Főzzünk együtt, mint a mesében! – Kőleves és mongol konyha a barackillatú Szatymazon

Szeged után 10 kilométerrel megváltozik a táj. A Szatymazra vezető utakat illatos gyümölcsösök szegélyezik. A szőlősök és mosolygó őszibarack-ligetek régi villáiban egykor Dankó Pista, Móra, Gárdonyi, Mikszáth, Tömörkény alkotott és pihent. A Szatymaziak a régiből megtartották a jót, ahhoz hozzátették az újat. A július eleji őszibarack-fesztivál, a falunapi műfajokon túl különleges összművészeti élményt nyújt. Kiállítások, utcaszínház, ethno- és folkkoncertek, nemzetközi dzsudó-kupa várja a nagyérdeműt.

© Movie-Art Agency/Kultúrkubikos/Kémeri Attila

Az idén harmadszorra kel életre a szatymazi faluház mögötti óriás nyárfa környéke a falunapon, az őszibarack-fesztiválon. A különleges helyszínen a falunap lakalmából az idén a mongol és a magyar kultúrát állítjuk párhuzamba. A DzsinnKalaDzsi zenekar egész napos zenei workshoppal, mongol látványkonyhával és kóstolóval valamint mongol-magyar ethno-zenével és koncerttel színesíti a falunap programkavalkádját. A Kravaiar zenekar ethno-zenével, a Másnapos Műhely Cseh Tamás dalokkal, Csák Laci bandája pedig magyar népzenével érkezik „A nyár alá”.

Közös főzésre invitáljuk Szytamaz lakóit és vendégeit: kőleves-főzés mesebeli közösségi akció lesz: Rózsa Teodóra bábszínész vezényletével abból főzünk egy üstnyi ételt, amit a közönség, a falu népe összehord felhívásunkra! Jöjjön el Ön is, hozzon magával olyan alapanyagot, amint egy „mindentbele-levesbe” beletenne! Természetesen számítunk a lelkes krumplipucolókra, lencseválogatókra és fakanálfigyelőkre, valamint a kéretlen tanácsadókat is megtűrjük az üst környékén.

© Movie-Art Agency/Kultúrkubikos/Kémeri Attila

A kőleveses üstöny szomszédságában egy élőzenés mongol látványkonyha üzemel majd. Qingele, a DzsinnKalaDzsi zenekar Belső-Mongóliában született énekese megmutatja, hogyan lehet egyszerre rizst főzni, zöldséget szeletelni és torokénekelni. A zenészek kötetlen hangszer- és zenészsimogatóra is várják közönségüket: ki lehet próbálni tradicionális ütőhangszereket, az elszántabbak a torkéneklésbe is belekóstolhatnak. Délután akusztikus koncertek várják A nyár alatt hűsölőket, az esti jammsessionbe pedig bárki beszállhat a tábortűz mellett.

Lesz egy csere-bere asztalunk is: fölösleges könyveinket, ruháinkat, saját készítésű kézműves tárgyainkat tehetjük oda, s választhatunk magunknak mások cseretárgyaiból. (Figyelem, nem használtruha-osztást szervezünk, csak néhány tárgyat várunk, kezelhetetlen mennyiséget nem fogadunk!)

© Movie-Art Agency/Kultúrkubikos/Kémeri Attila

A nyár alatti programok a természetközeli élményekre koncentrálnak, s amellett, hogy elmossák az előadó és közönsége közti határokat, környezetünk megóvására is buzdítanak: kérjük, ha teheti, az ételkóstolókhoz hozzon magával nem eldobható tálat, evőeszközt! Figyelem, reggeltől késő estig gyermekbarát környezet és hangulat!

Bizonyos értelemben egy kapcsolati piacot, közösségépítő „vásárt” hozunk létre. Ahogy egykor a magányosan furulyázgató pásztorok is megtalálták a pusztában szerepüket, amikor a csereberék utáni mulatságokban táncra perdültek, úgy szeretnénk mi is emberközelivé varázsolni az őszibarack-fesztivált.

© Movie-Art Agency/Kultúrkubikos/Kémeri Attila

Programok „A nyár alatt”
július 7., szombat

9.00–13.00 Közösségi főzés > Kőleves – abból főzünk, amit hozol
10.00–16.00 Hangszer- és zenészsimogató
13.30–14.30 Kőleveskóstoló
14.30 Könyvbemutató > Válogatás Szatymaz helytörténeti írásaiból
15.30–16.00 Mongol ételkóstoló
16.00 Csák Laci bandája muzsikál
17.00 Másnapos Műhely > Cseh Tamás dalok
18.00 A KaBoHa zenekar koncertje
19.00 DzsinnKalaDzsi-koncert
21.30 Jam session

Kiállítások A nyár alatt

DOBÓCZKY ZSOLT FOTÓI > SZATYMAZIÁDÁK
KÜLDEMÉNYMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS > UP IN THE SKY

A szatymazi Őszibarac-fesztivál és falunap teljes programsora
július 6., péntek

16.00–20.00 Pálinkakóstolás (FALUHÁZ) > kóstolójegy: 1 500 Ft
17.00 Megnyitó
17.10 Falunaptól falunapig > újszülöttek köszöntése
18.00 III. Őszibarack-kupa Nemzetközi Judofesztivál > díszvendég: Csák József
20.30 Az I. Szatymazi pálinka- és párlatverseny eredményhirdetése
21.00 Retro buli > Dj Nautilus

július 7., szombat

9.00 A birkapörköltfőző verseny kezdete (AZ ADY ENDRE UTCAI GYÖP)
9.00–13.00 Közösségi főzés > Kőleves – abból főzünk, amit hozol (A NYÁR ALATT)
9.30 A csepűrágók zenés felvonulása
10.00 Pódium Színház > Interaktív rajzfilmsláger-koncert
10.00 Palacsintaparti
10.00–20.00 Pálinkakóstolás (FALUHÁZ) kóstolójegy > 1 500 Ft
10.00–16.00 Hangszer- és zenészsimogató (A NYÁR ALATT)
10.00 Fogatos felvonulás a település utcáin
11.00 Fogatverseny (A VÍZTORONY KÖRÜL)
13.30–14.30 Kőleveskóstoló (A NYÁR ALATT)
14.00 A birkapörköltfőző verseny eredményhirdetése
14.30 Könyvbemutató > Válogatás Szatymaz helytörténeti írásaiból (A NYÁR ALATT)
15.00 Szatymazi Ritmikus Gimnasztika Csoport
15.30 Freya Hastánc Egyesület
15.30–16.00 Mongol ételkóstoló (A NYÁR ALATT)
16.00 Csák Laci bandája muzsikál (A NYÁR ALATT)
16.00 Vidám kvíz + a Barack-íz verseny eredményhirdetése
17.00 Pódium Színház > Musicalek, filmzenék, operettek
17.00 Másnapos Műhely: Cseh Tamás dalok (A NYÁR ALATT)
18.00 Mentős Laci és Kitti mulatós műsora
18.00 A KaBoHa zenekar koncertje (A NYÁR ALATT)
19.00 Csodás Hagyatékunk Akadémia > GenyaSzenya gasztro-show Gedzoval (Rádio 88)
19.00 DzsinnKalaDzsi-koncert (A NYÁR ALATT)
20.00 BiKiNi-koncert
21.30 Jam session (A NYÁR ALATT)
22.00 Utcabál a Casino együttessel

Kiállítások – július 6-7.
DOBÓCZKY ZSOLT FOTÓI > SZATYMAZIÁDÁK (A NYÁR ALATT)
KÜLDEMÉNYMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS > UP IN THE SKY (A NYÁR ALATT)
Zöldség-gyümölcs és virágkötészeti kiállítás (FALUHÁZ)

programfolyamok – július 7-én
ÁLLATI CSODÁS SAROK > MASSZÁZS
CSONTKOVÁCS
EGÉSZSÉGTANÁCSADÁS
VIDÁM KVÍZ

nevezés A Barack-íz versenyre > 10 és 15 óra között

Civilkavalkád
állatvédelem
környezet
védelem

őszibarackvásár könyvvásár
lekvárkóstoló ugrálóvár
gyümölcslékóstoló
lekvárfőzés

A fesztivál és falunap helyszíne a faluház és környéke (Szatymaz, Dózsa Gy. u. 42..

dzsinnkaladzsi.com

bikininet.hu

szatymaz.hu

facebook – A nyár alatt

facebook – Őszibarack-fesztivál és falunap

Forrás: Kultúrkubikos
,