című bábopera bemutatóját, Novák János rendezésében. A szövegkönyvet Déry Tibor azonos című színpadi műve nyomán Vajda Gergely és Horváth Péter írta. A darab atmoszférája a Vitéz László-féle vásári bábkomédiák világát idézi. A muzsika — akár az eredeti prózamű bátor és direkt, hol drámai, hol ironikus: sírhattunk és közben nevethettünk. A versenyszereplő AGATHE DE COURCY, francia mezzoszopránt az Anya, a Szűz és Stefánia szerepében mutatkozott be a fesztivál közönségének.
Július 4-én ugyancsak Bécsben, a MuTh Színházban került bemutatásra Eötvös Péter: Lady Sarashina című operája a szerző jelenlétében, Almási-Tóth András rendezésében.
A librettót a szerző alkotótársa, Mezei Mari készítette Ivan Morris angol fordítása alapján. A darabban a színház és a zene sajátos keveréke talált utat, és Eötvös Péter a mai napig ezt a művét érzi legközelebb saját zenei karakteréhez. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem produkciójában a versenyszereplő FÜLEP MÁTÉ, magyar baritone volt, közreműködött a Pannon Filharmonikusok, Vajda Gergely vezényletével.
Az opera magyarországi ősbemutatója a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Zeneakadémiával közös programként valósult meg 2014-ben.
Az Armel Opera Festival utolsó előadása július 5-én a Müpában a további ínyencségre vágyó operarajongók számára kínált különleges élményt. A Calamity/Billy című, két zeneszerző művét magába foglaló előadás francia-belga koprodukcióban készült. Calamity Jane és Billy, a kölyök két mélységesen emberi bandita, két törvényen kívüli, vadnyugati hős. Ez az egyedülálló francia zenés-színházi koprodukció kettejük legendáját felidézve repítette el a nézőket abba a régvolt Amerikába, amelynek hősei elbuktak ugyan, mégis téren és időn túl tovább élnek. A budapesti bemutatón jelen volt a Billy szerzője, Gavin Bryars, aki különleges hangszerelésre írta a művet, az ütős hangszerek szerelmesei számára kiváltképp izgalmas zenei élményt nyújtott az előadás. A versenyszereplő Jane-t SARAH DEFRISE, belga szoprán alakította.
ARMEL OPERA FESTIVAL 2018
DÍJAZOTTAK
LEGJOBB PRODUKCIÓ
Ben Johnston-Gavin Bryars-Michael Ondaatje:CALAMITY/ BILLY, a Théâtre de la Croix-Rousse (Lyon, Franciaország), Théâtre de la Renaissance (Oullins, Franciaország) és a Muziektheater Transparant (Antwerpen, Belgium) produkciója.
Rendező: Jean Lacornerie
Zenei vezető: Gérard Lecointe
Közreműködött: Les Percussions Claviers de Lyon
A díjat Káel Csaba zsűritag, a Müpa vezérigazgatója, rendező adta át.
LEGJOBB ELŐADÓ
A díjazott SARAH DEFRISE szoprán (Belgium), a Ben Johnston-Gavin Bryars-Michael Ondaatje: CALAMITY/BILLY című két egyfelvonásos opera első részében nyújtott magas színvonalú művészi teljesítményéért.
A díjat Bernard Faivre D’Arcie, a zsűri elnöke adta át.
A Legjobb Előadó díja 6000 Euro.
A díjat a zsűri elnöke, Bernard Faivre D’Arcier, a Lyoni Biennálé elnöke adta át.
ARTE KÖZÖNSÉGDÍJ:
Dejan Despic: Adok-papok
A Szerb Nemzeti Színház (Újvidék) produkciója
Rendező: Ivana Dragutinović Maričić
Karmester: Željka Milanović
Közreműködött: a Szerb Nemzeti Színház Zenekara és Kórusa
A díjat Havas Ágnes, az Armel Opera Festival igazgatója adta át.
A nézők az ARTE Concerten szavazhattak a nekik legjobban tetsző előadásra, 2018. Július 1-6. között. A szavazás eredményét közjegyző hitelesítette.
KÜLÖNDÍJ
Eötvös Péter: Lady Sarashina című operájának zenei megfogalmazásáért és a magas színvonalú zenekari előadásért.
Az opera a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem produkciója.
Rendező: Almási-Tóth András
Karmester: Vajda Gergely
Közreműködött: Pannon Filharmonikusok
A díjat Beth Morisson zsűritag, a PROTOTYP Festival társigazgatója adta át.
Köszönjük a 2018-as Armel Opera Festival társulatainak az izgalmas és különleges előadásokat, köszönjük a közönség érdeklődését és szeretetét, köszönjük a zsűri munkáját, és szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!