Nő 4x – 4 szerep – 4 évtized

Kultúrlánc elnevezésű rendezvénnyel márciusban új programsorozatot indított a Forum Hungaricum által üzemeltetett Nemzeti Filmtörténeti Élménypark. Az esemény célja, hogy tematikus összeállításokkal, új kontextusba helyezve mutassa be a film történetét. A tavaszi nyitórendezvény „Stílus-Divat-Nő” címmel a film és a divat egymásra hatásáról szólt.

A Kultúrlánc-sorozat következő eseménye a június 2-án jazz-koncerttel egybekötött kiállítás megnyitó lesz. A „Nő 4x – 4 szerep – 4 évtized” címmel a Filmtörténeti Élménypark épített díszleteiben az 1918-as, 1938-as, 1968-as, 1988-as évekből elevenedik meg egy-egy film részlete. A látogatók – többek között – Anna Kareninával találkozhatnak az expresszvonat kocsijában, míg a tanyasi iskola osztálytermében A pusztai királykisasszony várja őket, az ódon villa dolgozószobájában pedig együtt nyomozhatnak az agilis tanárnővel a híres-hírhedt bélyeg, A hamis Izabella után. A tárlat négy szerep és négy színésznő történetén keresztül ismertet meg egy-egy magyar filmalkotással, és annak fogadtatásával.

A kiállítás résztvevői állomásról állomásra haladva jutnak előre az időben, miközben a magyar film történetéhez kapcsolódó interaktív játékokat kell megoldaniuk.

A Kultúrlánc-eseménysorozat nyári programjának fókuszában a film és a zene kapcsolata áll. A megnyitót Éric Fournier Franciaország magyarországi nagykövete által vezetett jazz együttes, a Les Slashers koncertje követi. A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark – a Goethe Intézet, az Olasz Intézet, és a Lengyel Intézet mellett – a Francia Intézettel kialakított partnerségi együttműködését is kívánja hangsúlyozni a koncerttel.

Kultúrlánc II. a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban

Forrás: Forum Hungaricum