Bach vagy Bartók? Nem kell választania!

Az 5 éve megújult Filharmónia Magyarország idén nyáron is közel hozza a klasszikusokat a közönséghez. Mind a régizenét kedvelők, mind a Bartók-életművel rokonszenvező nézők találhatnak kedvükre valót a nyári fesztiválok kínálatában. 

Megújulásának 5. évfordulója alkalmából különleges nyári programsorozattal kedveskedik koncertlátogatóinak a Filharmónia Magyarország. A jegyvásárlóknak idén nyáron sem kell választaniuk a klasszikus zenei csemegék vagy az újdonságok között.

A már hagyományosnak számító Régi Zenei Napok Vácott; a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyen várja a klasszikus zene szerelmeseit. 

Régizene újratöltve – Ismét Vácott kerül megrendezésre a Régi Zenei Napok

A régizene a 2018. június 30. és július 7. között zajló Váci koncertsorozat központi fogalma. Pontos meghatározása nem könnyű, hiszen egyrészt a középkortól a barokkig terjedő időszakot öleli fel, de azt is jelenti, hogy a művek korhű hangszereken, korabeli hangolási rendszerrel, az adott időszakra jellemző technikával játszva szólalnak meg: úgy, ahogyan például Bach hallgathatta őket.

Magyarország legpatinásabb régizenei eseményét immár 34. alkalommal rendezik meg. Sopron és a fertődi Esterházy-kastély után, az idei a második alkalom az eseménysorozat történelmében, amikor Vác ad otthont a rendezvénynek. A Váci Egyházmegye támogatásával egy igazán színvonalas koncertsorozat jöhetett létre. A város templomai, a Püspöki Palota termei intim, bensőséges hangulatot biztosítanak a koncerteknek, ami e zenei stílushoz elengedhetetlen. Idén a fesztivál egy budapesti helyszínnel is bővül, így teremtve még gazdagabb, városokon átívelő fesztivál-hangulatot az idei Régi Zenei Napoknak.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy erre a hétre Vác, Duna-parti városa az európai régizene fővárosává változik.  Az eseménysorozat  nyitókoncertjén Baráth Emőke társaságában fellép a Vashegyi György által vezetett világhírű Orfeo Zenekar és Purcell kórus.

A fesztivál eseményeit nemzetközi kurzusok egészítik ki idén is, immár bővített repertoárral. A kurzusok központi témája idén J.S.Bach h-moll miséje lesz, amit a Capella Savaria és a Purcell kórus ad majd elő Alois Glaßner vezénylésével a rendezvénysorozat zárásaként, július 7-én, a váci Székesegyházban.

Kurzust tart a csodálatos énekhangjáról és technikájáról híres Baráth Emőke. A világhírű énekesnő tehetségének megmutatására évek óta várunk, hiszen a naptárja telítve van a világ leghíresebb koncerttermeibe szóló meghívásokkal, fellépésekkel. A régizenei karmesterkurzus vezetését – amely unikális a fesztivál kínálatában – idén Alois Glaßner, a régizene nemzetközileg elismert szakértője vállalta magára. Bernhard Forck a hegedű mesterfogásaival ismerteti meg a hallgatókat, Hannfried Lucke pedig a régizene szempontjából árnyalja a jövő orgonaművészeinek tudását, amihez budapesti templom biztosítja a helyszínt. Hazánk legnevesebb régizenei együttesének vezetője, Vashegyi György pedig a kamarazene titkaiba vezeti be a hallgatókat. Megismételhetetlen pillanatként a Régi Zenei Napok professzorai közös koncertet adnak július 3-án, 20 órakor, Budapesten, a Németajkú Református Egyházközség templomában. A kurzusok napijeggyel bárki számára látogathatóak.

Vashegyi György, Szamosi Szabolcs

A fesztivál különlegessége még, hogy két ingyenes családi nap is csatlakozik hozzá. 2018. június 30-án, a Budai Várban, a Magyar Nemzeti Galériával és a Budapest Történeti Múzeummal együttműködve mini koncertekkel, gyermekfoglalkoztató programmal és barokk várostörténeti sétával várják a legkisebbeket. 2018. július 7-én, Vácott a belvárosi Dunaparton izgalmas, zenés várostörténeti vetélkedővel, rendhagyó orgonabemutatóval csalogatják a családokat kulturális szórakozásra.

100 éves a Kékszakállú herceg vára 

Az idén július 14. és 22. között zajló fesztivál tematikáját tekintve a világon egyedülálló rendezvény, hiszen célja nem csupán Bartók életművének megelevenítése, hanem egyúttal a közösségi élmények fóruma is. A szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál története több, mint harminc évre nyúlik vissza, és az eredetileg 1967-ben Budapesten elindított Nemzetközi Bartók Szeminárium örökségét folytatja. A szeminárium története során számtalan világhírű előadóművész és komponista fordult már meg Szombathelyen (többek között John Cage, Ligeti György, Louis Andriessen).

A Bartók Fesztivál barátságos hangulata nem csupán a vájtfülűek számára okoz kulturális felüdülést: a családi nap és táncház már a legkisebbek számára is felejthetetlen élményeket tartogat.

A fesztivál ebben az évben Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját tekinti központi elemének. A fesztivál záróakkordjaként pedig Hamar Zsolt izgalmas művészi elképzelésének lehet tanúja a közönség: a bemutatandó produkció a színpadi és koncertszerű előadás fúziójának ígérkezik. A produkció különlegessége, hogy azt Hamar Zsolt, Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójaként elődje, Kocsis Zoltán emlékének ajánlja fel. A fesztivál zárókoncertje idén rendhagyó módon egyben az Iseumi Játékok nyitókoncertje is lesz.

Hamar Zsolt © Balogh Zoltán

Idén a tanulni vágyók a dal és opera mesterkurzuson magától A kékszakállú herceg várának jól ismert Juditjától: a Kossuth-díjas  Komlósi Ildikótól leshetnek el mesterfogásokat. A zongora mesterkurzuson Balog József, a fuvola mesterkurzuson Ittzés Gergely tanítja a jövő zenészeit. A programkínálat fontos része még a Hamar Zsolt és a Savaria Szimfonikus Zenekar nevével fémjelzett karmester mesterkurzus. A mesterkurzusokat koncertek zárják.

A Filharmónia Magyarország szeretettel várja a zene szerelmeseit a fenti programokra, melyekről a www.filharmonia.hu honlapon, a fesztivál Facebook-oldalán és a koncertek helyszínén tájékozódhatnak.

Forrás: Filharmónia Magyarország