Nem vagyok Miriam – A holokausztot túl lehetett élni, de feledni sohasem

Szerző: Marity Mira

Az elmúlt évszázad legantihumánusabb, emberiség elleni bűncselekménye a holokauszt, vagy a soá, ahogyan héberre fordítják a náci koncentrációs táborok népirtását. Theodor W. Adorno német filozófus egyszer azt mondta, hogy a holokauszt után verset írni barbárság – vagyis minden irodalmi jellegű megfogalmazás, regény, novella vagy írás kudarcot vall azzal kapcsolatban, hogy megjelenítse Auschwitz borzalmát. Majgull Axelsson svéd írónő úgy gondolta, hogy nem csak lehet, de írni is kell róla, hogy soha ne ismétlődhessen meg hasonló iszonyat a világon. Nem vagyok Miriam című könyve emléket állít annak a több millió áldozatnak, akik elpusztultak a lágerekben.

„Szabad vagyok. És ezt hogyan éljem túl?”

Ez a mottója vagy felütése a könyvnek, és a történet sok túlélő által megfogalmazott dilemmát állít a fókuszba. Vagyis azt, hogy a 20. század legpusztítóbb eseményét, a holokausztot miként lehet túlélni. A könyv főszereplőjét, Miriamot ugyanezek a gondolatok foglalkoztatják, úgy, hogy közben cselekedeteit és gondolatait dupla identitásválság szövi át. A lány zsidó és cigány egyszerre – akárcsak Jerzy Kosinski: A festett madár című regény főhőse -, tehát kétszeresen kitaszított az 1940-es évek Európájában.

Ám a sárga csillagot öntudatosan felvállalókkal szemben Miriam valamiféle tudathasadásos állapotban élni a napjait. Titkolja, hogy milyen nemzetiségű, szívesebben beszél németül vagy svédül a héber helyett, és sokszor szeretne láthatatlan lenni, vagy olyan óvatosan élni, hogy mások tudomást se vegyenek róla. A lágerek egyik legdrámaibb tanulsága ez, hogy a túlélés csak úgy volt biztosított, ha az embert észre sem veszik. A regény egyik nyomasztó és szimbolikus jelenete az, amikor Miriam a barakk előtt elfutó vonat kattogására fogalmazza meg önmagában a katatón ritmust, hogy miként kell mondatról mondatra, gondolatról gondolatra, emlékről emlékre túlvészelni minden percet, úgy, ahogy a szerelvény kerekei futnak a síneken.

A könyvben ritkán jelenik meg naturalisztikus ábrázolásban az iszony, az írónő nem sokkolni akar. A borzalmas szcénák nem öncélúan felhalmozva, hanem kellő aránnyal vannak elhelyezve a műben, és feladatuk csupán a hiteles nyomatékosítás. Mint minden holokausztot ábrázoló művésznek, Axelssonnak is olyan óvatos narratívát kellett követnie, amely „fogyaszthatóvá” teszi azt az embertelen mészárlást, amire valójában nincsenek szavak. Amikor a szögesdróton fennakadt holttestről ír, vagy a számok tetoválásáról a rabok bőrébe, akkor sem sokkolni akar, hanem illusztrálni, és alátámasztani a cselekmény súlyát és mélységét.

„Majdnem úgy néztek ki, mint az emberek.”

Kertész Imre mondta egyszer az egyik előadásában, hogy amikor meg akart halni, mindig írt egy regényt. Aki valóban megjárta Auschwitz–Birkenaut, Buchenwaldot vagy Dachaut, annak számára traumafeldolgozásként is funkcionálhat a koncentrációs táborban átélt borzalmak autentikus átörökítése. A Miriamról szóló regény ugyan nem tanúságtevő, hanem fikcionális, de átütő erejű interpretálása a lágerek legmélyebb emberi drámájának. Az írónő olyan tömör, és mégis képszerű mondatokat fogalmaz meg, amelyek önmagukban is felérnek egy fejezettel. Amikor Miriam már a szabadság perspektívájából emlékezik vissza a történtekre, és „még éhezésről álmodik”, amögött felsejlik a fájdalmas éhhalál. Amikor pedig próbálja felvenni az élet fonalát, és újra szép ruhát ölt magára, akkor a ruhája „persze, hogy hosszú újjú” – és az olvasó szinte a bőrén érzi a koncentrációs tábor foglyainak kék színű szám tetoválását.

„Mit csinál az ember, amikor szabad? Mi az, hogy szabadnak lenni?”

A regény a túlélésről szól, mert arról kell szólnia minden soá-ról szóló történetnek. Ám Miriam elbeszélésében ott lapul az ólomsúlyú konzekvencia, hogy valójában szinte lehetetlen újra elkezdeni normálisan működni és élni, feledni és a jövőre gondolni, és nem csak megélni, hanem átélni is a szabadságot, amit a halál(tábor)ból visszatérő ember kap.

Majgull Axelsson svéd írónő korábbi könyveiben is nagyfokú szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot. Írt már a gyermekprostitúcióról és az utcán rekedt fiatalkorúak problémáiról, az anyák és lányaik közötti kapcsolatról, vagy a sokak által preferált skandináv jóléti állam kudarcairól. A jelentős svéd irodalmi díjakkal rendelkező írónő holokausztról szóló regénye, a Nem vagyok Miriam, egy egyéni perspektívából megfogalmazott szuggesztív korlelet, amely az érzékenyebb olvasók számára is befogadható, átélhető és megérthető olvasmány a vészkorszak iszonyatos történéseiről.

Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam – Athenaeum Kiadó
Megjelenés ideje: 2018
ISBN: 9789632937182
424 oldal
Méret: 125 x 50 x 200
Ára: 3999 Ft